HELLMUT SEILER
Versek
Magányos katona
(Ein einsamer Soldat)
Száz év után, Georg Trakl emlékezetére
Magányos katona a szív,
szétfeslett egyenruhában;
a bajtársak az árokban
fekve maradtak, a füst és
a mérges gáz elillant, az elnyert területeket
elpusztították.
A parádék ideje messze már,
az ellenség az idő: orvgyilkos,
senki sem láthatja.
Magányos katona a szív,
a lehető legmagányosabb. Miután
minden csatát megnyertek, és
a háború régen lejárt,
még mindig bátran harcol tovább.
A zsebóra
(Die Taschenuhr)
Takarításkor a padláson kezembe kerül
egy zsebóra, GRE. ROSKOPF: ez áll rajta,
alatta pedig a P A T E N T felirat;
filigrán óramutatók, amelyek egykor egy
apró
gőzmozdony füstcsóváját járták körbe.
A családi asztalnál mesélt dolgok jutnak
eszembe:
nagyapának, aki hosszú éveken át
tanár volt, és prédikátor
a gyülekezetben, akit egyaránt becsültek és
féltek, neki volt ilyen órája: ez
szabta meg napjai ütemét, és úgy hírlett,
a hirtelen harag ritka pillanataiban
a tyúkok után dobta, ha engedetlenek voltak.
Most itt volt az óra a bal kezemben,
és ketyegni
kezdett; a hátsó fedelét könnyedén ki lehetett
nyitni, a zsanérja, amelynek tartania
kellett volna,
megsérült: a fedél mögött a billegő,
amely most,
a csend évtizedei után, ismét ide-oda leng,
megszünteti a köztünk lévő távolságot,
és arra a felismerésre kényszerít, hogy ezen
a nyughatatlanságon kívül semmi sem
választ el minket.
A követő és a követett
(Verfolgte verfolgen Verfolger)
Amikor tegnap kiléptem a házból,
ott feküdt előttem.
Mindjárt gyanússá vált. Megkerültem,
ekkor feltápászkodott, és bal oldalamon
felugrott a falra; a tetők fölött
a nap utánunk lopakodott,
különben senki sem követett. Hosszúra
nyúlt, a cipőm orrára hullt, szétfolyt.
Nevetve, gúnyosan – úgy tűnt nekem –
az utcasarkon elém toppan hirtelen, rám veti
magát, a bőröm alá bújik.
De nem engedek; amikor az orgonafa alatt
állok, lerázom őt, és üldözőbe
veszem, mihelyt feltűnő észrevétlenséggel
terpeszkedik a kövezeten. Bizonyára azt
hiszi, hasznára lesz a hitvány mimikri.
A körvonalára tapadok, elnyelem
kapkodó lélegzetét. És amikor
csúfondárosan orrot mutat,
egyszerre kilélegzem őt:
vetett árnyékomat.
Variációk egy köpönyegre
(Variation über einen Mantel)
A csend köpönyege, a sötétségben
szétterítve, a kétely védelmező
köpönyege, a megfékezett nyelv;
Gogol beszédes köpönyege, az ágak
árnya odakint; mindannyian
ebben az öreg, régóta omladozó
házban kísértenek. – „Hogy vagy, öreg ház?”
Mentségül hozom fel a zárt,
árulkodó köpönyeget.
Körülveszem vele a sötétséget.
A nyelv megfékez engem, a szavak legelnek,
csupa idegenszerű állat, a kételyeim.
Ágak kísértik az árnyékomat:
a köpönyeg lehull. A csend megtör engem.
Hanyatt-homlok
(Hals über Kopf)
írok, mert vers ötlik
eszembe; és a valóság váratlanul
másnak bizonyul, mint ami:
aszott teve, amelynek,
– hogy ernyedt púpját feltöltsem –
megrendülve nyújtok vizet.
A vers
(Das Gedicht)
izgalmasabb egy kriminél
és tekervényesebb egy labirintusnál:
senki sem tudja, mi lesz a kimenetele.
A forrás
(Die Quelle)
Ruxandra O., alias I.M. Sursa Roberta emlékezetére
Szívesen beugrott hozzám, rendszertelen
időközökben,
könyveket kölcsönzött, folyékonyan beszélt
két idegen
nyelven. És tudta: korábbi bizalmasaim
mindig meghallgatásra találnak nálam.
Nem sejtettem, hogy én még inkább
meghallgatásra találtam.
Divatosan öltözködött, elegánsan mozgott;
valami azonban visszatartott attól, hogy
közelebbi kapcsolatot létesítsek vele,
lendülettel
átugorjam az utolsó akadályt.
Ma azt hiszem, „Roberta” készségesen
engedte volna. És ezzel alapot
szolgáltatott volna egy további dossziéra.
Füstjel
(Rauchzeichen)
Helmut Schmidt utolsó cigarettájának dedikálva
A képviselőházban tartott egy perces
néma csend alatt
néhány képviselőn egyértelműen látszott,
türtőztetniük kell magukat,
hogy megőrizzék azt.
Amikor ezt követően elől,
majd hátul is újra megindult a fecsegés,
mindjárt világossá vált,
hogy jobb lenne, ha egy órás néma csendről
beszélnének.
Tájékozódási képesség
(Orientierungssinn)
Jól eligazodtam az autópályákon,
csodásan eligazodtam
a világ összes fényűző utcáján, sugárútján
és körútján, sohasem
vesztettem el a tájékozódást keleten &
nyugaton; a felhajtókat
és lehajtókat is jól ismerem,
szolgálatomra állnak.
Mégsem tudom szinte soha,
hol vagyok; föld és hal szaga,
derült szem-villámlások, talmi alakok,
rejtett templomtornyok
megtévesztő hangja, hátsó udvarokból
hallatszó kiáltások, valamennyien
megfosztottak az iránytűmtől.
A mellékutcák vettek birtokukba.
BENŐ ESZTER fordításai
