a nő dicsérete
te vagy
az
örökkévalóság
másnaposságomra
a jóság
abroncs ha koponya hasad
te vagy
a becentizett gesztus
szkizofrénia & intellektus
a fent
s a lent
közötti járat
a féregrágta
corpus mundi
te vagy
a kattogás
a tengely
fejem fölött
a csillagtenger
gyomromban a lúgos oldat
állomás és esti metró
te vagy
a kör
a kor
a kezdet
te vagy
a le nem
jegyzett
mondat
a hetedik tavasz
lassan megszoktuk a hiányt
ha volt mit ennünk ettünk
ha átsétáltunk a városon
homályba borul testünk
néztük egymást mint lebeg
árnyékunk egyre foszlott
füledbe súgtam: miért szeretsz
válaszod: ne bolondozz…
tavaszutó
a tavaszt mindig is utáltam
ilyenkor elképzelem mindenki halott
és bordái közt zsenge fű csírázik
elképzelem mint az eltaposót
cigarettacsikkek kiegyenesednek
és elcsitulnak bennem a démonok
ilyenkor a villamos ablakából
m. hosszasan néz
én elfordulok
ilyenkor zakóm zsebében keresem
a szavakat
ha egyszer találkozunk
ilyenkor remeg arcomon a hús
és sirályok sírnak az erkélyeken
és a letört muskátli levelek
alá rejtőzködnek a hangyák
ilyenkor észrevétlen megyek az úton
ilyenkor mindig valaki fülembe súgja –
maradj –
majd elszívja előlem a levegőt
ilyenkor fulladozom
ilyenkor percekig nézem a napot
hogy tüsszentsek
zakóm ujjához kenem taknyom
Szívünkben az isten is letérdel
köldökünkben fészkelő idő
neveket adtunk a félelemnek
nézzük a távolt egyre nő
bölcs szemekkel mi elveszettek
szívünkben az isten is letérdel
füttyölnek suhognak a Lombok
torkunkba az ismeretlen tör fel
sovány testünk csillagokba oldjuk
április. requiem.
a nyirkos utcákon április
előttem lépked mint a szarka
papírszatyorban liszt cukor
felriadok minden sziréna zajra
keresem arcom nem lelem
a halál bennünk macskaként dorombol*
kőfalakhoz támasztom magam
nézem mint az ázott utcaporból
egy arc (én nem ismerem)
felnéz elsápad a bőre
a nyirkos utcákon április
kapaszkodik minden macskaszőrbe
* Papp Attila Zsolt: Amikor elhoztad
