"elkerülném, mégis rám talál?"
Kereső  »
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 22. (780.) SZÁM – NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A boldog szerkesztés reménye alatt
Balázs Imre József
„A titkok csendben roncsolnak” Beszélgetés Szántó T. Gábor íróval
Láng Orsolya
Versek
Günter Kunert
Terápia (Die Therapie)Terápia (Die Therapie)
Vallasek Júlia
Az emlékművek jelentőségéről
Codău Annamária
A szabadulás útvesztői
Nagy Zalán
hatások
Ovio Olaru
Versek
Lily Myers
A nők összemennek
Bogdán László
Ott túl, nem messze, már egy másik világ volt
Gaal György
Ligeti Ernő, az urbánus transzszilvanista
FERENCZI SZILÁRD
Árva albínónak a világ
Zsigmond Andrea
Jönnek-e az álarcosok?
László Noémi
A jó sztori
Zsidó Ferenc
Élmezőnytől lemaradva?
Irodalmian hétköznapi
Jakabffy Tamás
A kényelmetlen műfaj
Túros Eszter
20 éves távlatok
 
Ovio Olaru
Versek
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 22. (780.) SZÁM – NOVEMBER 25.

amikor elkezdődött a vihar, a nagymellű

 

 

autistalánnyal játszó fiúk a központi üzlet tetőplaccán

megálltak, és cinkosan feléje fordultak.

ő szégyenlősen megemelte blúzát, és aztán esni kezdett.

 

egy tétova pillanat, valami bénító, furcsa erő,

de az éjszakai villámlás rövid fényeiben

a fiú a tetőn megelevenítette a brutális koreográfiát,

hogy 10 évvel később, izzadtan és posztkoitálisan,

ugyanaz a kép pörögjön le áruló elméje tetőplaccán.

10 évvel később, szép nők szemének

rövid fényeiben.

 

és a belső béke annyi pillanatában,

saját életrajzának túlélőjeként tükörbe nézett,

hogy a képet ízekre szedvén, az agyat egyenlő

plasztelindarabokra, okok és rossz előjelek után kutasson.

 

a központi üzlet a piros focicipőkkel nem tudta

megállítani a fatalizmust, ahogy talán egy pillanatnyi

zavar, egy kificamodott kéz sem, hogy középen elvágja

a filmet, hazaküldve a fiúkat a csorbához és a családi

bántásokhoz, haza, a pubertástól távolra.

 

a bűntudat mindig cinkosság, ami visszanéz,

de soha nem azokba a vihar előtti nehéz levegőtől

fulladozó szemekbe, amiket a rövid és fájdalmas

fények beleégettek a bőrbe.

 

 

 

megszállottja vagyok a gyönyörű lányoknak a klubból,

 

 

akik effektekről és fotómontázsról beszélnek,

aktiválják a szörnyecskét bennem és játszanak az áramköreimmel,

 

látom az égő ajtót, előtte valaki csendben a kijárathoz int,

de nem akarok a fény fele menni, azt akarom,

hogy a kúlerek szele fújjon éjjel-nappal a szemembe,

és valamivel később, betonfáradtan

lenyomjam a replay-t, és megigézve nézzek befelé forduló szemekkel,

amíg a tejút sugarai megsemmisítenek.

 

átgörgetek a lányokon, akik megjelennek a barátjavaslatoknál,

szőkék, szerelmem számára megközelíthetetlenek,

ha ez egy trailer, nem akarom megállítani,

mert kedvelem a futó érzést és a reklámokat.

 

távolról szeretem a lángot, azt, amelyik megmondja, hol vagyok,

melege nem érint meg így. van egy fél söröm

és 20 okom rá, hogy elmenjek, mivel záróra van.

kimerültek a forgatókönyvek, köztem és a friss levegő között

a táncoló emberek asztala. azt mondja nekem egy lány,

 

ne félj, ne félj. aztán szalad a tömeg felé, belefullad

a lassan elpixelesedő testekbe, és eltűnnek,

elnyeli őket a láng.

 

 

hazafelé az esőben egyik este

 

 

eszembe jutottál, ivar bolt,

ahogy a sørland hullámai visszahoztak a partra mosott arccal,

a tizedik és tizenegyedik közötti nyári szünetben.

 

miután heidivel beszéltél telefonon,

fogtad a dzsekidet és motorbiciklivel mentél ki a partra,

heraldikusan suhantál az alkonyatban, telve

metamfetaminnal és azzal a szenvtelen szépséggel,

ami a boncolás után is benned maradt.

 

a végtelenségig tudtál volna így vezetni, minimalista villák közt

cikkcakkozva, a te vulgáris és izgató férfiasságodban,

szabadon, már ha ezt hívhatjuk szabadságnak.

 

voltam a temetésen, többet kerestem

a testvériségnél és kevesebbet a szerelemnél,

és egész éjszakákat álmodtam a hideg mechanizmussal,

ami kérlelhetetlenül fordult és feladott

nordland és bodø között, átdobva téged a korláton

a sziklákat mardosó sós víz fodrai közé – korrozív, mint te is.

 

ki tudja, ha nem éppen heidi szabotálta a fékedet,

vagy csak túlságosan be voltál állva a vezetéshez. senkinek nem

hiányoztál jobban, mint kellett, és heidi utána velem volt együtt.

 

 

 

líceumban szerettem elsőként érkezni az órákra,

 

 

hogy a szemközti ablakot nézhessem, erotikus játékokat

projektálva a teológia egyetem kis, fényárnyékos

szobáiba. most szeretem távolról nézni

a hamis kegyelmüket és a mázat,

hogy még egy tánccal bővíthessem kémiámat.

 

emlékeket vegyítek apátiával,

a hűvösséget a lepedő nedvességével,

hogy kifullasszon, ahogy kimászok a pokrócok közül.

az a végtelenül gyöngéd és szomorú dolog,

ami megelőzi a katasztrófákat. de hol a katasztrófa,

amikor a világ ilyen szépen táncol körülöttem?

 

a lány tetoválása a klubból, egy törzsi maszk,

amit sokan felpróbáltak és már turistaobjektummá vált,

valójában a halált jelenti. a beszélgetés köztünk

teljesen hétköznapi, de irodalmi értelemben nem vagyunk törzsbéliek,

és a szeméből túl kevés nosztalgiát olvasok ki.

 

a fiú szeméből, aki egy barátja jegyesével dugott össze,

akit aztán otthagyott, az egoisták disznó lazaságát

olvasom ki. aztán a klub kijáratánál a megcsalt barát

odajött hozzánk és mondott valamit,

és mi semmibe vettük, és később jött a megbánás.

 

a dolgok nem olyanok, amilyennek tűnnek, de a valóság sem,

a maga erőszakos idegenségében, nem vágja keretekbe

a filmet. egy monotóniától mentes zónát akarok,

a tetovált lányt akarom, hogy idejöjjön hozzám és rendbe tegyen.

 

nézem birodalmamat az ablakon át,

de csak egy árnykép rajzolódik ki szemközt,

a függöny mögül, ahogy az őszi reggel hűvösébe öltözik.

 

 

HORVÁTH BENJI fordításai

 

 

Ovio Olaru 1993-ban született Nagyszebenben. Első verseskötete (Pilotul, 2014, Charmides) elnyerte a Román Írószövetség debütdíját, illetve jelölték a rangos Mihai Eminescu-díjra. Itt közölt versei a Proxima B (2017, Charmides) című kötetéből valók. 2016 óta a kolozsvári Nepotu’ lui Thoreau irodalmi kör moderátora.

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében