"a falra festett katasztrófa adott"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 10. (792.) SZÁM – MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A személyesség méltósága
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
Minden élet igazságát hitelesen képviselni. Interjú a 60 éves Háy Jánossal
László Noémi
László Noémi versei
Cseke Péter
Páskándi kolozsvári műfajspektruma
BORCSA JÁNOS
Világhoz kapcsolódó országutakon. Páskándi Géza novelláiról
Locker Dávid
Vihar
Luca Ștefan Ouatu
Luca Ştefan Ouatu versei
Repkő Ágnes
Repkő Ágnes versei
Dan Negară
Dan Negară versei
Borcsa Imola
Szinte
Vincze Ferenc
Az indulás ideje…
Siniša Tucić
Siniša Tucić versei
Láng Orsolya
Valahonnan ismerős
FISCHER BOTOND
Miért a színház gondja a jeruzsálemi láng?
Biró Mónika-Anita
Pénteken még a fű is zöldebb
Demeter Zsuzsa
Interjúkban túlélő történelem
Papp Attila Zsolt
Egy előre bejelentett kudarc krónikája
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 2.
Szabó Andor
Todor Tamás. A szerzőről, cím nélkül
 
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 2.
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 10. (792.) SZÁM – MÁJUS 25.

A múlt század húszas éveinek közép-európai zenetörténetében valószínűleg – a cseh-morva zenei életben pedig vitathatatlanul – az egyik legérdekesebb alkotó Leoš Janáček volt. Öntörvényű, gazdag, áttetsző zenei világában gyakran bukkannak fel népzenei utalások. Még a 19. század utolsó negyedétől fogva tanárként, a Brnói Filharmóniai Társaság igazgató karnagyaként és komponistaként egyaránt következetesen törekedett rá, hogy a honi zenei köztudat pillanatra se feledkezhessék meg két nemzeti nagyságáról, Smetanáról és Dvořakról.

 

Mi tagadás, főleg életműve utolsó évtizedében születtek a legemlékezetesebb kompozíciói: nem kevesebb, mint négy opera, a Glagolita mise, Sinfonietta, Tarasz Bulba, az Ifjúság alcímű fúvósszextett és sok egyéb. Különöseképp áthatotta ezt az alkotói periódust az érzelmesség, kivált a szerelemre – de olykor inkább a rajongásig átélt nőügyekre – alapult szépséghajszoló artisztikum. A mesterségbeli tudás és a kétségtelen erudíció azonban mindvégig megóvta Janáčeket a közhelyességtől vagy a felületes szentimentalizmustól. Szerzőnk ugyanakkor az orosz kultúrának is nagy tisztelője volt, amelynek – az irodalomnak csakúgy, mint a zenének, a képzőművészetnek, mint tudjuk – ugyancsak vibráló, központi érzésmotívuma (volt) a szerelem.

 

Nem több, mint hétéves az a hangfelvétel, amelyet ezúttal újrahallgatok. Az Orchid Music (az Orchid Classics sorozatban) 2013-ban adta ki Janáček két vonósnégyesét a kolozsvári Arcadia kvartett előadásában. Vonósnégyes-kínálatban ez a legtöbb, amit Janáčektől várhatunk. S ami miatt az alábbiakat lejegyzem, talán hozzásegíthet ahhoz, hogy másképp, mintegy árnyaló-bővítő történeti ismeretkontextusban hallgassuk e két nagyszerű, egyenként négytételes vonósnégyest.

 

A muzikológusok JW VII/8-as jegyzékszámmal látták el az elsőt, amely a „Tolsztoj Kreutzer szonátájától inspirálva” alcímet viseli, és 1923-ban készült el. Egy, a korában igen jelentős kamarazenekar, a Cseh Kvartett kérte fel az akkor hatvannyolc éves mestert a vonósnégyes megírására. A Beethoven–Tolsztoj–Janáček vonalon túl azonban még egy forrásvonatkozást vélelmezhetünk a vonósnégyes „alján”. Az Osztrovszkij-féle A vihar alapján írt Janáček-operában, a Kátya Kabanovában a címszereplő „természettől szelíd – vallja maga Janáček. – Ha csak rágondol az ember, már eltűnik; a legenyhébb fuvallat is elfújná – hát még az a vihar, ami kitör a feje fölött”. Nagyon hasonló portrét zenerajzolt meg szerzőnk – „egy boldogtalan, megkínzott, megvert asszonyét” – első vonósnégyesében.

 

„A bensőséges, befelé éneklő hang, amelyen Kátya elbúcsúzik az élettől, a második vonósnégyesben, az Intim levelekben visszhangzik” – kapcsolja össze a két opuszt Uwe Schweikert.

 

De még egy másik, a Janáček-biográfiában rendkívül fontos hölgyről is meg kell itt emlékeznünk. A második vonósnégyes (JW VII/13, 1938-ban) egyértelműen hozzá köthető. Janáček szenvedélyes és ihlető érzelmei a nála harmincnyolc évvel fiatalabb, hozzá hasonlóan szintén házas Kamila Stösslová iránt több mint hétszáz, bensőséges hangvételű levelet termett. „Kamila Stösslová a múzsája a páratlan, csodálatra méltó időskori művek sorozatának – emlékeztet továbbá Schweikert –, amely az Egy elveszett férfi naplójával kezdődik, és a halála évében, 1928-ban komponált második vonósnégyesig tart, amely utóbbinak a zeneszerző, aligha véletlenül, az Intim levelek alcímet adta. A csábító cigánylány, Zefka erotikus rabjává váló, »elveszett« parasztfiúról szóló kamarazenei miniatűr drámában Janáček saját életének tükörképét látta: »És lássa, Kátya Kabanova, ez volt Maga nekem… és a fekete cigánylány az Elveszett naplójában, az volt csak igazán Maga. Ezért van ennyi szerelmi tűz a munkáimban. Annyi láz, hogy ha rajtunk törne ki, csak hamu maradna belőlünk. Szerencsére csak én égek, Maga meg van mentve.«”

 

Mi tagadás, a második vonósnégyes valójában egy szöveg nélküli opera, amelyben a hirtelen indulati váltások, a beszédszerűség, a leitmotívos szerkesztés, a cantabile és a gyakran flageoletten (üveghangon) megszólaló egzaltáltság mind a színpadot – mégpedig a Puccini által egykor teljes jogerőre emelt verizmus színpadát – juttatja eszünkbe.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében