"elkerülném, mégis rám talál?"
Kereső  »
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 22. (780.) SZÁM – NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A boldog szerkesztés reménye alatt
Balázs Imre József
„A titkok csendben roncsolnak” Beszélgetés Szántó T. Gábor íróval
Láng Orsolya
Versek
Günter Kunert
Terápia (Die Therapie)Terápia (Die Therapie)
Vallasek Júlia
Az emlékművek jelentőségéről
Codău Annamária
A szabadulás útvesztői
Nagy Zalán
hatások
Ovio Olaru
Versek
Lily Myers
A nők összemennek
Bogdán László
Ott túl, nem messze, már egy másik világ volt
Gaal György
Ligeti Ernő, az urbánus transzszilvanista
FERENCZI SZILÁRD
Árva albínónak a világ
Zsigmond Andrea
Jönnek-e az álarcosok?
László Noémi
A jó sztori
Zsidó Ferenc
Élmezőnytől lemaradva?
Irodalmian hétköznapi
Jakabffy Tamás
A kényelmetlen műfaj
Túros Eszter
20 éves távlatok
 
Zsidó Ferenc
Irodalmian hétköznapi
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 22. (780.) SZÁM – NOVEMBER 25.

Jegyzeteket, glosszákat, tárcákat, vagyis publicisztikai írásokat tartalmaz Borcsa János tizenegyedik kötete, az Örökségem. A közéleti jelleg tehát végig meghatározó, a szerző többnyire adott helyzetekre, alkalmakra reflektál, ugyanakkor a mirőlnél talán fontosabb a hogyan. Borcsa János stílusa markánsan egyedi: a klasszikus irodalmi és publicisztikai örökséget éltető/működtető manír ez, mely mögött tartás, józanság, egyenesség lelhető fel.

 

Fekete Vince a fülszövegben így sommázza a szerzői attitűdöt: „dohog, zsörtölődik, csodálkozik, gyönyörködik, értékel, és rakja-építi tégláról téglára, kőről kőre magamonológját, ha úgy tetszik: rózsafüzérszobrát…”

 

A hét ciklusból négy az évszakok váltakozását követi (à la Vivaldi), ezzel is jelezve a ciklikusságot, az élet mindennapiságához való kötődést. Érdekes feszültség tapintható a közéleti jelleg és a cím – Örökségem – szubjektív önreflexivitása között: ez részint azzal magyarázható, hogy jó néhány írás személyes emlékekre, élményekre épül, részint pedig talán azzal, hogy a szerző az irodalmi hagyomány továbbéltetőjeként tételeződik.

 

Borcsa János írásai nem alapértelemben vett újságcikkek, inkább irodalmi morfondírozások, melyek az összefüggéseket, az általánosabb igazságot keresik, a morálist. Van perlekedés, kritika is, de van pozitív példa, felemelő erő is. Érdekes színfoltjai a kötetnek azok a teoretikusabb írások, melyek az irodalom, a kritika működéséről arspoetica-szerűen szólnak: a kötet elejére súlyozott Szövegektől a körülményekig című, a Kritikát portugálul és A kritika súlyáról.

 

Borcsa János elsősorban kritikus, irodalomtörténész, s bár ebben a kötetében nem műelemzések sorjáznak, áttételes módon nagyon is jelen van az irodalomkritikus: ha nem másként, a hétköznapi életesemények irodalmi regiszterbe való emelésével. A kötet egyik ciklusa, a Művek időben és térben egyébként könyvekre, szerzőkre reflektál, a közéleti műfajnak megfelelően ezúttal nem annyira elemzően, inkább személyesen, empatikusan. Borcsa a helyi hagyományokat is élteti: szűkebb pátriája – Kézdivásárhely és környéke – értékei, kiemelkedő személyiségei is felbukkannak.

 

Borcsa János teljes világot alkot Örökségem című könyvében, mely ugyan olykor nem „evilági”: klasszicizáló, értékközpontú, morális, veretes – ezek olyan minőségek, melyek első hallásra avíttnak tűnnek, de a kötet struktúrájában működnek és hitelesek.

 

 

Borcsa János: Örökségem. Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 2018.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében