Sejdemilyen szép volt a huszadik század! Akkoriban találták ki, hogy beköszöntött az új középkor, a nyugatnak bealkonyult, az írástudók árulása és a tömegek lázadása egyszerre zajlott, mindeközben divatba jött, hogy államok saját polgáraikat – módszeresen és tömegesen – pusztítsák el, felülírva minden korábbi, az árulással kapcsolatos meghatározást.
A huszonegyedik század első két évtizede elhozta a korlátlan utazási lehetőségek idejét is. Amíg a leggazdagabbak már az űrutazásokra gyűjtöttek, addig jóval többeknek adatott meg, hogy az új középkor új utazóiként bejárják Európát, sőt: az interkontinentális utazások, repülések is mindennapossá váltak az egyre inkább „pörgő” események közepette.
A Középkor, az európai Középkor egyik legmegrázóbb időszaka a nagy járványé, amikor a Krím-félszigetről, az ostromlott Kaffa városából menekülő kereskedők hozzák el a vírust a legnagyobb európai kikötővárosokba, Észak-Afrikába is. A nagy pestisjárványt követő időszak a reneszánsz kezdete, az újjászületésé, a jelentős művészeti alkotások, fontos alkotói életpályák, művek megvalósulásának időszaka, és az utópiák időszaka is, amikor akadnak olyanok, akik álmodni mernek egy tökéletesebb világról, még ha megvalósulását a távoli jövendőbe is helyezik.
Napjainkban, ki tudja, talán az „új középkor” vége felé járunk. Egy, a középkorinál sokkal enyhébbnek tűnő vírus is elegendő volt ahhoz, hogy „pörgésünk” lelassuljon, s ha tökéletes államok létrehozására nem is, de szellemi, irodalmi reneneszánszra több időnk legyen (gondolni legalábbis); és egy szép napon mégiscsak igazzá váljon, amit az egyik nagy utópiaszerző, Campanella írt a Jövendölés című szonettben: „Ha volt aranykor, lesz is majd. A népre / boldogság, jólét újra feragyog; / kit eltemettek, újra élni fog, / s a kör bezárul, önmagába térve.”
Persze, mindehhez nem elég a lassulás, „reneszánsz” utazásaink alatt a lélek hajóját a Jó irányába kell fordítanunk. Volt már ilyen hajója a később Dantét vezetgető Vergiliusnak is. Horatius a megmondhatója.
