"beköltözni valami másba"
Kereső  »
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 20. (778.) SZÁM – OKTÓBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Adjátok vissza
ANDRÉ FERENC
Az elkeseredés nihilje fölszabadít. Interjú Závada Péter költővel
Kenéz Ferenc
Zárni a házat
Láng Orsolya
Koszovói kalauz
Maarten Inghels
Versek
KORPA TAMÁS
Nagycsütörtök
HORVÁTH BENJI
magyar átiratok: pulzár
ANDRÉ FERENC
nem eltévedni
Bék Timur
Öregszik bennünk
ANDREI DÓSA
black friday
G. Mátyus Melinda
Öt szobor az egészről. A 80 éves Szakáts Béla munkásságáról
ZALÁN TIBOR
Papírváros-szilánkok. Részlet egy lassúdad regényből
Hellmut Seiler
Versek
Németh Szabolcs Előd
Beszámoló a 19. Filmtettfesztről. Filmt(örtén)ettfeszt: pillantás a magyar mozgóképes múlt legmélyebb rétegeibe
FISCHER BOTOND
Eltartott Dosztojevszkij, újratöltve
Tamás Dénes
A térkép és a város
Demeter Zsuzsa
Ithakát megtalálni
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Vallomások a Kék Füzetből
Jakabffy Tamás
Felix = a boldog
Molnár Emese
Kalandor
 
Demeter Zsuzsa
Ithakát megtalálni
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 20. (778.) SZÁM – OKTÓBER 25.

Kapuk, melyek mögött görög nők nevelik utódaikat, időbe zárva, valahol a román alföldön, akik mellől a történelem generációk óta elsodorja a férfiakat: férjeiket, fiaikat egyaránt. Nők, akik emlékeznek, akik az idő mentalitásába zárva, de mégis egyfajta időfölöttiségben, lebegésben őrzik magukban a tájat, ahonnan elszármaztak. Belső térkép e táj, ahol rövid, pattogó mondatokban csapódnak le a történelem viharai. Ahol hömpölygőbbé, költőibbé válik a nyelv, ha a lélekről beszél: a Duna lelkéről, a város lelkéről. Ahol a történelem brutalitását mágikus realizmussal szelídítik, ahol zenébe oldódik a szürkeség: „Létezett a levegőben egyfajta zene. Egy elnyújtott dal. Mint valami litánia. Ezt ő alaphangnak fogta fel, bárhol és bármikor. Nappal, éjszaka. És nyáron és télen. Egy ütem, ami állandóan ismétlődött. Egy a-a-a-a-a… A napon. A szélben. Városon. És falun. Szelídség volt. És megfeledkezés önmagadról. Egy-egy templom harangja felverte a mélységekből. És terjesztette. De létezett ez már az elején is. A fűszálak hordozták magukban. A fény. És a sötétség. A világok. Az ég. Most. És itt.” (306.) Ahol a Nikasz-lányok sokadik generáció óta keresik önmagukat, családjukat, identitásukat, Erdélytől Bukaresten és a Bărăganon át Görögországig. Lehet-e otthont teremteni a határlétben? „Ha majd elindulsz Ithaka felé,/válaszd hozzá a leghosszabb utat,/mely csupa kaland és felfedezés” – ez az egyetlen konkrét irodalmi utalás a regényben, talán nem véletlenül. Milyen hosszú utat kell megtenni, hogy megtaláljuk Ithakát? Öt generáció élet- és történelemtapasztalata sűrűsödik Voudouri regényében, két évszázadnyi, öldökléssel telített vándorlás, s a narrátor, Daria makacs, minden történelmi tapasztalatnak ellentmondó hite, hogy nincs olyan ideológia, amelynek nevében megengedett az öldöklés. Mert tudja: „Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is;/a szerzett tudásból s tapasztalatból/máris megtudhatod, mit jelent Ithaka.”

 

 

Monica Săvulescu Voudouri: A Nikász lányok nagy, fehér napfényben. (Fetele Nikas în corabia lui Ulisse.) AmbrooBook–Kriterion, Győr–Kolozsvár, 2018. Fordította: Király Farkas, Scarlat Anna.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében