"beköltözni valami másba"
Kereső  »
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 20. (778.) SZÁM – OKTÓBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Adjátok vissza
ANDRÉ FERENC
Az elkeseredés nihilje fölszabadít. Interjú Závada Péter költővel
Kenéz Ferenc
Zárni a házat
Láng Orsolya
Koszovói kalauz
Maarten Inghels
Versek
KORPA TAMÁS
Nagycsütörtök
HORVÁTH BENJI
magyar átiratok: pulzár
ANDRÉ FERENC
nem eltévedni
Bék Timur
Öregszik bennünk
ANDREI DÓSA
black friday
G. Mátyus Melinda
Öt szobor az egészről. A 80 éves Szakáts Béla munkásságáról
ZALÁN TIBOR
Papírváros-szilánkok. Részlet egy lassúdad regényből
Hellmut Seiler
Versek
Németh Szabolcs Előd
Beszámoló a 19. Filmtettfesztről. Filmt(örtén)ettfeszt: pillantás a magyar mozgóképes múlt legmélyebb rétegeibe
FISCHER BOTOND
Eltartott Dosztojevszkij, újratöltve
Tamás Dénes
A térkép és a város
Demeter Zsuzsa
Ithakát megtalálni
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Vallomások a Kék Füzetből
Jakabffy Tamás
Felix = a boldog
Molnár Emese
Kalandor
 
László Noémi
Adjátok vissza
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 20. (778.) SZÁM – OKTÓBER 25.

Elönt bennünket a szemét, a kacat, a lom. Az elmúlt rendszerben gyerekként megtanultam, de sok korban sok helyen sok gyerek jóval keserűbben is megtanulta már, hogy bizonyos tekintetekben az ember maga is jószerével csak lom, könnyedén felcserélhető, behelyettesíthető, továbbadható, elveszíthető, felszámolható dolog, csak mennyiségként, minőségként cseppet sem számon tartott adat.

 

Hogyan mennék el szótlanul amellett, legyen az bár ilyen-olyan oldali, mesterségesen gerjesztett ökohisztéria, hogy egyre több minden egyszeri használatú, félkész, tartósított, hasonmás? Egyszeri használatú szerelem, félkész barátság, tartósított vezetők, ugyanazok a digitalizált, személytelen háttéralkuk mindenfelé. Rossz remake silány remake-jének olcsó remake-je egy-egy nap, intézmény, irányzat, elv, dokumentum.

 

Hová küldjem majd iskolaérett kisfiam? Nem mindegy? Mire bármit is elvégezne, bolygónk kivérzik. Abszurd és túlzó, de ha figyelembe venném mindazt, ami elém ömlik, ezt kellene gondolnom. Minden korban volt egy szolid világvége-hirdető csapat, csak épp nem volt mindig ennyi kipufogógáz, gyárkémény, vegyszer, műanyag csomagolás, lángoló esőerdő, gyógyszeripar és oltásdömpinggel versenyt futó oltásellenesség.

 

Állunk emberi léptékből fájdalmasan kitüremkedő barikádok kétoldalán, csaholunk egymásra meg fröcsögünk össze-vissza mindent, és még csak eszünkbe sem jut, hogy ilyen körülmények között mindegy, hová küldjük iskolaérett gyermekeinket. Mert az áramló szeméttől és rohadt létől és korrupciós bűztől nem látni már semmiféle erdőt, amikor meg látni, akkor gyorsan alkut kötnek rá és kivágják, vagy, még jobb, felgyújtják.

 

Adjátok vissza a gyermekeimet, mondanám, adjátok vissza egyszeri használatú, félkész, tartósított, műanyagba csomagolt, digitalizált gyermekeimet, adjátok vissza nem fair és nem pc, nem remake és nem domesztikált érzéseiket, adjátok vissza a kés élét és a tű hegyét, a játék kockázatát, adjátok vissza a fától az erdőt és a csepptől a tengert, adjátok vissza a sokból az egyetlent, amit még nem adott el, dolgozott fel, gyújtott meg, hazudott le, temetett el senki. És akkor mondom majd én is, hogy minden nap karácsony.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében