"beköltözni valami másba"
Kereső  »
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 20. (778.) SZÁM – OKTÓBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Adjátok vissza
ANDRÉ FERENC
Az elkeseredés nihilje fölszabadít. Interjú Závada Péter költővel
Kenéz Ferenc
Zárni a házat
Láng Orsolya
Koszovói kalauz
Maarten Inghels
Versek
KORPA TAMÁS
Nagycsütörtök
HORVÁTH BENJI
magyar átiratok: pulzár
ANDRÉ FERENC
nem eltévedni
Bék Timur
Öregszik bennünk
ANDREI DÓSA
black friday
G. Mátyus Melinda
Öt szobor az egészről. A 80 éves Szakáts Béla munkásságáról
ZALÁN TIBOR
Papírváros-szilánkok. Részlet egy lassúdad regényből
Hellmut Seiler
Versek
Németh Szabolcs Előd
Beszámoló a 19. Filmtettfesztről. Filmt(örtén)ettfeszt: pillantás a magyar mozgóképes múlt legmélyebb rétegeibe
FISCHER BOTOND
Eltartott Dosztojevszkij, újratöltve
Tamás Dénes
A térkép és a város
Demeter Zsuzsa
Ithakát megtalálni
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Vallomások a Kék Füzetből
Jakabffy Tamás
Felix = a boldog
Molnár Emese
Kalandor
 
Kenéz Ferenc
Zárni a házat
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 20. (778.) SZÁM – OKTÓBER 25.

(Gizella nővéremnek)

 

Recseg, ropog a kert,

zárni kell, zárni a

házat,

 

a dombról lassan

közeleg

az M-Nullás járat.

 

A rózsa, a rezsó, a lepke

marad majd másra

a házban,

 

rajtunk a kabát

s csak toporgunk

a télikabátban.

 

Zárni kell, zárni a

házat,

 

s beköltözni

valami

másba

 

(s meglehet,

már egy másik én

öltözött be

a télikabátba).

 

Az úton évek

jönnek-mennek,

nagy történetek

viszik a vérünk,

 

ám hol egykor

csodák fakadtak,

csak legyintés vár,

mire odaérünk.

 

Recseg, ropog a kert,

zárni kell, zárni

a házat,

 

isten lóbálja

kezében

a kulcsot,

 

az ördög

buherálja

a zárat,

 

csak a halandó nem látja

pontosan

se a kulcsot, se a zárat.

 

Recseg, ropog a kert,

 

verte október aranya,

s most november

ezüstje veri,

 

fénylik, miként

a sztaniol,

ha gyermek repesztgeti,

 

tudásunk lehet-e erről

több annál, mint amit látunk,

hogy foszló aranyban, ezüstben

mintázódik a magányunk.

 

A kertek alatt

vonatok hangja

robog a néma síneken,

és egyre

messzebbről világít

mindannyiunknak

a szerelem.

 

Még visszhangzik

a kert nyara,

de fasorból kifut

a sugara,

 

s utána lopózik

mindenünk,

mi is történik

mivelünk?

 

Recseg, ropog a kert,

zárni kell, zárni

a házat,

 

az idő nem szól,

nem magyaráz,

ezt-azt még leporol s int:

magadban van

a magyarázat.

 

Még összetart és

egyben tart

földrengéssel

és családdal,

 

csak azzal nem tart

össze már, csak azzal nem,

a mázzal.

 

Kitüremlik már

mindenünk, minden hibánk,

hitvány pontunk,

 

a zúgó kertben

kettéreccsenve

dől oldalra,

 

jövőbenézőn,

egy-egy

tornyunk.

 

De megmarad tán,

gondolom,

megmarad

a szólás,

a visszafordult

cetből ím

elibénk térül

Jónás,

 

nyikorgatja a kiskaput,

nézi a zárat

s a házat,

 

majd fellépdel

a küszöbig

s átöleli vállad.

 

Ennyi csak az üzenet

e végső őszi házban,

ahonnan lassan eltűnünk

egy kikopott kabátban.

 

Valahol lövők

hangja szól,

majd harang kondul

az estbe,

 

Jónás köddé válva int,

és eltűnik Nekeresdbe.

 

A ház marad,

még mindig, itt,

a beszürkülő tájon,

 

Jónás jártát

nem őrzi más,

csak tökindánk

az ágon.

 

Recseg, ropog a kert,

zárni kell, zárni

a házat,

 

a dombról egyre

közeleg

az M-Nullás járat,

 

rendre mindenkit

összeszed s

(hogy ne legyek oly pátoszos!)

tovább zötyög

a kisbusz,

 

s lábunk nyomán

végigsöpör

hű gondnokunk,

a himnusz.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében