Úton
A régi gépkocsimban negyedszázadnyi idő és százhúsz
ezer kilométer vesztegelt, amikor leadtam ócskavasnak.
Új autóm volt már, amikor bevezették az úthasználati díjat.
Hébe-hóba megállították az embert az úton az egyenruhások.
Mindenki panaszkodott az utak állapota miatt. Hanem a törvény törvény,
a szabály szabály, s akiket ellenőrnek alkalmaztak,
végezik a munkájukat… Egy alkalommal megállítottak, kiderült,
hogy elfelejtettem kifizetni a díjat, felírták hát az adataimat:
várhatom a bírságot. Hanem a régi, a hagyományos
reflexek még éltek bennem és bennük is, hát odahajoltam diszkréten
az egyikhez, s megkérdeztem, hogy el lehetne-e intézni?
Délután a vasútállomáson találkozzunk, mondta.
A szolgálati ideje után ugyanis hazamegy a szomszédos megyébe.
Onnan ingázik. Amikor mentem, már ott ült civilben egy padon.
Leültem melléje és adtam neki egy ötvenest. Panaszkodott,
hogy fárasztó a munka, az utazás, és kevés a fizetése.
Végül is mindketten jól jártunk, ha belegondolunk.
Mulasztás után – megvesztegetés… De megfogadtam,
hogy erre többé nem kerül sor, mert ezután következetesen
kifizetem a díjat, hogy megóvjam magam a kellemetlenségektől…
Eltelt talán két-három év, amikor már az ellenőrző személyzet
helyett technikai-műszaki felszerelés érte tetten azokat, akik
mulasztottak. Az út szélén jól látható volt a felszerelés,
az ember észlelhette, hogy ellenőrzik a forgalmat…
Nem lepett meg, amikor egyszer borítékban, a postán
megérkezett a büntetés, amit ki is fizettem. Szerencsémre
eltettem a szelvényt, mert hónapok múlva újból jött
ugyanaz a büntetés Bukarestből. De tudtam igazolni, hogy
egyszer már kifizettem… Ez volt a második eset, de itt már
a megbízhatatlan emberi tényezőt kizárták a forgalomból…
Tökéletesedik tehát a világ a technikának köszönhetően,
de nem hiszem, hogy fejlődik az ember morálja…
Évente következetesen felújítottam az engedélyt,
de harmadszor is megfeledkeztem lefizetni a díjat.
Valaki felvilágosított, tájékoztatott, hogy már egy jó ideje
a városon kívül rejtett kamerát helyeztek el,
és már kizárva a véletlen, az esetlegesség…
Vagyis várhattam az újabb büntetést, amelyet
a tapasztalat szerint három hónap teltén kézbesít a posta.
Tíz év leforgása alatt három stációnál buktam el,
így sikerült megtapasztalni a fejlődést…
Háromszor bírságoltak meg az út jogtalan használata miatt,
de mindhárom esetben más volt a tettenérés
minősége, színvonala… Ha igaz, hogy kétszer ugyanazon
a folyón nem kelhetsz át, akkor az is igaz, hogy kétszer
ugyanazon az úton nem mehetsz végig…
Nem tudom, hogy meddig tart az út.
Ha tudnám, hogy mennyi időm van még hátra,
előre kifizetnék minden díjat, taxát és adót…
De vajon hol tartózkodik mostanában az Isten?
Ő be van-e kamerázva? Mert egyszer őt is
felelősségre vonja a hatóság a sok változás,
változtatás során. Valamiért, amit elkövetett,
valamiért, amit elmulasztott? Gyanítom,
nem úszhatja meg ő sem szárazon…
2017. június 1.
E földi lét
Egy Jékely-motívum megkísértése
E földi lét nem földi titka – nem tudod meg mi volt
mert elfelejti az ember a földi létet is amikor már megholt
a lélek elszáll belőle s már nem érdekli őt az anyag a törvény
a testből por és hamu lesz elkapja viszi sodorja azt az örvény
jól ismered tanultál fizikát kémiát bioszt amikor még ifjú voltál
itt marad kőbe róva könyvbe írva a tudás amit egykor megtanultál
a verse a dalt sem viszi át a túlvilágra a szél vagy az internet
e földi létből nézve illúzió csupán a földön túli lét csak képzelet
mert az ember amíg él benne a lélek kitalál sok színes mesét
a földi lét végén vénen észreveszed hogy a semmi már közelít
e földi lét nem földi titkát ha meghaltál nem tudod meg már
mert megérkezvén odaátra elfelejted azt is hogy addig ki voltál
még azt sem fogod fel hogy már por és hamu vagy az lettél
kiszállt belőled a lélek mint a víz a hamvasztó magas kéményén
elpárolog s marad a salak az urnában amit talán eltemetnek
vagy pedig szélbe szórnak mert életükben egyesek arra már beneveztek
hátrahagyták az utódoknak így akarnak ők örök nyugalmat
és a földi lét nem földi titkáról már tudni ők semmit sem akarnak
nem kíváncsiak semmire elég volt nekik amit eddig tapasztaltak
szálljon a lélek szabadon örüljön annak hogy a testtől megszabadult
amelyben mindig csak szorongott nyomorgott ebből már elege volt
és mit érdekelné a testet is hogy a lélek most merre kereng
nem kívánkozik vissza oda ahol volt mert nem is lehet
összerakni a porból és a hamuból többé ugyanazt a testet
miért is érdekelné őt e földi lét amit már megélt s tán megunt
egy újszülöttbe esetleg egy régi lélek talán még néha visszabújt
de öregbe semmi kedve nincsen visszatérni ezért kéri az Urat
ne küldjön utána soha és sehová semmilyen behívót
e földi lét nem földi titkát leginkább az orvosok és a papok tudják
és a tanácsnál a titkár aki kiállítja a halotti bizonyítványt
és a közjegyző aki lebonyolítja majd a hagyatéki tárgyalást
s aki meghalt nyugodjon bele abba hogy nem kell neki már
semmit sem tenni-venni sem földi sem égi ügyeket intézgetni
2020. április 20.
