1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

                            Péterfy Gizella festményei alá

A ganajtúró bogarat figyelem: súlyának ötven-
szeresét görgeti maga előtt; képeid is valahogy
ezt sugallják – szabadságot megkísértő (meg-
kérdőjelező) kompozíciók. A gyűrt lepedők, a
legyűrhetetlen gyengeség: a bűnbeesés. Az Élet-
fa reneszánsz-ága, a kelmékből és kosztümökből
kihámozott természet; a romantika nyergében hősi
jelenések. Tanúk nélkül csak pókhálós, poros idill.

A magasban szerpentinek lebegnek a szélben;
alpesi táj, vagy földszínű gyötrelmek színterei.
Fölemelsz egy-egy követ, s alatta vöröshangyák
nyüzsögnek, vagy skarabeuszok meg éjszakai
bagolypillék lapulnak (talán épp olyanok, mint
Nabokov képzeletében). Anyád áprilisi álmai;
kocsonyás, kék koponyarelikviák – a Kanté, a
Pilinszkyé; s mint valami színes felhőkavargás
minden (a Bach-reminiszcencia már nem rikító,
inkább sötét, a holnapi valóság árnyékát előre-
vetítő). Bátyám ugyanazokba a színekbe mártotta
ecsetjét, amelyikkel kifestette volt unatkozó ólom-
katonáit: a waterlooi győzteseket és veszteseket.

Dilettánsok tülekednek a festékbűzben. A szülők
halála után csalános álmok, fantáziátlan magány.
A szétszaggatott gyermeki illúziók, mint lila vak-
ütések átütnek a repkény halott gobelinjén. Már
csak az ártatlanul felmetszett test őrzi Isten láng-
vörösét. Kátrányos tudatban a vigasztalan csalást
szolgáló, sokszorosított csecsebecsék. Honnan ez a
bizalmas viszony a menthetetlennek hazudott világ-
mindenséggel, amilyent csak halandó létünk kohol?

2005. július 10.