elzát több mint három hónapja nem
láttam és már a gyerekekről sem
beszéltünk pedig ő is sokat volt egyedül
velük és régen folyton ez volt a téma
mindenről más véleményünk volt és mégis
jó volt vele a szamos parton vagy a
fellegváron vagy a moziban vagy a
kávézóban vagy éppen ott
ahol a szabadság illúzióját
keltettük egymásban mintha
valaki tényleg tudhatott volna
az életünkről vagy mintha egymásról
tudhattunk valamit ami lényegtelen
és mégis összefűz aztán
eljött én hívtam mondtam
hogy nincs rend se kint se bent
ne zavarjon kávét főztem és
elszívtunk a teraszon két cigit
már csak ő tartotta bennem az illúziót
én már akkor olyan nagyon nem
igyekeztem csak voltam a törött
ukulelét se dugtam el a pizsamát
se vettem át hajat se mostam
mikor elment odalépett és megvárta
míg megölelem pedig ez nekem sosem
ment megöleltem és benne volt minden
ami elmaradt
es zé cé zé diktálta a telefonba
k aki már a vonaton ült este 11 körül
valahol vásárhely és ludas között a
javítás után mikor mint szinte
minden nap felhívtam de
nem értettem hogy is van ez a
szczeklik majd ha hazaérek
befotózom mondta fáradtan
nem hallottam csak a vonat
kattogását és tudtam hogy
másnap még vissza kell
vonatoznia mert nem fejezték be a
javítást pedig mehetett volna a
testvéréhez is de nem ment majd
másnap pedig akkor nem éjfélkor feküdt volna
vagy ha igen nem az üres lakás
várt volna rá és nem hatkor
kellett volna felkelnie de ő
tudta miért így oldotta meg
én hallottam a hangján hogy
nagyon fáradt de a szalagokat
akarta ajánlani mikor elmondtam
hogy megöleltek és meghatódtam
és sírtam azt mondta elolvashatnám
minden mindennel összetartozik
azt hiszem sejtett már mindent
vagy csak jól ismert vagy csak
vigasztalni akart azt hitte még
mindig kínoz a magány
pedig nem mondtam nagy lezseren
hallottam a vonat kattogását
mintha egy másik valóság
szuszogását is hallottam volna
aztán befejeztük a beszélgetést
és még kicsit kint maradtam az
erkélyen és beleszívtam a
hársillatba holnap szalagot
kéne kötni rá ugye szent iván
és a csillagászati nyár a
vágy valami távoli hely után
mikrokörnyezetem szertartásaiban
megélhetném a mindenség
morzsáit csakhogy a morzsa nem elég
nekem a minden is kell
meg a semmi sem
szent kevin imádkozott írta a
szalagokban a két kezét széttárta
közben madarak szálltak a karjaira
feketerigók raktak fészket rajta
nem zavarta meg őket csak térdelt
és talán tovább imádkozott tárt karral
amíg a kisrigó kikelt
reggelre nagy zajra ébredtem
harangoztak az utcánkban és
nagy törés, zúzás, kalapálás,
kiabálás is volt feltápászkodtam
elhúztam a sötétítőt kinéztem az
ablakon és láttam hogy hat
keresztet ácsolt a járvány az
éjjel a hetedik én leszek
a holttestek is ott voltak a
tömbház bejáratának két
oldalán tudtam hogy ezek a
fekete lepellel leterített
keresztre feszített hullák itt
mind kevinek s féltem hogy
csak a fiam ne lássa csak ő ne
tudja meg mikor visznek el
inkább aludjon egyedül a
szobájában tovább ne is vegyék
észre aztán betámolyogtam a
szobájába de még aludt még
ment valami podcast én vissza
támolyogtam és rájöttem
hogy csak egy rossz álom volt
ez a keresztrefeszítés kevin
elolvasása után és megint
felkeltem de az ablak párás volt
megnyitottam a teraszajtót
valakik átalakítják a lakást azért zajolnak
bedőlt a hársfaillat az éjjeli eső után és
a rigófütty
és én is kicsit én is bedőltem
ennek a rémálomnak
bedőltem egy kicsit
most visszadőltem
két világ között is milyen
nagy a közelség olykor
és ugyanaz között is milyen
távol a távol
