Hagyásfák
A műút mellett felhasított szántóföldek.
A dűnék között ottfelejtett körtefa
ágán megakadt műanyag zacskó
vergődik a szélben.
Mintha szabadulni akarna. Pedig dehogy.
Nemsokára összetapad az esőben,
ahogy zuhanyfüggöny a bőrhöz,
amíg a szél ki nem szárítja újra,
és az önmagától működni képtelen tüdőt
megint felfújja. A vidék minden hagyásfájával
eltartási szerződést kötöttek a város
elhasznált légzőszervei.
De ritka természeti jelenség lesznek,
amikor egyszerre felülnek az áramlatra,
otthagyva vázaikat a műút melletti fekete
földeken, társtalanul, körtét teremni.
Foltvarrók
I.
A sugárzó repce sárgállásában
gabonasilók ívelnek,
mint rozsda csipkézte gobelinek.
Valahogy soha nem látni
odavezető utat,
de mintha mindig is ott lettek volna.
A táj részei,
ahogy a porcelán állatok
a metszett üvegű halványzöld kredencé.
II.
Nem adható vissza minden
út a természetnek,
de az a néhány felüljáró,
amelyik mégis,
úgy ölel,
mint a világból kiszakított ember.
III.
Fut a szarvasbika
az úton keresztbe.
Tehenét a sofőr
pörköltnek megette.
Megtorpan az állat,
a kocsit bámulja.
Fényszórók tűivel
szemeit átszúrva
hímezi a halál
gobelinét az Úr:
IV.
Ahol szakadás van,
ott cérnára is
mutatkozik igény.
Az eltűnés helyei
Emlék nélkül süllyednek
a tóba dobott kövek.
Csak gravitációs hullámokból sejteni.
Fölötte a sirályok megkettőzve
köröznek, úgy őrzi őket,
hogy sosem voltak övéi.
Aki ott jár, beledob egyet,
és ha elég összegyűlt, elfelejtik,
hogy valamikor tó volt
a felszínre került kavicshalom.
Öregek szédítik így a gyerekeket.
De ki hinne azoknak,
akik egy tavat feltöltöttek?
Csak az izom emlékszik még.
Vízközelben meg-megrándul:
a badacsonyi borturistában,
az alkoholista révkalauzban,
a híd pillérében. A Duna menti
gyümölcsösben földre hull a körte.
Megrándul isten vállában is.
Felejteni megy, kocsma helyett,
az aszteroidaövbe.
Fodor Balázs 1981-ben született Budapesten, kulturális programszervező. Első kötete Kozmológiai állandó címmel jelent meg 2019-ben a FISZ gondozásában.
