"valahogy nem éreztem az időt"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 3. (785.) SZÁM – FEBRUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
Mítoszok és szerverek
Király Farkas
„Az Írószövetség nem a Bajza utca 18., hanem egy szellemi konglomerátum” Beszélgetés Erős Kingával, a Magyar Írószövetség új elnökével
Bogdan Suceavă
Éjszaka valaki meghalt érted (Noaptea când cineva a murit pentru tine) – Részlet
Lövétei Lázár László
Feketemunka (részlet)
Vincze Ferenc
Invazív fajok
Karácsonyi Zsolt
Egy élet és egy mű körei – az időben
Dénes Gergő
Discidium
BORCSA JÁNOS
Megjegyzések Magyari Lajos költői és közírói életművéhez
Borsodi L. László
Táj, (szülő)föld, haza, szó
Boda Edit
Versek
Medgyesi Emese
Hazai mezőnyben (Folytatás előző számunkból)
Beretvás Gábor
Patriótának lenni: a Rambo-mítosz nyomában
Bartha Réka
Fiatal világok hologram-felnőttekkel
Asztalos Veronka-Örsike
„Nem igaz, hogy mindenre vannak szavak” – és mi történik, ha nincsenek?
Radnai Dániel Szabolcs
Stílus és identitás a késő­modernitásban
Mohács mint emlékezethely
Jakabffy Tamás
Pásztorszerelem Ravel módra, Leszboszon
Portik Blénessy Ágota
A világ gyermekei békére vágynak
 
Radnai Dániel Szabolcs
Stílus és identitás a késő­modernitásban
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 3. (785.) SZÁM – FEBRUÁR 10.

Hogyan működik egy posztmodern szubkultúra? Miképp közvetíti a hivatalos és bulvármédia az ifjúsággal kapcsolatos társadalmi problémákat? Milyen kapcsolat van a fiatalok identitáskeresése és médiahasználataik között? E kérdésekre keres választ Guld Ádám könyve, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület Letöltés sorozatában jelent meg.

 

A pécsi kultúrakutató, médiatudós doktori disszertációján alapuló kötet egy mára kevéssé virulens, de a magyar társadalom kollektív emlékezetben élénken élő stíluskultúra, az EMO – azaz az „emotional rock” – egykor népes közössége és magyarországi médiavisszhangja kapcsán elemzi a kortárs ifjúsági csoportkultúrák működését. Az EMO mint stílusjelenség történetének és legfőbb jellegzetességeinek bemutatását követően a szerző ismerteti azt a nagy hagyományokkal bíró elméleti és módszertani megközelítést, a többek közt Dick Hebdige, Paul Willis és mások nevéhez kötődő szubkultúra-kutatást, amely elemzéseinek kiindulópontja, ugyanakkor kritikailag reflektál is e hagyomány a téma szempontjából releváns hiányosságaira, valamint a korrekciók lehetőségére.

 

Ez az imponáló módszertani reflektáltság a kötet egészében érvényesül, hiszen a további elemzések mindegyike olyan sajátos nézőpontot és elméleti-történeti megközelítést igénylő téma kapcsán közelít a magyarországi EMO-jelenségekhez, hogy valamennyi fejezet beillik egy-egy média-metodológiai esettanulmánynak. Kifejezetten izgalmas az utolsó fejezet, amely egykori EMO-rajongók stílusélményeit tárja fel a velük készített interjúk alapján, a biográfiai és a tematikus elemzés módszerével, a kiöregedés, kipörgés fogalmait állítva a középpontba.

 

Guld Ádám könyve érzékletes képét és jellemzését nyújtja egy mára már letűnőfélben lévő ifjúsági kultúra működésének, egyben különleges dokumentuma a magyar médianyilvánosság történetének. Azok az évek, melyek során a könyv EMO-val kapcsolatos megfigyelései rögzítésre kerültek (2007–2013), komoly változások sorát hozták el mind a globális médiatér, mind a magyar nyilvánosság szerkezetét illetően. Így a könyvben megelevenedő mediális megnyilvánulási formák egy része mára ugyanúgy (média)történelem, mint a festett-vasalt, szembe fésült hajviseletek és sötét tónusú sminkek, amikkel az utcán járva egyre kevesebbet találkozunk.

 

 

Guld Ádám: Az EMO. Egy stíluskultúra karrierje a médiában. Erdélyi Múzeum-­Egyesület, Kolozsvár, 2018.

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében