gubbasztok az ágyamon
előttem Marcus Aurelius,
Bécs alatt ült sátrában,
görögöktől szopta a filozófiát,
a különlegesen pihentagyúak
fürjviadalokból próbáltak jövőt jósolni,
hatalma megtartásához nem kellett rengeteg
tudás, kikezdték birodalmát a betolakodók
barbár népek akár a pestis,
magamagát leigázhatta,
egyszerű köntösbe bújtatott eszméit
exportképes mondatokba csomagolta
kereslete van ma is százezrek által próbált világpiacon.
nekem is fáj, hogy nincs szükség a gondolatainkra
a nyájtól elcsámborgott állat külön utat próbál,
korbáccsal, kutyákkal terelik vissza
a robotolásba, a semmittevésbe,
a jó polgárból egész életét kitöltve
így lesz lusta állat, újat próbálni rest,
mások utánzásában kimerült átlagember
a jó gazdaasszonyt utánozva
az állhatatosan csipegetők elé szórnám okosságaim
csupán a gazdaasszony kézmozdulata az enyém
és az érzés az erőtől duzzadó, magok iránt
magam teremtettem őket, isteninek érzem magam,
kijózanodva tudva tudom, hogy üresen tátongó kalász,
összeszáradt, magában penészedett csutka vagyok,
az egyre hitványkodó idő felbontott,
kipergette magvaimat az ismeretlenségbe,
lényem kvintesszenciáját, képességeim rügyeit vesztettem
a dülledt szemű Descartes szerint kételkedésem folyamat
az állítólagosan pofonegyszerű önmegismerésben,
mit darab méhviasszal bizonyíthatok
tudatalatti vizeimből iszom végeláthatatlan hajózásaim alatt
s itatnám az egész szomjúhozónak képzelt világot
így őrzöm kutam vizének frissességét
sajátos zamatát, tisztaságát, üdítő erejét
csak vigyék, csak használják
padkameleg-anyák bársonyos melléből csordogáló tej kínálja így magát
potyások Light Colával nyelik a fogalmazás-fogamzásgátlót
vércukruk felmegy a még el sem kezdett töprengéstől is
zűrzavaromban kutam fix pont, kimozdítanám a jelent
de kötnek a bölcsességek
Primum vivere deinde philosophari.
ha ezt is komolyan veszem, csak sírok és nevetek
apránként kiiktatom hétköznapjaimból a spinozai megértés vágyát,
megfeledkezem a tartalomról,
üresen tátongó kereteket látok magam körül
a sablont felkenték minden dolgok királyának
minden áldott és áldatlan reggel
felkel a nap a püspöklila–zordhideg hegyek mögül.
Ha nem látjuk is, hisszük!
hangyaseregként szertesietnek gondolataink
fényes-fekete szorgalommag valójában tartósított kakukktojás
Mr. I. B. Watson üzenetével:
Állítom, hogy nem gondolkodunk, csak beszélünk!
Gondom végtelen akár bánatom
a nem igazán lét apró szüneteiben
érzéstelenítés nélkül, hideg ecetes ollóval
szoktam kioperálni magamból
nem fogadnak be semmiféle tisztítóba,
nemes anyagból vagyok, hányingerem van
miközben kivasalnak, gyapjúhoz hasonlóan összeugrom
otthonról kapott dacom elég ahhoz, hogy ne tartsam
a forró vassal belém erőltetett élvonalat,
összeszorított ajakkal szétszakadok
kocsonyás péppé válnék
tudománytalanul fantasztikus filmek hőse
aki egy jobbegyenestől kirepült
a repülő csészealj nyitott ajtaján,
otrombán puffant az európai porban, ezüstös hamuvá vált
beteljesült rajta emberi sorsunk
látjátok feleim, ha gondolkozunk is
.…isa por és chomuv vogymuk…
Ez hittel hitt végünk, évezredek óta mellébeszélünk
port és ködöket kavarunk erőltetett eszmezáporokban
fölöslegesen indukált villamos erőmaradékok ülepednek
agyunkban, egyre szürkébb szürkeállományunk
kivagyiskodva hordozzuk fénybe, elismerésbe fürdetve-mártva
kiskacsák megmosolyogtató bukdácsolásával úszunk
a lét fodros mélységei fölött fölöslegesen lebegtetjük
kérődzött alapigazságnak kikiáltott fantazmagóriáit
… isa és nöm iggy ember mulchotja ez vermöt…
Hiába kerülgetjük, végleg el nem kerülhetjük
azért élünk, hogy félelmünkkel küszködjünk
beleírjuk az arisztotelészi hagyatékba apró katarzisaink sorát
hangtalanul is vinnyogva szenvedünk az ismeretlentől
halálunk másokban okozhat sistergő fájdalmat
ifjabb Arouet királyt követve hirdetjük hiába
Műveljük a magunk kertjét!
Nem mi tapossuk szét a gyalázatost,
hanem a gyalázatos tapos szét bennünket!
Kimosolygom a világba, nem jó az,
ha akárki belénk láthat
néha a kutyám előtt is titkolnom kell
okos könyveimből összekapart gondolataim
képzeletbeli hanghordozómról peregnek elő
az agyam belseje felé fordított titkos képernyőre
képnyelven írható feszes mondatokban torlódnak
az ismeretlen rendező szeszélyes utasításai szerint
gyönyörűséges órákon kötik
szabadságtól megrészegült figyelmem
a magamra figyelés rabja lettem
belengik álmaim
toronyban örökmozgó fekete madarak,
szavakra és jelekre szétszedik szövegeim
génjeimben rejtőző makacssággal szerelem használható gondolattá
valami használható új csekélységet, apróságot, útmutató részigazságot,
kicsi pallókat az értelemkupacok között,
a fénynyalábokat a tudás sötét zugait pásztázzák
fényre katapultált fecskék,
megvilágosodásuk pillanatát megért szentek
részei a reggelnek, a meggátolhatatlan derengéseknek
álomkönnyű mosolygások alig érzékelhető rezdületének
a pillanatnyi csönd képzeleten felül kitágul
hihetővé szobrozható a hihetetlen
nem barmok gyanánt, dicsőség nélkül fogunk az életből kimúlni
hű ebek vidám farkcsóválással harsogjuk
értelmes lény vagyok, érzelemmilliárdos lélek
nemcsak útszélen bárgyú búrján,
focipályán örökösen visszanyírt fűszál
ritka erdőben megszámlált fa,
elcsapott gondolat, elhallgatott keserűség
élet és halál közötti meg nem hallott sikoltás,
világűrbe kicsapott üzenet
úr legalább magam fölött
