Balázs K. Attila Homokóriása mindig változó arcú entitás: amennyire szerteágazónak tűnhet legújabb prózakötete, legalább annyira egységes. Nagyszerű tempóban váltogatják egymást az akár kétmondatos sorozatszösszenetek és a komplexebb, többszálas novellák. A kötet első novellája mondhatni jelenkori impresszionista stílusban vázolja fel a szinte tökéletes statikusságot, a szerzői többes mintha az olvasót is bevonná az emlékezés képlékeny játékába.
Nem lehet pontos határvonalat húzni a Homokóriás „első” és „második” „fele” között. Ha mégis megtennénk, az előbbit határozottan a játékosság jellemezné: az Át egy folyón például egy kutya szemszögéből mutatja be gazdája leépülését, az Ariadné sem emberi beszélőt örökít meg, az Imago pedig egy káposztalepke röpke életével szemlélteti a legapróbb élet értékét is, amelynek védelmében az apa képes hirtelen félrerántani az autó kormányát (érdemes párhuzamba állítani a Két mondat egy nyúlról apafigurájával). Konyhafilozófia? Kissé. És akkor még nem is beszéltünk az Egy hajszál útjáról, amely valóban egy hajszál útját követi. Helyenként azonban kifejezetten jól működik az apró dolgokból való mikrotörténetek feltérképezése, például a Barna foltban, amely az apa sötétzöld nadrágján maradt vérnyomból alakul, vagy a Tanítások, amely egy elhagyott ház életterét szűkíti össze fokozatosan. Az is jól észrevehető a Homokóriásban, hogy koncepciózus összeállításról van szó, több novella szereplői és eseményei kapcsolódnak egymáshoz szorosabb-lazább kötelékekkel, mindezeket rendszerint az apaalak hiánya kapcsolja egybe.
Amit a kötet első fele csak érintőlegesen tárgyal, azt a második rész jelentősen hosszabb novellái árnyalják: ez pedig a család. Nemcsak a Vázlatok esetében, amelyek egyértelműen a családtematikára fókuszálnak, hanem a legtöbb novella valamilyen formában érinti az apahiány megértését és feldolgozását, sokszor kifejezetten hátborzongató asszociációk formájában, például az Ajándékban egy meggyilkolt, de eltűntnek hitt macska halálának elfogadása kerül párhuzamba az apa elvesztésével: „Aztán feladják, próbálnak lassan megfeledkezni róla, mint apáról” (43). Balázs K. Attila prózája kimért tempóban kísér végig az emlékezés tereiben, nem érezni figyelemzavaros elbeszélőkényszert vagy számos rövidprózára jellemző formulaszerűséget: a folyton váltakozó formák és narratív perspektívák végig lendületben tartják a kötetet, ez a lendület kitart egészen a kötetet záró A 35-ös celláig, amely jó alapanyaga lehet bármilyen sci-finek vagy pszichológiai thrillernek.
Hogy miből áll össze a Homokóriás? Mindenből is. Ott van Egy sárguló fényképen (szó szerint: „A szemek mögött készülő vihar magjában vajon összeáll-e valaha a homokóriás?”, 28). Sokáig feledésbe merült emlékekben. Mondatokban és útvesztőkben. Apáink régi dolgai között. Egy fiú hallgatásában. Egy hűséges kutya tekintetében. Szétszóródik és összeáll újra és újra.
Balázs K. Attila: Homokóriás. Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2019.
