zsibbad
bőröd alatt a hangyák bolyokat építenek
kiskorodban anyád megtiltotta
hogy kolóniájukat elpusztítsd
kötelező példáját követned
pedig most élveznéd igazán
a magányt
minden éjjel másvalakivel
így akarod megtalálni
organizmusod másik alkotórészét
vérkeringésed folyamatosan romlik
ezzel magyarázod hogy annyi év után
sem szűnt meg a zsibbadás
ami csak akkor múlik el
ha méhedbe költözve a hangyák
petéket rakhatnak utódod bőre alá
lüktet
ha egy napon feketébe borulsz
és szívverésed lüktetéssé változik
vénásan kell adagolnod a fájdalomcsillapítót
mert ereid gyökerekként futnak szét
a szívednél annál az amazóniai fánál
amely csak egy másik fa köré képes nőni
kevésbé érzed majd a támasz hiányát
belenyugszol a természet körforgásába
és tisztelettel mondasz hálát
hogy végleges elkorhadása előtt
még felhívta magára a férgek figyelmét
benned a facsonk sosem fog elbomlani
örökké látható lesz ahogy törzsed
egy immár üres térhez ragaszkodik
törik
(1)
apád testét pólyába csavarod
anyád terráriumba fekteti őt
és fekete özveggyé változik
ez a természet rendje
mondogatod a látogatóknak
közben belülről lehelsz párát
az üvegfalakra
maréknyi föld vagy a terrárium alján
nem tudod lebomlasztani
(2)
ki akarjuk irtani a rovarfóbiádat
mellkasod mézzel kenem be
hernyókat ragasztok rád
hónapok múlva olyan leszel
mint egy lepkegyűjtemény
félelmed idővel rendszerré alakul
próbálja kihúzogatni öklödből
a gyerekkori üvegszilánkokat
löket
ha fellegekben nem járhatsz a folyót
kell választanod az első löketek megfelelő
erőt nyújtanak további kilengésekhez így
csiszolódnak zsebedben a kövek
kőtáblákká melyekbe most a sorsod
van vésve engedj a merülésnek adj utat
a tisztulásnak képezz csatornákat
légutaidból hagyd hogy pikkelyek
szakítsák fel bőröd kimosva korhadó
csontjaid bár a szárazföldről mentőöv
érkezhet emlékezz kint minden hétszer
súlyosabb de ne aggódj hamarosan
vízeséshez érkezel ott egy szivárvány
körbeöleli a zuhanást miközben
feledésbe merülnek elérhetelen álmaid
gégészet
ha magyarázatot keresel bűntudat nélkül
nyiss rá mindig nyúlj mélyebbre feszítsd szét
az állkapcsát ne állj meg a nyelvénél körmöddel
reszeld torkát csiszold hangszálait ha továbbra is
szótlan egy porctöréssel keresztezd nyelő és
légcsövét így már könyökig benne lehetsz
gyomrában tapogatózz általad kimondott
emészthetetlen vádak után mert ő csak nyelte
azokat nem számítva a székrekedés kínos csendjére
amikor harmadjára kopogtattál a mosdó ajtaján
Nagy Zalán 2003-ban született Marosvásárhelyen. Jelenleg is ott él, líceumban tanul. A miskolci Deákpoézis verseny különdíjasa 2019-ben. Ez az első közlése nyomtatott folyóiratban.
