1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

1.

2007

Akkor annyira kétségbe estem,

hogy azóta is csak kérdezgetek úton-útfélen,

hogy most jobbra van, aminek balra

kellene lennie, akkor is, ha ti már

nem emlékeztek arra,

hogy hányszor kell elkészülnie a világnak,

vagy hogy a végeérhetetlenbe

meddig kell még belegázolni,

holtsápadtan magunkat kerülgetve,

hogy lehessen még szólni,

hogy hányadszorra és hányszorosan

kell még belehalni és hallani

tíz év múltán is, amint a szél

a választ visszahordja,

hogy be kellene már vallani,

barátom, itt nincs rendben valami,

mind kevesebben megyünk fel a hegyre,

és erről már senki sem beszél,

már semmi sem az, ami,

és mind cinkos, aki fél.

2.

2017

Innen már sehogy és sehova sincsen,

eléggé ittvagyok ahhoz, hogy lássak.

A tekintet végigpásztáz, megáll,

nem keres szárnyat a zuhanásnak.

Majdmindent belátni innen fentről,

pontosan, hibátlanul és teljesen.

Az életem híjait a tévedéstől

már nem takarhatja le a szemem.

A szívem is itt van, itt kopárlik,

nehezem mondom, hosszú ősz volt.

Egy felhőszárny lecsüng, egész a vállig,

eggyéforrt bennem a kettévett égbolt.

Mert visszahullott akkor minden csillag,

némán, a titkos, gondos égi rendbe.

Már mindent és nem értek semmit,

hogy mért voltam lent és jöttem fel ide.

De innen már csak ez a belátás éltet,

hogy el se dönthetek semmit sem.

Foszló fonalát a csomózott létnek

gyantázza, és majd elszakítja Isten.