Valahogy csak átrugdaltak a szakmunkásvizsgán. Néhány nap pihenő, aztán indulás.
Még le sem esett seggemről a szakiskola tojáshéja, máris a brigádban. Gyors pofavizit, közömbös, fásult arcok. Ők lennének a brigádcsaládom.
Kapásból kineveztek italhordónak; kitűnő söröscsicska lettem. Reggelente szesszel kellett előállnom. A félizmos, vadnyugati hős-forma Bandi bá’, aki szigora ellenére igen jó fazon volt, mondta is:
– Jól van gyerek! Töltsed azt a miafenét, új belépő vagy! Állsz, mint a fületlen szamár. Igyál te is!
A Közgazdasági Egyetem udvarát burkoltuk. Béla bá’, a szűkszavú, köpcös brigádvezető felém vakkantott:
– Szilárd, vagy mi a franc vagy! Hozzad gyorsan a fájront-kulcsot!
Elég volt felém fordulnia, hogy rögtön haptákba vágjam magam. Lógó nyelvvel loholtam teljesíteni első munkanapom utolsó küldetését. Ám Béla bá’ nem tájékoztatott a fájront-kulcs hollétéről. Asztalos- és villanyszerelő-brigádok embereibe ütköztem. Még a szakadt segédmunkások sem válaszoltak kérdésemre, értetlenül rázták a fejüket. Végül egy rutinosnak látszó, harcsabajuszú melóstól kértem segítséget.
– Elnézést! Nem tudja, merre van a fájront–kulcs?
– Ezt jól beszoptad gyerek! Mondjad meg a főnöködnek, hogy keresse meg ő!
El akartam kerülni a letolást, de vissza kellett mennem.
Akkor is megszívtam, amikor Kiss bácsi húsz percen keresztül a körvinklit kerestette velem. Azután a szerszámosládát fel túrnom a nikkelezett szemmértékért. A többiek a hátamat veregették.
„Te se leszel már hülyébb!”.
Gyakran beszélgettek el egymással, ilyesformán, és minden gyes mondat után hosszan elgondolkodtak.
– Bandim, holnap jó idő lesz, és tudod, én jobban szeretem a jó időt, mint a rosszat!
– Jaj, Béla, ne is mondd. Anyám és én se szeretem a rossz időt.
Ráadásul, hidd el, hogy a gyümölcs is jobban érik a jó időbe’, na és, ugye a szép gyümölcs jobb, mint a rohadt, nem igaz?
– Hát, hogyne lenne jobb… jobb, jobb, az biztos. Sokkal jobban szeretem az ízletes gyümölcsöket, mint az ütődött, fonnyadtat.
*
Az öltöző padján kosztoltunk. Béla bá’, Bandi bá’, Kiss bácsi általában házikolbászt, szalonnát és hagymát falatozott kenyérrel. Egyszerre rágtak. Szájpadlásuk, protézisük, nyáluk olyan zajt csapott, mintha valahol a közelben fapapucsban szaladgáltak volna. Béla bá’, mint rangidős, a többieket okította életbölcsességre vagy a magyar nyelv helyes használatára. Amikor Bandi bá’ azt mondta: „avégett” ő kijavította:
– Ne így mondjad, Bandim! Azvégettnek kell! Sokkal szebb! Legalább felnéznek rád, és látják, hogy nem akármilyen családban nevelkedtél. Attól nem fognak nagyvonalúnak nézni, hogy jól beszélsz!
*
Ellenőrzéseknél még Béla bá’ is meglapult. Toderó, Gazdig és Dudás elvtárs, mint valami háromfejű sárkány, egyszerre jelentek meg. Visszafogott fölényességgel mértek végig bennünket, főként ruházatunkat és aznapi produktumunkat ellenőrizték. Bármekkora hibát vagy hiányosságot tapasztaltak, pókerarccal vizsgálódtak tovább. A legsúlyosabb vétség a határidő túllépése volt. Az elvtársakat nem érdekelték a kifogások, még az sem, ha önhibánkon kívül késett az anyag. Béla bá’ vezényletével általában jól teljesítettünk. Büszkék lehettünk volna, mivel az Országház kupolájának restaurálása után, jóval a határidő előtt felújítottuk az északi kőtornyot, és ráadásként rendbe tettük a Szent István Bazilika romos, északi homlokzatát.
Volt hogy hetekig fugáztunk, romtalanítottunk, sitteltünk, tömbkövet helyeztünk, störcöltünk vagy stokkoltunk. Nekem, főcsicskásnak, fürgén kellett anyagot kevernem, méghozzá jósra, nem szilárdulhatott meg. Kiss bácsi, akár napi húszszor is elkántálta:
– Sose légy hanyag, mert megköt az anyag!
Kötött is, amikor több gyorsító került bele. Ilyenkor Béla bá’:
– Megbaszlak gyerek! Hol van ez a jóstól? Ki lehet baszni a picsába! Legközelebb a fejedre öntöm!
Vagy a határidős munkáknál, így biztatta a brigádot:
– Húzzatok bele! A soknál is több épp elég! Ezt ne felejtsétek!
*
Egy téli hajnalon álmosan húzom magamra kezeslábasomat, mire Kiss bácsi:
– Gyerek! Aztat hallottam, hogy a pápa nem akar háborút, sem pedig békét.
Értetlenül bámultam rá. Sejtettem, hogy átverés.
– Na mit szólsz? Mongy má’ valamit! Hát háborút se nem akar, se nem békét se.
Hümmögöm:
– Van ez így…
Vállamat rázza.
– Gyerek, kérdezzél rá!
– Akkor mit akar?
Megkönnyebbült. Huncut szeme csillogtak.
– Hát azt, hogy nyaljad ki a seggit!
Mint horrorfilmben a zombik, lassan közeledtek a röhögéstől fuldokló kollégák. Egyikük a vállamat paskolta, másik kettő a hajamat simogatta. Már előre hallottam: „Ezt jól beszívtad gyerek!” Azon morfondíroztak, hogy végtére is nem akkora szégyen, hisz fiatal vagyok, és még nincs meg a magamhoz való eszem. Legalább tíz napig emlegették az ominózus esetet. Ez jóval azután történt, hogy Kiss bácsit elhagyta a felesége valami kukacfejű irodista miatt. Ekkor magyarázta el nekem Kiss bácsi, hogy miért fontos a becsület, és, hogy az embereknek a legnagyobb szarban is segíteni kell egymásnak.
*
Ebédszünetben a zárkózott Béla bá’ úgy megnyílt, mint még soha. Lelkesedésének forrása az előző este látott Arnold Schwarzenegger film volt.
– Majd beszartam az asszony mellett! A tőle nagyobbakat is felkente a falra! Már beszorították, de Swarci hármat lelőtt, kettőt lefegyverzett. Széjjelgéppisztolyozta az egész mindenséget. Kinyírták a családját, azvégett állt bosszút. Ő lett a nagyfőnök. Basszátok! Komolyan könnyeztem. A gyerek vette ki a tékából, ma nézzük a következő részt.
Hiába a zordon külső, talán Béla bá’ a föld legérzőbb embere. Életének legfőbb célja volt, hogy szeretetben felnevelje két fiát, és házat építsen nekik.
*
Egyik alkalommal Bandi bá’ rám mordult:
– Miafene! Menj oda a miafenéhez, és hozd ide a miafenét!
A miafene-1 én voltam, a miafene-2 csakis a nagyláda lehetett, hiszen arra biccentett, a miafene-3-ról sejtelmem sem volt; izgatottan kutattam, mint egy zavarodott. Megkérdezhettem volna, de nem mertem. Bandi bá ingerülten kapkodta felém a fejét:
– Gyerek, mit vacakolsz, mint a bikafos teliholdkor? Hozzad má azt a kibaszott miafenét!!!
Odajött hozzám, lekevert két fülest, előkapta a gumikalapácsot.
– Vak vagy, gyerek? Kiveri a szemedet!
*
Béla bá’ nem állhatta meg szó nélkül, amikor álmatag, gyakorlatlan kalapálással véstem egy párkányelemet.
– Kölyök! Úgy fogod azt a kibaszott, kurva szerszámot, mint szűz a liliom faszát! Markold már meg férfiasan, rossz nézni, ahogy szerencsétlenkedel. Ha sokáig pilinckázol, rád sötétedik. Munkába induláskor mindig így viccelődött:
– Colostok a zsebbe, fasz a seggbe!
*
Herkules, az örököltönyös, macskabajszos művezetőnk kizárólag Béla bá’nak, Kiss bácsinak, Bandi bá’nak válaszolt tisztességesen. Nekünk, ifjaknak vagy a segédmunkás-állománynak csak ásítva, alig-alig. Anti bá’ meg is jegyezte: „Hallod? Nem értem, hogy mire olyan nagyvonalú!”
A fizetéspapíromon láttam, hogy valami nem stimmel, oda is vakkantottam. Herkulesnek az irodaajtónál. Úgy bámult visszafordultában, mint Bud Spencer, amikor hátulról ötödszörre üti fejbe egy jelentéktelen statiszta. Majdnem csukott szemmel, unottan ment be az irodába.
Már a lajhármozgású Sanyi is távozott topis trappergatyájában, maga után húzta drasztikus 8x4 dezodorjának „illatát”. Késve eszmélő brontoszauruszként döbbentem rá: „Valami nincs rendben, ennyit nem késhet a válasszal”. Visszafogottan kopogtam. Semmi. Szapora szívdobogással nyitottam be. Nem mertem felébreszteni a karosszékben hátrazuhant fejjel, nyitott szájjal horkoló főnök urat. Az ajkán sétálgató döglégy látványa jelentett némi elégtételt.
*
Herkules egy csípős, téli reggelen a parlament előtt adta ki az ukázt, közben egyre hevesebben markolászta, vakarta, gyűrögette, csipkedte - feltehetően - izzadt combbelsejét, heréjét, végbélnyílását, hímvesszőjét és mindazok környékét.
– Béla! A negyediken Bandival rakjátok már fel azt a három párkányt. Azután idelent mozgassátok az anyagot…
Bandi bá’ – idült alkoholizmus ide, idült alkoholizmus oda - remek anyagmozgató volt. Kérges, száraz kezeivel – akár a markoló – biztosan fogott. A sörhűtéshez is mesterien értett.
–… és, ha megvagytok, felmentek segíteni Antinak összeszedni a sittet!
A hetvenéves asszonynak látszó Anti bá’ valójában negyvenéves volt. Egyszer befeketedett, majdnem háromszázig szökött fel a vérnyomása. Reggeli feles-gyógyszereit szertartásos mozdulattal hörpintette ki. A vibrátor sem rezgett úgy, mint a keze hajnalban. Amíg az első hármat bedobta, rendszerint kilötyögtette a féldeci jelentős részét. A hatodiknál már csak a felét. A kollégák meglepték egy műanyag bögrével, így az értékes erősítő már nem veszett kárba. Anti bá’ a kábán megélt hétköznapjai ellenére betyárul tudott dolgozni, ha arról volt szó.
Főnökünk tovább marta, gyötörte magát. Egy turistákkal zsúfolt busz tűnt fel a rakparton. A jármű ablakai mögött tátva maradtak a szájak. A fejek Herkules felé fordultak, a sofőr bambultában majdnem a Dunába hajtott.
Herkules felém fordult:
– Kölyök! Kifugázod a szintet, és anyagot keversz! Kiss bácsi, te figyeld a gyereket, és ha végzett a sorral, lekeféled…
*
Néha kénytelenek voltunk beszüntetni a melót nagyleállás (anyaghiány), kisleállás (rossz idő, áramszünet) miatt. Alighogy behúzódtunk az öltözőbe, rögvest elzavartak sörért: „Lódulj gyerek! Szedd össze az üvegeket! Ha most jönnél vissza, az is késő lenne.”
Kiss bácsi vezényletével trágár nótákat daloltunk. Tudtam, hogy nem vagyok egy Elton John, meg is kaptam egyszer Anti bá’tól: „Hallod? Úgy kornyikálsz, mintha valaki a harmadikról rézlavórba hugyozna!”
Gyakran zsugáztunk. Bandi bá’ nyakon vágott, ha nem a legjobb lapot raktam ki.
„Miért a miafenét dobod? Ott a kezedben a miafene! Aztat kellesz tenni!”
Előkerült a hagyma, a házi kolbász, a fehérszalonna, az ecetes paprika, a kenyér. Unikumként olykor hurka és bogácsi fehérbor. Amikor összeérett az alkoholszint az értelmi szinttel, jöttek az ugratások, viccek, legtöbbször ugyanazok; néha bepottyant egy-egy új. Főként velem, a könnyű prédával próbálkoztak. Belőlem kinézték, hogy akár tizedszerre is beszívom.
Kiss bácsi:
– Tudod-e, te gyerek, hogy miért rövid a disznó nyaka?
– Nem én.
– Hogy amikor hátulról keféled, a fülébe tudjad súgni, hogy szeretlek!
Anti bá’:
– Hallod öcsi? Vecsésen aszongya az újság, ha lelősz egy kétszáz éves varjat, akkor kapól az önkormányzattól százezer forintot. Pusztítják a veteményest. Érdekel? De semmivel se lehet öregebb vagy fiatalabb.
– Honnan tudom meg, hogy pont kétszáz éves?
– Ráhúzod a faszodra és kikárogja!
Ilyenkor kórusban röhögték a többiek:
„Jól megszívtad megint! Hát te sose gondolkodsz?”
Újra Kiss bácsi:
– Mi van akkor, ha fogsz két féltéglát és összevered őket, ha egyikre golf, a másikra áramlat van írva?
Most végre sikerült megoldani a fejtörőt, magabiztosan kiáltok:
– Golfáramlat!
Kiss bácsi:
– Sose nem okosodsz gyerek!
– Akkor mi?
– Lerántom a gatyámat!
– Miért?
– Hogy kinyalhassad a seggemet!
Bandi bá’:
– Honnét tudod meg, ha látsz egy fát, amin gólyafészkek vannak, hogy mennyi kisgólya fészkel a miafenékbe’?
– Nem tudom.
– Ne legyél mán olyan értetlen, mint egy félig sült puccos tojó. Nagyon egyszerű, gondolkodjá’! Tényleg nem tudod?
– Nem.
– Csak annyit kellesz tegyé’, hogy odavezetsz a fa alá egy szamarat, és amikor elkezded lökni hátulról, az a boldogságtól ritmust csapdos a fülével, erre a miafenék kidugják a fejüket, mer’ azt hiszik, hogy anyjuk jött meg kelepelve.
Megint Bandi bá:
– Ha látsz egy lombos fát, aminek a tetején kincsesláda van, honnan a fenéből miafenéled meg, hogy ne érjé’ hozzá egy levélhez se, de mégis lehozzad a ládát, és akkor tiedé a milliárdok. Na?
– Mit tudom én! De gondolom, valamit a farkamra kell húzni.
– Sose tanulsz, gyerek! Hozol a fához egy kecskét, miután ráhúztad a faszodra, fel kellesz mászni vele a kincshez, a jószág lezabálja maga előtt az összes levelet, aztán te lejövöl a pénzzel.
*
Úgy hozta az élet, hogy máshol is helyt kellett állnom. Lehet, hogy a munkásvilág nem maga a paradicsom, mégsem biztos, hogy beszívtam.
