A beszédünk vége
Ha már így elbeszélgettünk, kiittuk
poharainkat is, látom a gond
egy tincse még rácsüng hátrahagyott
hangjaink falára, talán mi szidtuk
volna, csak mi átkoztuk el a múltunk
szabad keringését? még összefont
egy várható jövendővel, de most
átírja azt, mit rég előreküldtünk.
A sóvárgás és a véletlen közti
tér melegében, látomások, érvek
padkáján imbolyogva, pihenés
nélkül űzve, űzetve, ezen földi
szentületben, fényben, tudom és érzem:
álmodni kevés. Ébredni kevés.
Gyanú
Találjon szép utat, ki erre jön,
ezen a pompás ösvényen a romhoz,
mi itt leszünk, hogy itt legyünk, a boltok
nélkülünk is mennek, nem szívvel költ
a férfi, és nem ésszel szeret engem
ideát a kisasszony, még ne oldozz
föl, ha a bűnbánat gyanúsan boldog,
toldd meg egy lánccal, ha örül az ember.
Most már a partokból nincs elég túlsó,
és kupacokban állnak fogaink
nyomai, csak kondul reggel és délben
a káván megingó egyszeri korsó,
mért is hagytuk üresen odakint,
színültig telt már egy véletlen széllel.
Őszi foncsor
Csali két szemeddel hívj a mezőkre,
ne szóljon többé hozzám a tükröm,
lecsordul a ráncon a szilvafák kékje,
homlokomra szentül a megélhetés.
Éváink ölein kezeik hevernek, fiam
szemében száraz levelek – megérett
a szőlő: préselik itt-ott a színes leveket.
Már nincs tovább út a házaknál följebb,
bozótos van, és madarak fákkal, hol csipkés
kedvünkben találtak éppen, táncolunk,
lépünk, előre, hátra, a torpanással
összesúgva, szövetkezve, összezárva.
Melyik gyümölcsöt ettem meg újra,
hova álljak, hogy a következő ég is rám
szakadhasson? Jóllakott vagyok, elég.
Csali kék szemeddel nézz a szemembe,
muskotályfényű bogaram tágul,
szólítsál ismét, vagy jöhetnél szembe.
Féregjárat
Szépséges barátném, mélyebben alig
gyúlt benned az élet, most fölnagyítom
minden rólad való gondolatom.
Lehetnél máshol, mi kezdetben itthon,
messzi görbe, magántársadalom,
méltó vége még ezer indulásnak.
Tudhatod: ha a magány szélig űzne,
valahány másnap, többirányú másnap
kibélel engem lágy, kíváncsi tűzzel,
és áttérhetnék más, csöndesebb hitre –
ebben a testben már otthonos a féreg.
Szóljál nekem elágazásról, itt lenn
is, ahogyan csak gyöngybetűk beszélnek,
talán a kétely körkörös lét mellé
hullhat. Zúzd össze tükreim, legyen
por a visszaút arcomig, hisz nemrég
csak az idő járt eleven ezen
az úton, más minden, az út maga,
látomás.
