"a többit elképzelheted"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 13. (795.) SZÁM – JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
az élet egy valóságshow, lehet üvölteni
horváth csaba
„Engem azért fizetnek, hogy tanuljak” Interjú Újvári Mária bibliográfus-könyvtárossal
Bogdán László
Bogdán László versei
Magyary Ágnes
Napocalips (regény). Titkos vadászat – első rész
Abafáy-Deák Csillag
Dénes
Codău Annamária
Rendteremtő viharok?
Szabó Gergely
Szabó Gergely versei
Veréb Árnika
Kakasok
Nagy Olivér
Nagy Olivér versei
Szallós Kis Csaba
Szallós Kis Csaba versei
Kollár Dávid
Kollár Dávid versei
Borsodi L. László
Ha nem süllyed el a Titanic
DOINA RUŞTI
A malom fantomja
KORPA TAMÁS
Korpa Tamás versei
Mărcuțiu-Rácz Dóra
A téma az utcán hever, és nem viszi haza senki
FISCHER BOTOND
Generációs útkeresés a virtuális színházban
Laczkó Emőke
Miért kell megfelelni?
Fleisz Katalin
A tökéletes antihős
Megmaradni a helyes úton
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 4.
MÁRTON EVELIN
Digitális terek határain Villáminterjú Juhos Sándorral
 
Mărcuțiu-Rácz Dóra
A téma az utcán hever, és nem viszi haza senki
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 13. (795.) SZÁM – JÚLIUS 10.

Lukács Csaba egy 2013-as interjújában1 azt nyilatkozza a minőségi újságírásról, hogy egy jó történetnek mindenképp „utána kell menni”: el kell látogatni a helyszínre és dolgozni kell rajta, nem érdemes az ilyesmin spórolni. Az igazán jó történet ugyanis mindig megtalálja az olvasóját (vagy a Gyökérkeresők esetében nézőjét). A kései kommunizmus szökéshullámait vizsgáló Határon (2016) után Lukács Csaba újabb csontvázat hoz napvilágra a történelmi nagyszekrényből, ezúttal az alcímben is jelölt „ezredvégi emberkereskedelmet”. Hogy a külföldi örökbefogadásra „exportált” gyermekek tízezreinek lennének olyan történeteik, amelyek kíváncsi fülekre találhatnak, ahhoz nem fér kétség (ahogy ahhoz sem, hogy kevesen hallgatták meg őket mostanáig): merész, hiánypótló dokumentum ez egy kor sajátos tragédiájáról. Bárhol is élnénk, az árva gyermekek egy ország jól látható emberi-erkölcsi kudarcának jelölői, és hiába „seprik” őket új közösségekbe, ha akarják, bárhonnan hazatalálnak. Ebből adódóan rendkívül nehéz egy ehhez hasonló tematikához közelíteni.


Nem hiába állítja François Truffaut ironikusan, hogy a dokumentumfilm a leghamisabb film mind közül. Olyasvalamire törekszik, amely gyakorlati megvalósításban lehetetlen: objektíven és pontosan bemutatni a Valóságot. A Gyökérkeresők esetében is egy klasszikus dokfilm-paradoxonnal találkozunk: ugyanis a narratíva végletesen különböző irányokba billenhet el annak függvényében, miképp éli meg valaki a találkozást biológiai szüleivel. A film első perceiben egy korabelinek szánt tévéképernyőn rövid gyorstalpalót kapunk a kommunista rezsim nagy volumenű „gyermekörökségéről”, amely teljesen megbénította a hazai árvagondozást (fontos kiemelni, hogy a gyermekotthonokban ragadtak többsége ráadásul nem is árva). Nem meglepő ez egy olyan országban, amelyet elzártak a fogamzásgátlás és terhességmegszakítás legális opcióitól (nem beszélve arról, hány anya vesztette életét egy sikertelen próbálkozás során), így az árvaházakat és gyermekotthonokat – bőven kapacitásukon túl – ellepték a segítségre szoruló gyermekek. Ceaușescu bukásával viszonylag enyhültek a médiakorlátok, hamar fény derült tehát az árvaházak (különösen a menthetetlen vagy fogyatékkal élő gyermekeket gondozó intézmények) válsághelyzetére, amely erős sajtóvisszhangot és szolidaritáskampányt idézett elő nyugaton. Ugyan a Ceaușescu-rezsim alatt is működött egyfajta gyermekexport, a kilencvenes évek elején még több jómódú szülő akart romániai gyermeket örökbe fogadni – Románia pedig ezt felismerve, azonnal alkalmazkodott a piaci igényhez (akár még hotelekben is árultak örökbefogadható gyermekeket).1


Ebből az alaphelyzetből kiindulva követi a Gyökérkeresők több, Romániából örökbefogadott fiatal családfelkutatásának történetét Székely Zsuzsanna pszichológus kommentárja kíséretében. A film egyik központi figurája George Anderson (eredeti nevén László Zsolt), egy székelyföldi születésű huszonéves, aki az internet segítségével felkeresi vér szerinti szüleit a filmben ugyancsak bemutatott, Ileana Băiescu által alapított és menedzselt Románia sosem feledett gyermekei elnevezésű Facebook-oldal és önkénteshálózat segítségével. Az interjúk során egyre árnyaltabbá válik egy-egy külföldön örökbefogadott gyermek családi háttere, amint a vallomások elkezdenek ellentmondani egymásnak. George esetében vér szerinti anyja végig tagadja, hogy lemondott volna gyermekéről (nem írt alá semmilyen papírt erre vonatkozóan, fiát rég halottnak hitte), erre pedig a gyermekotthon vezetőségének vallomása cáfol rá a problémaspektrum egy másik nézőpontjából. Ez a többszólamúság érezhetően a film legerősebb vonása, jól tükrözi a lukácsi „utánamenés” elengedhetetlenségét: a Gyökérkeresők ugyanis nem fogalmaz meg értékítéletet, csupán hangot ad mindegyik oldalnak. Ehhez mérten arra a kérdésre se kapunk választ, hogy lehetséges-e a happy end egy ilyen történetben? Milyen árat fizet a közös múlt vagy kultúra nélkül, viszont anyagi-emocionális biztonságban felcseperedő gyermek felnőttkori nyugalmáért?


Hasonló narratívát követ Logi Jenkins-Lager története, bár kevésbé részletgazdagon bemutatva. Logi élettársa kíséretében tér haza, hogy találkozzon szüleivel: sírva egymás ölébe esnek, ahogy ez lenni szokott, és bár az örökbefogadott gyermekek közül szinte senki sem beszéli a szülők nyelvét (vagy csak kezdő szinten), annyit, hogy „mama”, mindenki megért. Ezt mintha programpontszerűen az erdélyi nyomorfalvak romanticizált ábrázolása követi: a falun végigcsörtető tehéncsorda megcsodálása, a népes cigánycsalád bemutatása (majd egy balul sült kísérlet a komikumra, amikor az operatőr megkérdezi a családfőt, hogy a sok fiatal lány közül melyik a felesége), lezárásképp pedig Logi egy cigányszoknyát kap annak emlékére, hogy ki is ő valójában. Egy adott ponton még el is hangzik a frázis: „itt minden gyönyörű”. Ez a megközelítés ugyan magyarázható azzal is, hogy az örökbefogadott gyermekek is hasonlóan torzított, idealizált képet gyártanak biológiai szüleikről, ebben érezhetően kezd hatásvadász technikákhoz nyúlni a film. Ettől pedig nem csak képileg válik giccsessé (például az említett digitális tévékeretet illetően, az interjúk szándékosan „régifilmszerű”, fekete-fehérre effektelésében vagy abban, ahogy hulló falevelek vágóképein keresztül szemléltetik az örökbefogadott gyerekek „gyökér nélküli” létének tragikumát), hanem helyenként tartalmában is. Mintha a gesztusok is koreografáltak lennének – különösen gyanús például George első találkozása az édesapjával, amikor is egy rövid szóváltás után egy szívet formál a kezéből (majd gyorsan kitekint a kamera felé).


A vér szerinti szülőkkel való találkozás főbb veszélyeit Izidor Ruckel, egy Amerikában nevelkedett romániai árva mutatja be nagyszerűen: az ugyanis csak a jéghegy csúcsa, hogy gyermek és szülője más-más nyelvet beszélnek és kénytelenek jelnyelven vagy tolmácsokon keresztül kommunikálni. Amint említettem, a gyermekek egyfajta lojalitásból fakadó, mélyen idealizált képet alkotnak a vérszerinti szülőkről, épp ezért sokaknak traumatikus lehet az első találkozás a mégsem-ideális valósággal. Rendszerint mindkét fél eljut arra a felismerésre, hogy betemethetetlen kulturális-társadalmi szakadék tátong közöttük, az egymás nélkül töltött idő pedig bepótolhatatlan – így fokozatosan elhidegül az évekig kutatott kapcsolat. A Gyökérkeresők mindvégig megtartja a tisztes távolságot interjúalanyaitól, nem ítélkezik és nem von le következtetéseket mások helyett. Rendkívül fontos kordokumentum, hiánypótló vezértéma, amely sajnos középszerű, helyenként zavaró, identitásában bizonytalan kivitelezés formáját ölti. A lehetőség természetesen mindig adott, mint bármely dokumentumfilm esetében: hogy valaki jobban, többet és többféleképpen „menjen utána” annak a történetnek, amely eddig csak az elveszettnek véltek hallgatásában létezett.



Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem, színes, magyar–román dokumentumfilm, 50 perc, 2019. Rendező: Lukács Csaba. Narrátor: Gáspáry István. Operatőr: Marossy Géza, Novák Péter Sámuel. Zene: Szabó Imre. Producer: Novák Lajos.





Jegyzetek

1 Interjú Lukács Csabával az Erdélyi Figyelőben, 2013: https://www.youtube.com/watch?v=f-YF29Fdc4Q

2 Lukács Csaba: Vásár a szállodában: több tízezer gyereket vettek meg Romániából. Magyar Hang, 2019. https://magyarhang.org/kulfold/2019/03/31/gyerekvasar-tobb-tizezer-gyereket-vittek-ki-romaniabol/









Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében