Téli történet Ropog a hó dobog a ló láb morcos a tél hátán ki fér fél morog a szó ropog a tó táj szél úr visít jégfényt sűrít itt gyerekek sej egy öreg pej hej rúgkapál száll máris áll a bál tó jegén még locsog a lék rég gyűjt vízszeszélyt halálveszélyt mélyt de ott halász a halvadász- ász mindent igazít bajt is lazít itt kisüt a nap békét is kap szab a táj simul hó száll virul hull puhácska lesz minden mersz- nesz korcsolya él vihog a tél kél nem sokáig tavaszig nyárig víg a pej csöndes a lék kedves les halász halat a víz alatt kap s remél a tél tovább zenél él tavaszt tekint majd búcsút int kint Táncház Szikla-szélen szél száll, kószál. Tetejében két szép fűszál hajladozik, szépen táncol. és kacarász, meg viháncol. Hallgatja a szél énekét. Ki forgatja köpenyegét. A szél picit ámul-bámul. Visszafordul, ő is táncol. Lett is legott dínom-dánom. Folyt a lagzi egész nyáron. Táncolt a szél, s a vén szikla, két pár fűszál felvidulva. A mulatság addig-addig kerekedett, folytatódik, míg a szikla, – néma öreg – felébredve, beleremeg. Két pár fűszál táncát ropja. Szél a hegyet párba vonja. Jöttek aztán más-más szelek hoztak bőven hót, hideget. Sziklabércen senki sétál, pihen a hegy s minden fűszál. És a szelek jönnek-mennek, kószálnak és fütyörésznek. Kutakodnak, keresgélnek, forgolódnak, szemlélődnek. Nyitogatnak minden zárat, mert nem lelik a táncházat. De amikor tavaszodik az új világ bizakodik. Két szép fűszál hegyek, szelek, dínomdánom, lesz sok gyerek. Sziklatető éledezik, s a világ tánc- házasodik. Évszakok Tél tanít hallgatásra Tavasz ébredésre Ötvös ősz elmúlásra Nyár reménykedésre
|