Minden nap, ahogy megébredek, magam mellett találom az alvó testem.
Sosem tudok úgy kikelni az ágyból, hogy ne ébresszem fel –
nagy kár, mert a testem olyan, mintha mindig álmodna.
Miközben felöltözöm, meg szoktam kérdezni, miről álmodik,
de sose válaszol, csak kitör az ágyból, egyenesen a zuhanyzóba megy és
elpazarolja a meleg vizet.
Tudod, a testem önző alkat, csak elvenni tud, de adni sosem.
Reggelente bejön a konyhába és megissza a tejem.
Összesározza a szőnyeget, sosem kopog, mindig hívatlanul lép be.
A testem több helyet foglal el, mint amennyit megérdemel – és tudja.
Bárhová mennék, szeret az árnyékában tartani.
Nem tudom, van-e olyan, aki látott engem világosban.
Mostanában a testem esti mesékkel riogat a magányról, mintha
kezdene kétségbeesni, mintha csak azt akarná, hogy szeressem, mindenestől.
Amikor írok, a testem odajön mellém és ledobja magáról a ruháit.
Meztelenül sosem tanult meg táncolni, csak elrejtőzni, ezért a számban
keres menedéket, két kezével kifeszíti az állkapcsom és belép.
Összesározza a nyelvem, lenyelem, de a testem mindig félrecsúszik,
megakad a torkomon és nem kapok tőle levegőt –
így juttatja eszembe, hogy még mindig velem van.
Nyilván, az összes vers, amit megírok, a testem leheletétől bűzlik,
nyilván a szavaim csak próbálkozások lehetnek,
hogy megelőzzem azt, ami már rég magához ragadott.
Ezt követően a testem kimászik a torkomból,
megbotlik, ahogy összeszorulnak az izmaim.
Megkérdi, jobban vagyok-e már,
és gondolom, ha azt mondanám, hogy igen,
talán végre békén hagyna.
De a testem
mindig maradt.
Nevezd csak hűségesnek,
ha másnak nem is lehet.
MĂRCUŢIU-RÁCZ DÓRA fordítása
Kate Hao reklám- és marketingasszisztens a The New Press kiadónál. A Washington University képviseletében lépett fel a 2016-os College Unions Poetry Slam Invitational esten. Az eredeti, angol nyelvű előadás megtekinthető a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=T_Lz8JiyQ7w
