"fiatalságuk örökké tartana"
Kereső  »
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 17. (775.) SZÁM – SZEPTEMBER 10
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Szeptember
Zsidó Ferenc
Művelni s nem magyarázni. Beszélgetés Borcsa János irodalomkritikussal
Günter Kunert
Gyászbeszéd (Grabrede)
Horváth Tibor
Versek
Zoltay Lívia
Nyulak, gepárdok, egerek
Balázs K. Attila
Novellák
Endrey-Nagy Ágoston
Versek
Dan Dediu
Versek
Dénes Anita
Gyomorrontás
Véssey Miklós
Versek
Demeter Ferenc
[Tépjétek ki az import selyemszálat...]
ŞTEFAN MANASIA
Versek
Bognár Zoltán
Mentés
Jakab-Benke Nándor
Minden jó, ha a vége jó
Szebeni Zsuzsa
Az erdélyi „kék madár” stílus kialakulásának körülményei és háttere a színpadi látványban
BORCSA JÁNOS
Markó-esszé, Markó-vers
Fried István
Az átéléstől a szabad szonettig (Futó megjegyzések Markó Béla szonettkötetéről)
Lőrincz P. Gabriella
Isten tenyerén földet érni
Jakabffy Tamás
Egy tízéves orgonamű – tisztelgés H. P. Türk előtt
Kollár Dávid
Az Ember halott, és élvezi
 
Dan Dediu
Versek
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 17. (775.) SZÁM – SZEPTEMBER 10

La revolución del cuerpo

 

Más körülmények között

konkrétabban beszélnék az életemről,

de azt sem tudom, hogyan terjed az őrület

az emberi agyban, és minden csak ütemes csábítás.

Hang Solo, a pénz, a nők, de nem a nők, egy üvegbaldachin, ami utánozza a tüneteket,

a filmes nonsalansz, Kundalini-spirálok,

egy Yenko Nova Chevrolet a szakadék szélén.

Lehet egy pillangófajta, egy skizofrén kényszere,

ami krízisében ízekre szabdalta a világegyetem gondolatát.

Van pár ember mellettem, aki elmondja, hogy túl sokat bagózok, a szabadságnak és a test

forradalmának cinkosaként mosolygok, ugyanazon a vágányon indulunk,

aztán az idő mégis megkülönböztet. Az agy vív, az agy Muhammad Ali,

hódolok az elszigeteltségnek a háztetőiket lebontó tudósok árnyékával.

A gyerekkori legjobb barát már nem ugyanaz az agyzsoké,

talán túl sokat akart mondani, és nem

mondta el a megfelelő időben.

Hagyj nyomokat az utcán, de vesztődj el a kígyó útján mindig

vágytól fűtve, hogy ellentmondhass és hogy testvére lehess mindennek,

ami vad, aszimmetrikus és láthatatlan természetű.

Az ütem nagyon fontos, növényeket keverek szextinákkal egy tüzes üstben,

egyes gondolatokat megkínzok a Kubark-féle kézikönyv szerint és egyes

gondolatokat iskolástáskával terelek iskolák felé, álruhás ISIS-harcosok.

Úgy hiszem, hogy túl keményen és meggyőződés nélkül dolgoztam,

úgy hiszem, hogy a szegénység és a félelem, amivel már az iskolában öltöztetnek, de főleg a szegénység,

            betöri vagy megedzi az identitásodat,

úgy hiszem, hogy semmim nincs, amire büszke lehetnék, és itt van az én mentális egészségem temploma,

úgy hiszem, hogy valahonnan, egy repülőből senkinek nincs semmije, amire büszke lehet, és a lelkiismeret

zenébe és térbe alakul át.

Úgy hiszem, fontos hinni, úgy hiszem, ugyanolyan fontos nem hinni,

úgy hiszem, minden, amit elhiszek – a tánc, egy sakkjátszma – fontos.

 

 

 

Totem&taboo

 

 

Azt mondaná nekem: Forget the punk, I pack the funk,

amikor éjjel a balkonról nézném a várost egy flakon sör mellett,

várva a reggelt, hogy elnyelje az emlékezet hullámait,

amikor a folyosón, már az ajtóban, elfelejteném becsomagolni kedvenc könyveit

a bőröndbe,

amikor lazán más szokásokkal lennék elfoglalva, és elhanyagolva érezné magát

a kanapén,

nyomkodva a telefonját.

Azt mondaná: You gotta keep the devil way down

in the hole

(gyöngéd hangon),

a képernyőn forogna a Coffee and Cigarettes – éreznénk,

sorra kerültünk, filmeznek valahonnan az utcáról,

és a reflektor beragyogná a szobát, mint egy meteorit

robbanás előtt –

olvasószemüveget viselne, haja kibontva,

szelíden, szinte álmosan,

a vállamon nyugtatná arcát, és lassan kibontaná az öklöm.

Bundáskenyeret főzne és jönne-menne a konyhában, én egy K1 harcos

türelmetlenségével nézném,

úgy néznék rá, mint egy írógép előtt ziháló dél-amerikai író,

szájában szivar, macskák háreme körülötte,

alkotói válságban –

elrendezné az evőeszközöket az asztalon, megcsókolnám a nyakát és a vállait,

leengedném a kezem combjai közé.

Azt mondaná nekem: The richest man in Babilon,

és a karjaimba ugrana,

mint egy autista kislány, örömmel telve –

olyanok lennénk, mint két, évek óta a vadonban felejtett hajótörött,

éjjel a fák susogása és az élelmet kereső állatok

falkái,

és a vizeken túli világ,

és a nyelv, amit beszéltünk.

 

 

HORVÁTH BENJI fordításai

 

 

Dan Dediu 1986-ban született Bârladon. Dolgozott többek között pultosként, építkezésen és szerencsejáték-teremben is. 4,5 litri de sânge, miliardar (4,5 liter vér, milliárdos) címmel jelent meg első kötete a Max Blecher kiadónál 2017-ben. Jelenleg Angliában, Lutonban él.

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében