"tökéletes szöveg-kaméleon"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 4. (786.) SZÁM – FEBRUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
„feltűntek jobbra és balra a sikátorok”
NAGY BORBÁLA RÉKA
Az irodalomnak nem tehertétel a nemzeti önismeret. Beszélgetés Bertha Zoltán irodalomtörténésszel
Molnos Lajos
Feljegyzések
Láng Orsolya
Látni Makaót és visszajönni
KORPA TAMÁS
Korpa Tamás versei
Bognár Zoltán
Egy Nápolyban írt vers
GABRIEL CHIFU
ittunk egész éjjel. ihattunk akármennyit (băusem toată noaptea. dar oricât am fi băut)
Kis kiáltvány a herakleitikus költészetről (Mic manifest despre poezia heracleitică)
ANDREI DÓSA
Hogyan szerezzünk pénzt füvészetre?
Stermeczky Zsolt Gábor
Stermeczky Zsolt Gábor versei
Nagy Kata
Nagy Kata versei
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Mărcuţiu-Rácz Dóra rövidprózái
Gaal György
Egy Magyar utcai ház krónikája
Balázs Imre József
Balázs Imre József dalszövegei
Lanczkor Gábor
Ciprusi útinapló
Egyed Emese
Hélène
Szántai János
Lynchológia, lynchográfia, a világ legjobb filmes csókja és egyéb történetek
FISCHER BOTOND
Diétás softboi a múlt századból
Tamás Dénes
Családzajlásban
Laczkó Emőke
Az alvás szintjei
A halk is lehet nehéz
Jakabffy Tamás
Orgonáknak zengések
Ördögh Jácint
Ördögh Jácint
 
FISCHER BOTOND
Diétás softboi a múlt századból
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 4. (786.) SZÁM – FEBRUÁR 25.

A színház populáris zsánerműfajait lehet elitistagyanús módon szidni, vagy csak elvetni mint esztétikai zsákutcát, de én nem tudom hibáztatni a kőszínházi intézményeket, mikor újra és újra visszanyúlnak ezekhez a működő formulákhoz, bizonyos jól bevált színpadi szövegekhez, főleg, mikor piaci alapon, a nézőszámmal zsonglőrködve kell összeállítani egy-egy műsortervet. A nagyváradi Szigligeti Színház pedig deklaráltan felvállalja, jól teszi, hogy folyamatosan foglalkozik a magyar színpadi irodalom népszerű, „népszínházi” hagyományával. A huszadik század eleji magyar színpadi irodalom pedig nagyon is jó alapanyag, Pest kávéházai és kaszinói, kabaréi és kis­színházai zseniálisan érzékeny és technikás szövegeknek voltak táptalajai, Molnár Ferenc vagy Rejtő géniuszán már sokat csodálkoztunk, de ugyanennek a közegnek jellegzetes szerzője Szép Ernő is, a Lila ákác pedig izgalmas, működő, jó szöveg.

 

Bár Szép Ernő szívesen és jól dolgozott színpadra (a „legkönnyebb” műfajokban is), a tipikus Pesten élő művészlelkű fiatalember és a táncoslány szerelmi történetét regényben írta meg 1919-ben, ez alapján később aztán két híres film is készült, és a magyar színházak is gyakran játsszák a színpadi változatot.

 

Csacsinszky Pali huszonéves, a bankban nem túl lelkesen és nem túl sok pénzért dolgozó fiatalember, aki valójában persze költő, trubadúr-szerelemmel szereti a korai kapuzárási pánikját és unalmát intenzív szociális élettel kompenzáló Bizonyosnét. Közben megismerkedik és felemás viszonyba keveredik Tóth Mancival, a varrónőből lett táncoslánnyal, akibe úgy lesz szerelmes, hogy észre sem veszi, mire észrevenné, addigra persze már késő lesz. Mindez a századelő pesti kaszinójának dekadens, hiperérzékeny, alulnézetből bemutatott világában és hangulatában.

 

A váradiak színpadi szövege nagyrészt meghagyja a száz évvel ezelőtti pesti polgári szleng ízét, de kellően közelít is napjainkhoz. Az előadás első negyedórájában még furán, számomra kissé irritálóan hatott ez a nyelv, ahogy a játék eltúlzottsága is, mintha a rendező nagyon egyértelművé akarta volna tenni jóelőre, hogy ez itt nem a valóság, szórakoztató színházban vagyunk, minden el lesz túlozva. Aztán a néző hamar megszokja ezt a regisztert és ezt a nyelvezetet, főként, hogy esztétikai tétje is van: behozza a századelő kabaréinak és filmjeinek intertextusát. Másrészt következetes marad a rendezés koncepciója: ez itt nem egy igaz történet, ez egy mese, ami az érzelmi mélyrétegeket akarja inkább megpiszkálni.

 

Zsáneralkotásoknál mindig tét a ­giccs kikerülése. Ezt a minimumot könnyen teljesítik a váradiak. Már az alapszöveg is túlmutat a szórakoztatáson, a folytonosan jelenlévő önirónia pedig sajátja Szép Ernőnek. Ezt az öniróniát megtartja, szem előtt tartja a rendezés és a színészek játéka is, és ez az önirónia védőháló is a giccsel és a közhellyel szemben. A játék egyértelműen kifelé, a közönség felé irányul, ez a dramaturgiai alaphelyzet is, de a használt jelek, a megkoreografált mozdulatok is ezt a közönséggel megtartott folyamatos kapcsolatot erősítik. Ez a kapcsolat pedig önmaga: színész és nézője közötti. Sebestyén Hunor Palija a naiv, a nagyváros által elidegenített, ideálokat kereső, kissé nevetséges figurája ugyanúgy rajzfilmszerűen nem-organikus (és véletlenül sem kortárs, pedig lehetne), mint Román Eszter kicsit sitcomos Tóth Mancija. Ez a fajta elrajzoltság jellemzően a mellékszerepekben, például a Kardos M. Róbert (Ange­lusz papa szerepében) arcára fagyott bárgyú mosoly esetében működik igazán jól, vagy Zsüzsünél, a transzvesztita (?) táncmesternél (ifj. Kovács Levente), ott tehát, ahol tényleg elég egy-két ecsetvonás.

 

Az a benyomásom, hogy Botos Bálint egy ízlésesen tálalt, a múlt század elejének dekadens pesti hangulatát felidéző, szórakoztató, de esztétikailag is izgalmas előadást akart rendezni, sikerült is. Szép Ernő szövege elég jó alapanyag ehhez, elég közel van ehhez a világhoz, hogy hihető nyersességgel és prüdéria nélkül mutassa meg a hangulatot. Az a regiszter, amibe ezzel a túlteatralizált játékkal helyezi az előadást, egy idő után elkezd működni, és kisebb-nagyobb intenzitással ki is tart. A történet tipikusságát már ezzel is elkezdi feloldani. Ehhez még hozzájön a fémkeretbe helyezett minimáldíszlet, szóval inkább az elidegenítéssel dolgozik, ami a tanmese irányába is eltolhatja a befogadást, ami már nem biztos, hogy egy szerelmi történetnél olyan jó.

 

Nekem mindezek ellenére hiányérzetem volt. És ez a hiányérzet abból a hasadásból fakadt, amit a szöveg által adott, és érzésem szerint kihasználatlanul maradt szituációk okoztak. A legjobb példa talán Pali és Manci megismerkedésének jelenete, ami mai szemmel nézve nagyon durva, abúzust súroló közeledés a férfi részéről, és ebbe az „udvarlásba” a társadalmi osztályok közötti különbségek és a nemi egyenlőtlenség is kódolva van. Az előadás ezzel nem tud mit kezdeni, mert talán túl jólnevelt akar maradni, nem tudom. Nekem hiányoztak ezek a plusz rétegek, amik kezdenek valamit ezekkel a szöveg által felvetett problémákkal. A koncepció megbontása nélkül is lehetett volna amit. Akár tényleg felvállalni, hogy itt társadalmi kérdésekről is szó van, és ezeket újabb rétegként beleépíteni az előadásba, akár egyértelműbben reflektálni a történelmi korszakra, amiben a szüzsé játszódik, de lecsapni valahogy ezeket a labdákat. (Ilyen amúgy a zsidóverő kaszinói figura is, vagy Zsüzsü alakja, ezeket lehetett volna bontogatni egy kicsit, adta volna magát.) De a női szerepek általában véve is izgalmasak ebben a szövegben, Bizonyosné promiszkuitása, amit társadalmi helyzete miatt és a férjével való atipikus (?) kapcsolata miatt engedhet meg magának, vagy Hédi öngyilkosság-függősége, mint a megoldási minták hiánya. Ezek mellett elmegy egy kicsit az előadás, szegényedik ezzel.

 

A nagyváradiak Lila ákáca minden kifogásom ellenére sem anakronisztikus, csak távolságtartó. Felfedezi, vagy engedi felfedezni Pali alakjában, a túlérzékeny századfordulós fiatal alakjában a mai softboi figuráját, de ennél nem megy tovább. Nem a máról akar mesélni, hanem elővesz egy régi történetet, ami tanulságos lehet a mai néző számára is. Nem szembesít, csak utal. Nincs ezzel semmi baj, mert működik, de szerintem egy kis fűszer, szembesítés izgalmasabbá tette volna.

 

 

Szigligeti Színház, Nagyvárad. Szép Ernő – Guelmino Sándor: Lila ákác. Rendező: Botos Bálint. Szereplők: Sebestyén Hunor, Román Eszter, Tasnádi-Sáhy Noémi, Kardos M. Róbert, ifj. Kovács Levente, Gajai Ágnes, Hajdu Géza, Kiss Csaba, Balogh Attila, Lajter Márkó Ernesztó, Kocsis Anna. Díszlet- és jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz. Koreográfus: Györfi Csaba.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében