"Harminc? Az is valami?!"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 1. (783.) SZÁM – JANUÁR 10
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szilágyi István
A láp (Részlet egy készülő regényből)
Karácsonyi Zsolt
Szerkesztőség és vidéke
Király László
Célfotó
Papp Attila Zsolt
A középnemzedékesedés felé
Demeter Zsuzsa
Mózes Attila és Sigmond István levelei
Antal Balázs
Hegyi monológok
Egyed Emese
Versek
Mărcuțiu-Rácz Dóra
túltermelés
HORVÁTH BENJI
30 to infinity
Szántai János
Helikon 300
ANDRÉ FERENC
a bújócskaverseny győztese
Molnos Lajos
Versek
Fekete Vince
Újracsatlakozás
Bogdán László
A piros ruhás lány második jelenése
Láng Orsolya
A tél (L'Hiver)
Árkossy István
20+30
MÁRTON EVELIN
Levél a távolból
Ferenczi Szilárd
„Tele van velük az erdő”
Karácsonyi Zsolt
Drámákra újra várva
László Noémi
„Gyönyörű, napfényes sötét”
BORCSA JÁNOS
Város a versben
Zsidó Ferenc
Korszakba ágyazottan
Jakabffy Tamás
A közöttiség hitele
SZEKERNYÉS JÁNOS
Abakánok Temesvárott
 
Szántai János
Helikon 300
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 1. (783.) SZÁM – JANUÁR 10

Nyájas Olvasó, a fenti cím nem elírás. Nincs pluszban egy 0, amint az alábbiakból kiderül.

 

Ehhez azonban sétáljunk vissza a múltba 30 évet. Az 1989-es forradalmat a lakásunk ablakából néztem végig. Weöres összesének harmadik kötetét olvastam éppen. Abban az évben halt meg a madárhangú költő, azért. Hallottam, amint az utcán végigmorog egy harckocsi. Az ablakhoz tapasztottam az orrom. A gép szaggatott vonalakat hagyott az aszfaltban, mint amilyeneket nagyanyám szabásmintáin láttam. Később hallottam a lövéseket is. Berontottam apám szobájába, hogy én megyek ki a Főtérre, forradalom van és nekem ott a helyem. Apám azt mondta, mész, hogyne, de előtte a könyvespolchoz kötözlek.

 

És akkor sétáljunk még picit az időben. Anyám 1974-ben halt meg. Ötéves kiskacsa voltam annak idején. Azóta készülök Lengyelországba, hadd lám, pontosan hol is. Aztán hazahozták és eltemették, ahogy illik, a Házsongárdban. Apámat valahogy összedrótozták, ő a saját lábán jött. Így esett, hogy miután végre közölték velem is, hogy anyám nem lengyellé, hanem angyallá vált, a soron következő világításokkor apámmal mentem ki a temetőbe. Odatettük a gyertyát anyám sírjára, aztán nekivágtunk a fényrengetegnek. Ez itt Szilágyi Domokos sírja. Nagy költő volt. Ez meg Dsida Jenőé. Ő is nagy költő volt. Ez meg Kós Károlyé. Nagy író volt. Ez a Nagy Istváné. Író, író, de mocskos kommunista volt. Ezt halkan tette hozzá. Az volt az érzésem, hogy az írók, költők mind halottak. Élő költővel a fene se találkozik már.

 

Na és most vissza a forradalmi télbe. Egy nappal később apám végre kiengedett a házból. Hullt a hó, Kolozsvár főterén boldog-boldogtalannal lehetett ölelkezni, szép lányokkal is. Hát nem csodás dolog ez a forradalom? Aztán jött a karácsony, az újév, átestünk a küszöbön, egyenest bele a rohadt nagy demokráciába. Az orvosi egyetemre is bejutottam, revolúciós lendülettel. Odalent, Bukarestben valakik szabadon úgy döntöttek, fél jeggyel csökkentik a bejutási küszöböt, és a vonal alatt szokás szerint tolongott a magyar. Erre már apám se tudott mit mondani. Akkoriban – na, ezt most sokkal kisebb betűkkel kellene szedni, tisztelt szerkesztő – már vagy 300 lapnyit teleírtam: versekkel, naná! Hogy legyek bár én egy élő költő, akit ismerek. Szóval, január vége fele apám azt mondta, beszélt egy Krkpfrc nevű emberrel – képtelen voltam megjegyezni a nevét, annyira megijedtem –, aki fogad engem itt meg itt. Basszus, tehát van még egy élő költő valahol, aki igazi, meg nagy, és ez az ember FOGAD engem. Mikor, kérdeztem elhaló hangon. Hát, tizenkettőkor. Vagyis fél óra múlva. Majd idegbajt kaptam. Azért a verseidet ne feledd el magaddal vinni, szólt apám utánam némi iróniával.

 

Olyan volt az az út a Farkas utcától a Főtérig, mintha nem a Helikonra, de minimum a Csomolungmára másztam volna, oxigénpalack nélkül, a mózesi kőtáblákkal zsákomban. Az irodalmi lap szerkesztősége a polgármesteri hivatal épületének egyik helyiségében volt akkor épp. Ácsorogtam egy ideig az ajtó előtt. És magoltam ennek a Krkpfrc nevű embernek a nevét: Lászlóffy Aladár. Ne cseszd el, könyörgök! Aztán elkezdett nagyon hideg lenni. Beléptem. És megint. És megint. És tavasz lett. Nyár, őszök, megint telek. És már nem oda. A Nagyszamos utca 18-ba. És megint. Számolatlanul léptem befelé. Aztán valahova az állomás környékére. Nem tudom a címet. A helyet, azt behunyt szemmel is. Aztán a Fellegvár alá, oda, ahol dőlni látszik a Helikonra az a szemétdomb. És ott voltak. Élő költők. Élő írók. És mekkorák, te jóisten! Lászlóffy Aladár, Sigmond István, Király László, Mózes Attila, Szőcs István, később Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Papp Attila Zsolt, László Noémi, Demeter Zsuzsa, Horváth Benji, André Ferenc. A spártai háromszázak. A helikoni zászló alatt.

 

Persze, elcsesztem a köszönést. És nem csak. A nevemet is alig tudtam kimondani. Meg sok minden egyebet is alig. Akkor is, később is, néha ma is. Alig. És mégis – nem azonnal, nem is gyorsan, inkább, ahogy itt feljebb zajlott a séta fel-alá az időben, komótosan, froclizva, panyókára vetett nagy szeretettel – kaptam ott lándzsát, kardot, sisakot, vértet. Meg bizalmat.

 

Egy embert nem említettem. Akitől annak idején a legjobban féltem. (Mondanám, hogy az erdélyi magyar irodalom Clint Eastwoodja, de más korban-történetben vagyunk.) És aki a kezembe adta a nagy kerek pajzsot. Spártaivá avatott. Egy alkalommal a kolozsvári bölcsészkaron olvastunk fel páran. Az esemény után ez az ember odajött hozzám, megölelt és a fülembe súgta: Na most megvan. Most elkaptad az irodalmat. Szilágyi István.

 

Hát itt állok. Ma is. És minden időkben. A spártai 300 között. Időközben elmentek páran. Nem sokan. Nem kevesen. Mi, többiek, álljuk a sarat tovább. S ha erre jársz, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedjük, amit megkövetel…

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében