sokkal
az idő sokkal jobban telik ha csinálok
valamit csakhogy én nem akarom se jobban
se hogy teljen nagyon a végére értem
úgy
úgy vagyunk mi a világban
kutyakölykök sintér ketrecében
ablakon kihajolok s élvezem hogy éveim
máglyatüzén hogy égek el
kiszáradt
jegenyefám kiszáradt ráfeketedett
lombja gyászruhája
meghat tulajdon nyomorúságom
ott helyben elaludnék úgy
reám tör az álom
alighogy
alighogy megszülettem bepólyáltak
a bűnbe mocsokban nőttem fel
hazugsággal etettek érzéseimet nem
tudom lefordítani a mai napra
betört ajtó állok köztetek
énvírussal
énvírussal fertőzött sokan vagyok
tömeg magány gyászkocsi magma előtt
úgy megyek étvágyam rengeteg ez is
egyfajta életszeretet ne utáld
a magad képére teremtetteket
vártam
váltig vártam
szárnyaim kitártam
ez az évszak se hozott
minket össze
miféle
arcom miféle könyv kinyitni nem lehet
kik írtak rá hogy megfejthetetlenek
nyugalomra vágyom heverészek a
kertben kezemen madár elrepültem
galambocska
csak belül lehetünk szabadok
kívül soha galambocska
fölöttem angyal húz el vészesen
a világot rámhúzza vizet a vécében
jegyez
mit jegyez az emlékezet
tudatalatti ládába dobja
mint egy levelet
sose kapom meg
ketté
olyan vagyok mint a kettévágott
giliszta egyik felem még röhög
másik már a föld alatt
az új
megérkezett az új nemzedék szűk nekik
a tér fejüket szorítja az ég főbe
lőtt katonát a páncélsisak
főnix
főnix föltámadását úgy vártam
halomba gyűlt éveim hamujából még csak
egy féreg sem mászik elő
ujjong
a vakond minden túrásnál
megáll szétnéz házam ez hazám ez
ujjong örömtelenül
régóta
régóta figyelem ami felém
tart iszonyú sebesen ördög
angyal netalán az isten
sínen
egész nap a sínen ültem vonatok
jöttek vonatok mentek
mint egy ládának nekem esnek
csupa hallgatás mi lehet benne
türelmem lesz-e elviselni az öreget
nem hagyhatlak
nem hagyhatlak magadra egy percre sem
úgy teszel mintha bajod a világ baja lenne
és miért is ne ha egyszer a világ baja
a te bajod is a hold ma oly kerek
állsz a vízparton kinek integetsz
mehetek
ha azt mondják mehetek ugyan
hová mennék mihez fognék
mit csinálnék nélküle
már úgy megszoktam az életet
kijárok
kijárok a szamos partra valamikor
hajók jöttek mentek egészen
föl budára és pestre
fölém
vagonéjszakák hideg „kuset”-jében
szorongok csontban a velő
a vak angyal fölém tartja kezét
melegedni tűz fölé
tó
tó tükrében figyelem az égben
nem történik semmi
kék üresség dongja
kiszáradt
kiszáradt a léth vize kháron csónakja
küszöbömhöz kötve
nem történik semmi minden
csak megtörténni készül
kenyér
bárhová megyek viszlek magammal
ahogy ruhája alatt
kenyér illatát a pék
leveled
saját vállamra hajtom fejemet
elfáradt bennem az élet
most olvasom leveled amit
egy lepke nyelvére írtál
