"a többit elképzelheted"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 13. (795.) SZÁM – JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
az élet egy valóságshow, lehet üvölteni
horváth csaba
„Engem azért fizetnek, hogy tanuljak” Interjú Újvári Mária bibliográfus-könyvtárossal
Bogdán László
Bogdán László versei
Magyary Ágnes
Napocalips (regény). Titkos vadászat – első rész
Abafáy-Deák Csillag
Dénes
Codău Annamária
Rendteremtő viharok?
Szabó Gergely
Szabó Gergely versei
Veréb Árnika
Kakasok
Nagy Olivér
Nagy Olivér versei
Szallós Kis Csaba
Szallós Kis Csaba versei
Kollár Dávid
Kollár Dávid versei
Borsodi L. László
Ha nem süllyed el a Titanic
DOINA RUŞTI
A malom fantomja
KORPA TAMÁS
Korpa Tamás versei
Mărcuțiu-Rácz Dóra
A téma az utcán hever, és nem viszi haza senki
FISCHER BOTOND
Generációs útkeresés a virtuális színházban
Laczkó Emőke
Miért kell megfelelni?
Fleisz Katalin
A tökéletes antihős
Megmaradni a helyes úton
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 4.
MÁRTON EVELIN
Digitális terek határain Villáminterjú Juhos Sándorral
 
Bogdán László
Bogdán László versei
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 13. (795.) SZÁM – JÚLIUS 10.

Éjszakák

„rejtsetek álarc mögé”

(Dylan Thomas)


1. A sikátor



Ebből a sikátorból nem jutok ki,

ebből a sikátorból nincs kijárat.

Patkányok surrognak a földön,

részegek kornyikálnak.

Állok örökös félhomályban.

Mit keresek itt? Nem tudom.

Azt sem, hogyan kerültem ide?

Hol a sikátor? Nem tudom.

Időnként elindulok. A

főutca lármája igéz.

De távolodik (érthetetlen!),

ha közelítem. Odavész

a remény, hogy kijuthatok innen,

hát megfordulok. A setét

gomolyog a sikátor mélyén,

ónszínű felettem az ég.

Először azt hittem, csak álom,

s előbb-utóbb felébredek,

hiszen nincs is messze az utca,

autók suhannak, emberek

nevetgélnek a lámpafényben,

közéjük nem juthatok el.

A sikátorból nincs kijárat,

félelmeivel elkever.

Rájöttem, ez aligha álom.

Ez a sikátor létezik.

Soha ki nem juthatok innen,

csak a főutca fényeit

nézhetem, mintha sivatagban

kóborolnék előre-hátra.

Innen soha nem jutok ki.

Örökre ide vagyok zárva.

És beszélni se beszélhetek

senkivel. Mintha levegő lennék,

haladnak át nevetve rajtam.

Számukra nem is létezem.

Ődöngök a sikátor mélyén,

már nem tudhatom, ki leszek?



2. A sivatag



Kóvályogva belső tájakon,

a sivatag kísért,

a homokszemcsék zenéje,

káprázat, délibábok.

Valahol létezik ösvény,

karavánutak maradványa,

dűnék között kanyarog,

soha nem lelheted meg.

Oázisokról képzelegve,

fények vernek, fényostorok.

Keresed az ösvényt, motyogsz,

léted értelmét ragozod.

Kastélytornyokat is látsz,

de léteznek-e valójában

falak, lőrések, balusztrádok?

A nap játékai bűvölnének?

Légvárak csupán, délibábok?

Hogyan juthatnál tovább?

Ciszternákat is látsz, de a

víznek sehol nincs nyoma.

A víz innen már elszivárgott,

rég elnyelte a homoktenger.

Karavánok sem járnak erre,

telítve a táj félelemmel.

Buckák között néhány sakál

vicsorog. Villog a szemük.

Tudják, nem bírod sokáig.

A földre roskadsz. Feladod.

Egyre közelebb merészkednek,

vigyorogva bekerítnek.

Lenne-e kedved védekezni,

régen eldobtad botod?

A sivatagból ki nem juthatsz,

foglyul ejtett már démonod.

Egy látomás zárul köréd,

tested látod dűnék között,

becserkésznek a kis sakálok.

A többit elképzelheted.

Végül eltakar a homok.



3. Kör



Sivatag és sikátor

most lazán elforog,

nézheted a fő utca

fényeit s a sakálokat.

Helyszíneid keverednek,

autók dűnék között,

sakálok a sikátorban.

Lőnek? A menny dörög?

Valaha volt egy álmod,

megírni a világot,

az ezer arcú csodát,

csak magadig jutottál,

mindig körbe futottál,

tűnt, veszett a világ.




Három töredék



Első. Homok



Egy vándor ment a sivatagban.

Nem tudjuk, ki volt ő,

de nem is érdekes.

A jeleket kereste a világban,

a világ megismerhetőségének jeleit.

Napokon át nem találkozott senkivel.

Este leült a sarkára a hűlő homokban,

kétszersültet rágcsált,

bort, majd vizet is ivott kulacsából,

s hátára heveredve,

feje alá gyűrve köpenyegét,

hosszan elnézegette

a csillagok ábráit az égbolton.

Álmában egy fehér szakállú,

öreg koldussal találkozott,

aki rá se pillantva kérdezte:

„Mit keresel? Segíthetek?”

De a vándor nem tudott megszólalni,

az öregember legyintett.

„A világ persze megismerhető,

de csak részben…” – mondotta lassan,

és léggé foszlott, mintha soha

nem is járt volna a vándor álmában,

aki ijedten riadt fel, és észrevéve

a körülötte szimatoló sunyi sakálokat,

botja után kapva ugrott fel.



Második. Az eltűnés



Beugrik. A nyomában megjelenő,

az előttem lévő falemez

görcsös bogának, sokfelé elágazó

erezetére emlékeztető

körkörös hullámokat figyelem,

amint fáradhatatlanul egymást

sokszorozzák.

Egy idő után, természetesen eltünedeznek

sajgó szemem elől,

és a visszasütő nap szúró fényében

végleg a habokba vész az utazó,

hogy lenn a mélyben megkeresse Vinetát,

a Balti-tenger Atlantiszát,

a rejtélyes, elsüllyedt várost,

és nem találkozunk soha többé…



Harmadik. Közel a szörny



Semmitől meg nem

tartóztattam magam,

engedtem minden

kósza csábításnak.

Sokan eszelősnek is tartottak,

bolondnak néztek,

önsorsrontónak,

perfid pojácának.

Vártam,

az életemet kísértő

örökös félhomályban.

Körülvettek az árnyak.

Élt Ariadné,

ott éreztem magam mellett,

egész zátonyra futott,

elrontott életemben,

de nem volt fonal,

nem juthattam ki az útvesztőből,

már egész közelről hallom

a dühös minotaurus üvöltését.








Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében