"összeseprem a csillagokat"
Kereső  »
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 21. (779.) SZÁM – NOVEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Ami marad a végén
Zsidó Ferenc
„Nem az örökkévalóságnak, csak az örökkévalóságról”. Beszélgetés Ferencz Imre költővel
Ferencz Imre
Versek
Lovász Krisztina
Novellák
Glorjana Veber
Versek
Karácsonyi Zsolt
Ars sacra – két kiállításban
Eszteró István
Versek
Stelian Müller
S. (részlet)
Makáry Sebestyén
Mátra a Börzsönyben
Márián Gábor
Versek
Sztaskó Richard
Találkozás
Simonfy József
Versek
Versek
Valentin Trifescu
Szövegek-utak
Szabó R. Ádám
Európa hullámai (részlet)
RITTER GYÖRGY
Örökbe­fogadottak
Bartha Réka
„Klasszikus” visszaélések klasszikus operája
Bogdán László
Brecht kapitalizmuskritikája. Hét megjegyzés Bocsárdi Koldusoperájához
BORCSA JÁNOS
Átvitelek korrespondenciája
Asztalos Veronka-Örsike
Kritikák tükrében
„Van-e egyáltalán mondanivalónk a boldogságról?”
Jakabffy Tamás
Klezmer: a világi zsidó zene köztessége
Kali Ágnes
A kimozdíthatatlan csönd
 
Glorjana Veber
Versek
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 21. (779.) SZÁM – NOVEMBER 10.

istenközelben

v bližini boga

 

 

pontban négykor

istent a ravatalozóba hozzák

a pap is fölakasztja magát

csupa mocsok minden

nincs aki meggyóntatná őket

testükre rovarok szállnak

nincs aki eltemetné őket

stephen hawking

hogyan vinnék istent ravatalozóba

épp amikor leírod

nincs isten

 

stephen négykor megszámoltam

háromezer betű egy könyvoldalon

ezer oldalas könyvben

máig épp százötven millió könyvünk jelent meg

ez nagyjából ötszáz milliárd betű

a világegyetemben százötven milliárddal több a csillag

mint ahány betű van az összes könyvünkben

 

stephen hogyan foghatná föl istent a számítógép

és fogalma sincs a chopin f-moll balladáról

és életszázalékot rettenthetetlenül halálszázalékká alakít

hawking úr kiskoromban

barna füles táskát és törlőkendőt

vittem a temetőbe

szavak és ideális súly együttesét

 

nem tudom nem tudom uram a vég előtt milyen a halál

de amikor a ravatalozó előtt egy rovar kabátomra száll úgy tűnik

isten nem olyan ostoba hogy igazolná magát

 

 

versközelben

v bližini pesmi

 

 

írjak mondod de nincs papírom

nincs rajta ez a vers

húsz négyzetméteren kerestem az éjjel

az összes fiókot kihúztam

 

valami hasonlót mond vászonról a festő

távolságról hajós síkokról kőműves

ízről a szakács kőről az alkimista

az életről mondott valami hasonlót apám

 

hogy mélység és magasság ugyanaz

beszéljek mondod amikor óráról órára potyára

cipelem két karom és a falak egymásnak nem feszülnek

nem fogják a teret

 

beszélsz hozzám és arra gondolok

kiskoromban kályhába dobtam verseim

reggel apa az alagsorban nyitotta a kis ajtót

a fa tövébe szórta a hamut

tizenöt év múlva bátyám kivágta

nehogy házunkra dőljön

eső esett ahogyan most is

beszélsz hozzám válaszolok neked

hogy állhatna a fa

s hogy nem áll ugyanaz

mert amire várok és ami eljön

itt lélegzik velem

 

 

világegyetem

vesolje

 

 

zenét hallok és nem kell semmi más

kislány játszik a sarokban nagyapám zongoráján

az én kezemmel

majd mind találkozunk

és a csend magyarázza a világegyetemet

 

mennyi figyelmen kívül hagyott forradalmi ösvény

menekültek új városainkban mindenfelé

a táguló földön akarok állni

mosolyt kérek magyarázattal

 

mintha idegen földön állnék

ott sírok ahol mások megébrednek

éhesen nyomorultan esélytelenül

magasan fölöttünk egy másik helyen

 

aggasztó kicsinységünk

időleges vigasz

a sikolyokra kell figyelnem

időnként nem kell semmi más

 

 

ember

človek

 

 

szeretem a magány éjjeli rendjét

könyvgerinc macska fél-csukott ablak

a csend szinte látszik a térben

liliomszagot hámlik a papucs

a test elengedi a láncra kötött lelket az meg sétálni kezd

álmunkban lennénk a legemberibbek?

 

mint télben a tea vagy a leves

hideg ujjak fagyos ablakpárkányok behavazott utak

olyankor elhiszem hogy csak a meleg a szeretet

a léptekben színváltó ágak illatoznak

távolról mindannyian életre készen állunk

esésre futásra kézre lábra látásra készen

és aztán?

 

ha valóban hihetetlen csönd van a sötétség végén

egyenes falgerinc gerinc gerince

zuhanok mégis valahová

ahová előttem más is zuhant már

 

 

LÁSZLÓ NOÉMI fordításai

 

 

Glorjana Veber (1981, Szlovénia) a Ljublanai Egyetem Társadalomtudományok Karán diplomázott, majd a Ljubljanai Művészeti Egyetemen szerzett irodalomtudományból PhD fokozatot. Az IRIU Institute (Innovatív Művészeti Kutatóintézet) alapítója, jelenleg igazgatója. Első kötete 2013-ban jelent meg Szabadesés (Prosti pad) címmel, a második, a Qualcuno prima pedig 2015-ben, Olaszországban. Több szlovéniai és nemzetközi díj birtokosa.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében