Bordás Máté kötetén éreztem meg először a pandémia hatását: nem titok, hogy járványidőben digitálisan recenzálunk, és az sem, hogy gyanakvóak vagyunk a pdf-könyvekkel szemben. Mintha nem a „kiadott” verziót látnánk, csupán egy képlékeny kéziratot. Ezzel magyaráznám a tévedést, hogy visszajeleztem a kollégáimnak, jó kötet ez, de kérjék el a véglegeset, mert hiányozhat egy oldal. Nem lehetek egyedül: sokan hihetik azt, hogy az Egy völgy elárasztása nincs befejezve. A kötet lezáró ciklusa jelentősen rövidebb a korábbiaknál, megbontja az olvasás kronologikus linearitását, ugyanakkor keretbe fogja a korábban bemutatottakat: a környezet eklektikus hangrendszerét, a család és Vitus szerepét. A legutolsó szöveg (Unokák) is hasonlóan konkluzív jellegű (lenne): a Hintaszéken ébredni zárlata után („Idehívnád az unokáimat?”, 84.) a nagyapa és Vitus alakja kerülnek előtérbe. Arról azonban csak találgatni tudunk, ki a zárlat cselekvője, és mit kiálthat, ha kiált egyáltalán.
Könnyű félreérteni Bordás Máté szándékait. Debütkötete nem könnyed kortársvers-élmény, a képileg izgalmas, asszociációktól és áthallásoktól hemzsegő kötet annyira sűrű és sokrétű, hogy valóban komoly figyelmet követel. A viszonylag rövid kötetet nagyrészt hangjátékszerű hosszúversek képezik. Újszerű formátum ez debütáló költő kötetében, és a szerző nagyszerűen tölti meg tartalommal szövegeit: precízen, érett érzékenységgel kísér végig a gesztusok rendszerében, tájak és tárgyak összekapcsolhatóságában („fém medrű patak bicskám pengéjén”, 19.). Meglepő érettség van abban, ahogy a vadászatról, állatokról ír, vagy ahogy mindezt az iszlám hagyományrendszerrel ötvözi, majd matrjoska babákkal, Leninke mellszobrával, majd megint az ismerősen otthonossal: „ránk lőnek a rádióból / és én azt ordítom / hogy gól” (46.).
Jól érezhető az erőteljes multimediális (különösen a zenei) hatás a kötetben, a szöveg gördülékenységében, tempójában és alliteráló dallamosságában – ugyanakkor a szerző Soundcloud-audiói jól bizonyítják, hogy mindez nagyszerűen működhetne spoken word performanszként vagy hangjátékként. A tipográfia azonban megakasztja az írott szöveg befogadását: ha oldalakon keresztül kiskapitálisokba tördelt szerzői utasításokat olvasunk, az az érzésünk, kiabálnak velünk (pedig a szerző épp olyan dolgokról ír, amelyekről nem kiabálni kell). Az apróbetűvel tördelt szegmensek A völgy (III)-ciklusban jól működnek, szójátékként azonban már erőltetettek („távozik a klopfolóból kivert vadállatom”, 21). Ugyan a kötet rengeteg újszerű megoldást használ, könnyen repetitívvé, monotonná válhat. Mindent egybevetve azonban az Egy völgy elárasztása merész költői eszköztárat vonultat fel, azonban nem tudja teljesen elkerülni a debütáló szerzőkre ráfogott „elkapkodottságot”.
Egy azonban biztos: ha egy mondat kettősponttal záródik, az olvasónak kérdései lesznek. Ha egy kötet kettősponttal záródik, az olvasónak kell megválaszolnia saját kérdéseit:
Bordás Máté: Egy völgy elárasztása. Napkút Kiadó, Budapest, 2020.
