"mindig csodás kalandok felé"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 6. (788.) SZÁM – MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Lassuló pörgés
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
Az „ittnemlét” lelki helyzetképei. Interjú Kenéz Ferenc költővel
Kenéz Ferenc
Kenéz Ferenc versei
Szántai János
A VarázslatosanOtthonos Tollbűvölő – Csukás István
Varga Borbála
Varga Borbála versei
Molnár Ildikó
Jancsó Elemér, a Nyugat és Babits1
Dezső Katalin
Panelerdőre néző erkélyen dohányozni naplopás*
Dénes Anita
Dénes Anita rövidprózái
Mărcuțiu-Rácz Dóra
már minden nő hazament
Borsodi L. László
Arabeszkek (Naplótöredék, 1990-es évek)
Codău Annamária
A soha véget nem érő körforgás öröme
Murányi Sándor Olivér
A lovak anyja (Regényrészlet)
Gyenge Zsolt
Két fecske már elég a nyárhoz? Fesztiválnapló a 70. Berlináléról
FISCHER BOTOND
Felmorzsolódás alulnézetből
Demeter Zsuzsa
Egy megoldás nélküli rejtély története
Papp Attila Zsolt
A lét könnyű elviselhetetlensége
Jakabffy Tamás
Fafúvók basszusa
HORVÁTH BENJI
transzparensek az emlékek erdejében (1)
 
Kenéz Ferenc
Kenéz Ferenc versei
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 6. (788.) SZÁM – MÁRCIUS 25.

Színe-java libasorban

            Cselényi Bélának és Zalán úrnak

 

 

Biztonsági okokból

a libasor eleje már

a Három püspök tér felé tartott,

amikor a vége még épp csak kilépett

a főtéri nagyvendéglőből.

És rendre befutott valamennyi

fiatal anyaországi költő a lakásba,

néhány percre még Ali bácsi is felugrott,

tán ő is egy rövid biztonsági szemlére,

hitte, hogy noha az apaszerep

részünkről már felmondódott,

s az ökölharc joga rég kifutotta magát,

az anyaszerep taslijoga még egyelőre az övé,

végigpillantott rajtunk

bozontos szemöldje alól,

el is kapta a sor végén befutó,

helytelenkedő Bélukát,

aki mint egy búbánatos, barna óriásnyuszi

a Ludas Matyiból

(csak épp vadászpuska nélkül),

utolsónak érkezett, ám alig jött meg,

már fordult is visszafelé,

a maga részéről azzal rekesztve be

az útnak indítandó vitát,

hogy órájára nézett

s közölte, mozijegye van,

western, amerikai,

tette hozzá mintegy bocsánatkérően,

renitensen oda hagyván

a magyar irodalom épp

felszárnyalni készülő

színe-javát.

Édesanyám

balsejtelmeinek hangot adva

csak annyit mondott:

a pincéből a ribizlibort

talán mégsem kéne egyelőre

megkezdeni, fiam.

Pogácsát, rengeteg pogácsát

sütöttem, tömjed tele

őket pogácsával.

A legtöbb pogácsát, úgy rémlik,

Zalán úr ette meg,

ami nem csoda, hiszen

neki tetszett a legjobban

a feleségem.

 

 

Tűnődve mentségen, versen, forradalmakon

            Lajosnak és Lujosnak

 

 

És akkor leléptem a vonatról,

1989. március 16.,

kapkodtam a csomagokat,

zúgott a fejem,

feleségem, lányom adogatta le

dolgainkat, csak néhányan lézengtek

a Nyugatiban, meghökkenten és

meghatódva fedeztem fel

a Sváby-házaspárt és Kő Pálékat,

kis piros-fehér-zöld zászlócskákat

lengettek felénk,

az egyik lábam még a lépcsőn volt, a másik

már a peronon, egy szatyorból

kizuhant a nagy literes konyak,

nagyot csattanva fröcskölt

szanaszét, fogadóink ölelésre

tárt karokkal szaladtak felénk,

sírtunk és kacagtunk, sírtunk és kacagtunk,

majd bevágódtunk a kocsiba s

meg sem álltunk Kő Pálék lakásáig,

s aztán jöttek a piák, a konyak,

a vodka, a vörös borok, s attól

kezdve egy héten át mindennap

jöttek a piák, a vodka,

a konyak, a vörös borok, s aztán

egyszer csak mondták a háziak,

hogy te képzeld, délelőtt a Chrudinák

keresett téged a televíziótól,

engem, Chrudinák, hökkentem meg,

megmondom őszintén, nem volt

jó érzés, mert hogy nem azt generálta

bennem, ez az, most aztán

jól odamondhatok az elhagyott

világnak, épp ellenkezőleg, valami

riadalmat keltett bennem,

s azonnal a szívem közepébe

szúrt a gondolat, hogy de hiszen

én nem vagyok forradalmár,

mit akar velem Chrudinák,

valahogy úgy éreztem, a forradalmárok azok,

akik otthon maradtak,

persze, azt azért éreztem, hogy

bizony jó lenne, ide az illene,

ha inkább én is valami

nagy forradalmár lennék,

és a könyveimre gondoltam,

a mondataimra, szavaimra, betűimre,

hol a mentség bennük, arra,

hogy nem vagyok forradalmár,

illetve hol a bizonyíték,

ha mégis az „lennék”,

itt csupa-csupa forró forradalmárt vártak,

nem egy csomó szétdúlt lelkületű,

szerencsétlen erdélyit,

(nem sokkal később

megírtam első budapesti versemet,

és éppen ezt írtam meg benne)

de volt itt más hökkenet is,

hiszen egyszer Gizi megjegyezte,

hogy ő most nem volt kinn

a nemzeti ünnepen, a Hősök terén,

valami olyan tömegiszony-félével

magyarázván a dolgot, amin módfelett

elcsodálkoztam, hogy tömegiszony

itt, a magyarok közt, magyaroktól,

magyarok miatt, és épp

március tizenötödikén,

és aztán jött március tizenhét,

március tizennyolc, tizenkilenc,

húsz, ésatöbbi, majd huszonnegyedike,

a negyvenötödik születésnapom,

kódorogtunk szédülten

esténként az utcai lámpák

sugarába kapaszkodva,

miként néha ma is,

harminc évvel később,

tűnődve mentségen,

versen,

forradalmakon,

egy kétségkívül

vitézkötéses

korban.

 

 

Mesék népe

            Schreiner Jocónak

 

 

Köszöntsétek csak a plüssjancsikat,

és köszöntsétek a sok plüssjuliskát,

ahogy – naaaaaagy veszélyeknek kitéve! –

állnak a mézeskalács házikók ajtajában,

 

lesben már a plüssbanya is,

működnek a vihargépek,

s teli az erdő futkorászókkal, fénymérőkkel,

a plüssfotósok és plüsszsurnaliszták

még időben, ím, éppen odaérnek.

 

Jacob Grimm otthon vacsorál,

s pohár boránál elmereng,

hogy elkurvult ez a világ,

hogy elkurvult, én istenem.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében