"Harminc? Az is valami?!"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 1. (783.) SZÁM – JANUÁR 10
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szilágyi István
A láp (Részlet egy készülő regényből)
Karácsonyi Zsolt
Szerkesztőség és vidéke
Király László
Célfotó
Papp Attila Zsolt
A középnemzedékesedés felé
Demeter Zsuzsa
Mózes Attila és Sigmond István levelei
Antal Balázs
Hegyi monológok
Egyed Emese
Versek
Mărcuțiu-Rácz Dóra
túltermelés
HORVÁTH BENJI
30 to infinity
Szántai János
Helikon 300
ANDRÉ FERENC
a bújócskaverseny győztese
Molnos Lajos
Versek
Fekete Vince
Újracsatlakozás
Bogdán László
A piros ruhás lány második jelenése
Láng Orsolya
A tél (L'Hiver)
Árkossy István
20+30
MÁRTON EVELIN
Levél a távolból
Ferenczi Szilárd
„Tele van velük az erdő”
Karácsonyi Zsolt
Drámákra újra várva
László Noémi
„Gyönyörű, napfényes sötét”
BORCSA JÁNOS
Város a versben
Zsidó Ferenc
Korszakba ágyazottan
Jakabffy Tamás
A közöttiség hitele
SZEKERNYÉS JÁNOS
Abakánok Temesvárott
 
Ferenczi Szilárd
„Tele van velük az erdő”
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 1. (783.) SZÁM – JANUÁR 10

 

A magyar filmgyártásban szaporodnak a jó thrillerek, és főként vizuálisan erős, sötét tónusú, a borzongást szervesen építgető bűnfilmek készülnek. A sort még Antal Nimród indította 2003-ban a Kontrollal (most a rendszerváltás előtti bűnfilmeket nem firtatjuk), majd jött Gigor Attila két filmje, A nyomozó (2008) és a Kút (2016), ez utóbbi mellett rögtön A martfűi rém Sopsits Attilától és a Tiszta szívvel Till Attilától, legutóbb pedig az X – A rendszerből törölve Ujj Mészáros Károly értő kezei közül, illetve a Valan – Az angyalok völgye Bagota Béla rendezésében (futottak még: Víkend, Kojot, Hurok, Apró mesék). Azonban mindezek között elvegyülve, mégis egyfajta választóvonalként áll az Aranyélet sorozat első két évada, és remélem, nem túlzok (illetve nem korai a diagnózis), amikor a magyar kortárs bűnfilmek korszakolását, szigorúan a gyakoriság szempontjából, pre-Arany­élet és poszt-Aranyélet címkékkel látom el. Az Aranyélet előtt egymástól távolabb, nagy szünetekkel készültek thrillerek, az Aranyélet után viszont egyre sűrűbben, és immár több is forog egy évben. Látszólag bátrabban vállalnak thrillert a magyar alkotók, mióta kiderült, hogy van közönsége, nem is kicsi.

 

Mindezek között, erdélyi szempontból leginkább jelentős a Valan, ugyanis nem pusztán a színészek javarésze és a forgatás helyszíne erdélyi, de a történet maga is kimondottan román–magyar közegű. Egyrészt Románia egyik felismerhető közelmúltbeli pillanatával indít az elbeszélés, a ’89-es forradalommal, másrészt a posztkommunista csődgazdasági nihil jeleit látni a helyszín gyanánt választott fiktív egykori bányavárosban, Valanban (amihez létező díszletet Balánbánya biztosított), harmadrészt pedig a párbeszédek vaskos hányada román nyelven hangzik el. És hogy végképp teljesen egyértelmű legyen, Péter, a főhős Brassóban hivatásos nyomozó, onnan tér haza Valanba, amikor megtudja, hogy előbukkant egy holttest az erdőben, amely akár a harminc éve eltűnt húga is lehet. Péter különben (Krisztik Csaba szikár szőke alkata) éppen e traumától indíttatva lépett rendőri pályára, és éppen emiatt reagál érzékenyen arra, ha drabális félpucér bűnözők fiatal lányokat vernek, olyankor elszakad nála a cérna, és ököllel-revolverrel kisebb vérfürdőt rendez, ahelyett, hogy finoman beépülne a lánykereskedők közé. Valanba érve előbb nagybátyjával (Hatházi András), egykori tanárával nosztalgiázik, aki pár éve lelkisegély-forróvonalat működtet a valóban sok eltűnt kamaszlány hozzátartozói számára: úgy tűnik, Valanban ez össztársadalmi trauma. Péter kénytelen kijózanítóan hatni a helyi nyomozóra (Tollas Gábor), rábírni az együttműködésre, miközben egy újabb eltűnt lányt keres, és a folyamatban nem riad vissza a rosszarcú helyi maffiavezér (Ciugulitu Csaba) elrablásától és fájdalmas vallatásától sem. Péter tehát nem válogat a módszerekben, viszont minden egyes kudarc után lábra pattan, és kosként zúzza szét az útjába gördített akadályokat. Közben revolverek dördülnek el, némi szexualitás is bekavar, és Garas Dániel operatőr hatékonyan daruzza és drónozza a hólepte fenyveseket, mindezt pedig klasszikus „síró” zeneszólamok festik alá.

 

A korábban főként vágóként, majd rendezőasszisztensként dolgozó Bagota Béla első nagyjátékfilmjét saját forgatókönyvből fejlesztette, és a skandináv krimik adaptációinak egyértelmű jegyeit hordozó, de a hollywoodi bűnügyi tucatfilmek fordulatait és belső kapcsolatrendszerét is adaptáló thrillert rendezett. Hó, végtelen fenyőerdő, családi traumákkal terhelt nyomozó – ezek skandináv jegyek. Ellenszenvtől barátságig vezető kényszerpartneri kapcsolat rendőrök között (buddy cop alaphelyzet), a börtönbe visszatérni nem kívánó, kissé szélütött alak mellékvágányos figurája és ámokfutása, előjáték nélkül összefeküdni az áldozat vonzó, kiszolgáltatott anyukájával – ezek és az ehhez hasonlók hollywoodi jegyek, amelyeket Bagota némileg rágatlanul épít be vizuálisan igényes, precíz ritmusban borzongató thrillerébe. A főhős karaktere – motivációjából fakadóan – dühös, csalódott és kérlelhetetlen, ám a traumájától szabadulni képtelen, abból táplálkozó, energiáját onnan nyerő Péter gyakran közhelyes szituációkba csöppen, vagy éppen maga idéz elő sekélyes ok-okozati folyamatokat, így nyomozónk egyáltalán nem tűnik elég agyafúrtnak a rejtély felfedésére, míg végül jóformán ölébe hull a megoldás. Ezen a ponton a krimi kivérzik, űr tátong a helyén, amit a tettes messze előre sejthető személye és a beigazolással járó kiskatarzis sem tölthet be. A hó és fagy dacára langyosan hömpölygő történetvezetést Péter dühös nyomozása néha felpörgeti, ám az untig ismert fordulatok az elbeszélést még annál is inkább azonosulásra alkalmatlanná teszik, mint amennyire előzőleg már megtépázta a bűn bugyraiban elmélyülni kívánó, igényes erdélyi magyar néző várakozásait a párbeszédek hitelessége.

 

Ha a magyarországi rendező a szövegek egy részét román nyelven kívánja elmondatni a színészekkel, két út áll előtte: 1. román színészeket alkalmaz, és tolmáccsal utasítja őket, vagy 2. a román nyelvű mondatokhoz tapasztalt fordítót keres, aki tudja alkalmazni a köznapi, beszélt román nyelv fordulatait, és aki egyszersmind hitelessé, mezeibbé, csupaszabbra formázza az írott „fanyelvezetet”. A Valan román karaktereit magyar színészek alakítják, és mi tagadás, magyaros, esetenként székelyes kiejtéssel, ami nem is lenne annyira zavaró, ha nem úgy beszélnének, mintha a negyedikes nyelvtankönyvből olvasnák a szöveget. Szinte kínosan vigyáz mindenikük, hogy a ragozásba ne csússzon hiba (a hímnemű, szóvégi határozott névelők artikulációja különösen zavaró), hogy ne hangozzanak el a köznapi románban nyelvi reflexből használt oly gyakori rövidítések (a lenni ige szóvégi, minden időformában alkalmazott kötőjeles kapcsolása totális hiánycikk a szövegkönyvben), hogy a férfias párbeszédekben szinte már kötőszóként elhangzó altesti utalások teljes hiányát ne is említsem. A szereplők beszéde a feltételezhető bányavárosi, romlott, vulgáris, töredezett helyett akadémiai felolvasásnak tetszik, ami nagymértékben ront a hitelességen, és az élet-halál kérdéseket színjátékká silányítja.

Mindez nyilván nem von le lényegesen sokat a Valan élvezetéből, a magyarországi néző nem érzi, a külföldi még annyira sem. Magam is mindössze a román nyelvű párbeszédeknél forgattam a nyelvem hitelesebb szófordulatokat keresve, és rezdült be kissé a tollforgató jobbkezem. A szem és az elme viszont örömmel gusztálta Bagota Béla alkotását, és várja türelmetlenül az újabb magyar thrillert.

 

 

Valan – Az angyalok völgye, színes magyar film, 97 perc, 2019. Rendező és forgatókönyvíró: Bagota Béla. Zene: Márkos Albert. Operatőr: Garas Dániel. Vágó: Szalai Károly. Szereplők: Krisztik Csaba, Hatházi András, Pál Emőke, Nyakó Júlia, Mátray László, Ciugulitu Csaba, Tollas Gábor, Tauber Boglárka, Meszesi Oszkár, Gajzágó Zsuzsa, Szélyes Ferenc.

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében