szombat délután van és a kis herceg
(e sîmbătă după-amiază şi micul prinţ)
erőset iszik a bukarest utcai udvarok között
fütyörészik nekem a régi kiskertből
ahova a meleg a felejtés és a csalán
úgy lopózott be akár a hernyó az ádámcsutkába
karonfogva viszem haza ahol zúg
egy kis ételmaradékokkal befedett bolygócska
zongorahúrok és néhány öreg macska szomorú szeme
azt mondta nekem hogy nem fél a globalizációtól
minden megtörtént már minden egyes kaporvirágban
vibrál az entrópia
azt kérdezte tőlem miért nincsenek gyerekeim 27 évesen
egy bangkoki árus ugyancsak
dohányozva nevetve pad thai-t sütve egy laposföldnyi
buddha-pocaknyi
serpenyőben
gombóc a nap a fény nélkül megnőtt szem
pályáján
egy kényelmetlen bolygócska
egy másnapos reggel amikor megálltam
hogy az emberekkel teli tó vizét nézzem
mentem folytattam az öregedést
a magasból egy lélegzet száll
a romokra a városra képernyőkre rövid
ruhácskákkal
karokkal
hadonászó mozdulatokkal
bármelyik gyerek ha akarta volna
megszülethetett volna
csillagok vannak ma látom őket szemüveg nélkül is
(azi sunt stele le văd şi fără ochelari)
egy mechanikus gumiabroncs-kígyó lángol
burning man az ég szájának hematómái között
gomolyogva felrobbanó torkok és csövek között
mintha egy istenben mely embertelenül ítél
neked csak azért van lelked mert
én vagyok a város
a város godzilla
még emlékszem a húsvéti meleg éjszakákra
ahogy reggel fele álmosan ittam egy háromazegyben kávét
az üres gyöngyvirág-
és tyúkszarszagú kerülőúton
tiszta fejjel feküdtem le
kellékszerű testemet fogdosva
hazátlan alvó fiú mediterrán halászok csónakjaiban
megpillantom ahogy a kenyeret szelik
vagy ahogy a gallérod mozgatod a nyakadon növényszerűen
pulzálva
összemocskoltam a sárcipőmet
jobb lenne ha visszafordulnánk
sehol sincs már otthon sem a bentlakásban sem a szülőknél
az én hegyeim szeméthalmok
és te elnézed ahogy a gyerekek szaladnak feléd hogy beléd
léphessenek
mint egy buddhista sztúpába
és nem engeded többet ki őket
eunuch vagyok a Partenon romjain
képtelen rá hogy ujjam a Megváltó felém nyújtott
sebeibe tegyem
aszfaltnomádok
(nomazi de asfalt)
virágokat rajzoltak
a csizmák talpára
hogy mikor az utolsó arcukat visszafordítják
virágos arccal távozhassanak
felfújható birodalom zúzza szét a felfújható szájakat
az illatod úgy lüktet mint egy dombok közt
eldugott kis hely törött csontja
és mi ez a kezdet
sarki hajnalok agresszív gesztusai a szemekben
víz susogása tűlevelű erdőkben
hátizsákkal mintha egy szív lenne a háton
ha nem a vég ahova el akarnánk jutni
hogy ordíthassuk a kerti asztalnál hogy szabadok vagyunk
SÁNTA MIRIÁM fordításai
Dan Negară (1989, Moldovai Köztársaság) a Chișinău-i Alkalmazott Informatika szakon végzett, jelenleg programozó. A Cenaclul Republica irodalmi kör tagja, több román és angol nyelvű folyóiratban publikált. Első kötete, a Triphopuri, 2019-ben jelent meg a Paralela 45 kiadónál.
