Nehéz elhessegetnem egy nemrégiben olvasott szöveget, amely erősen rezonál a kolozsvári Visky Ábel első egész estés alkotására, így engedtessék meg, hogy idecitáljak belőle pár sort. Kurt Vonnegut szavai ezek, aki hadifogolyként tanúja volt a második világháború egyik legkegyetlenebb momentumának, Drezda porrá bombázásának, ami aztán örökre meghatározta életszemléletét: lesújtó volt véleménye az emberiségről, de megértéssel és együttérzéssel viszonyult az egyénhez. Élete utolsó éveiben egy középiskolás osztálynak címzett levelében néhány jó tanáccsal szolgált: „A hangsúly minden művészet esetében a gyakorláson van […] Nem számít, hogy jól vagy rosszul csináljuk, ha nem a pénz, hanem a tapasztalatszerzés vezérli és az, hogy kiderüljön: mi is van bennünk legbelül, ami táplálja a lelket […] Kezdjenek hozzá azonnal és legyenek művészek életük végéig! Táncoljanak haza suli után, énekeljenek a zuhanyzó alatt, rajzoljanak arcot a krumplipürének, játsszák el Drakula grófot! […] Írjanak egy hatsoros verset, bármiről, csak rímeljen! Tépjék ici-pici darabokra, aztán dobják el! Ne mutassák meg senkinek. Úgy fogják magukat érezni, mint aki máris dicső jutalomban részesült! Tapasztalatot szereztek, számos dolgot megtanultak saját magukról és táplálták a lelküket!”
S talán keveseknek van nagyobb szüksége efféle „lélektáplálásra”, mint börtönben raboskodó apáknak. Ez ügyben segít Visky Ábel három fegyházlakónak: azzal a kéréssel fordul hozzájuk, hogy írjanak mesét gyerekeiknek, amit majd szülők, gyerekek és ő maga együttes erővel fognak vászonra vinni. A mesekreálás folyamata egyrészt az eszképizmus lehetőségét nyújtja a monoton börtönélet hétköznapjait elszenvedők számára, másrészt terápiás funkcióval bír: a fogvatartottak saját vágyaikat, bánataikat, reményeiket írják bele, harmadrészt pedig közös programot, összehangolt tevékenységet biztosít a családok számára, akiknek erre igazán nagy szükségük van, hiszen, ahogyan a három főszereplő is együttesen vallja: mindennemű próbálkozás ellenére, a börtön az emberi kapcsolatok legnagyobb hányadát tönkreteszi.
Zoltán, Tibor és Gábor erőszakos bűncselekményekért ülnek, ki rablásért, ki súlyos testi sértésért, ki huzamosabb, ki rövidebb ideig kell még várjon a különböző magyarországi fegyházakban. Visky Ábel éleslátását dicséri, hogy a merőben különböző technikával megrendezett mesék a család szereplőinek legjobb erényeit domborítják ki, illetve sikerül helyzetükre, érzéseikre, vágyaikra reflektálniuk.
Gábor nemsokára szabadulni fog, felesége aggódik, hogy férje mennyiben változott meg a rabság alatt, viszont két kamasz fia és kislánya felhőtlen örömmel várják hazatérését, ezért az ő történetük a körülményekhez és a többiekéhez képest a legrózsásabb. Ennek folytán az anakronizmusokkal teli, sárkányos-királyfis történet a legoldottabb és a leghumorosabb, főleg a fiatal srácok nyelvi leleményessége miatt. Az ő meséjük rajzanimációként valósul meg, ami nem mellékes, ugyanis a film során megfigyelhető, hogy minél borúsabb egy család helyzete, kapcsolata, jövőképe, annál valószerűbb, földhözragadtabb a film egészének szövetébe illesztett meseepizódok technikája, formavilága.
Az apjával együtt raboskodó Tibor aktuális élettársával és annak négy gyerekével ápolt kapcsolata konfliktusokkal teli. Tibor hiába próbálkozik, a nő nem bízik abban, hogy a férfi képes kitartani mellettük és élhető körülményeket teremteni számukra. Habár sokadszorra tér vissza a rácsok mögé, még fiatal és saját gyereke sincsen, de legalább megvan az esélye arra, hogy ha nem is a közeljövőben, de egyszer sikerüljön megállapodnia és így vagy úgy távol tartania magát a zárkától, nem úgy, mint apja, aki idős korára már elmondhatja magáról, hogy többet élt bent, mint kint. Tiborban látszólag megfogalmazódik az elhatározás egy tisztességes élet elkezdésére, így a digitális trükköket, mozgó díszleteket és jelmezes szereplőket ötvöző hibrid animáció az apa és fia közti ellentétet tematizálja, ugyanis a mesebeli Tibi nem hallgat apjára és visszadobja (a volt élettársa lánya által alakított!) aranyhalat, ami aztán természetesen nem marad jutalom nélkül.
Kétségkívül a fiatal Zoltánnal azonosul leginkább a néző: szelíd tekintetéből kiolvasható a családi kötelék utáni vágyakozás, a múlt elfogadása, megbánása. Beletörődik abba is, hogy felesége elhagyta és mással keresi a boldogulás lehetőségét, viszont gyerekét igyekszik magához közel tartani, jó kapcsolatot ápolni vele. Annyira, hogy őt teszi meg rémálmot bemutató meséje malacka-főhősének, aki igazi szüleihez indulva eltéved a sötét, veszélyes, titokzatos erdőben. Ez a mese már élőszereplős, így a legkitárulkozóbb, legkendőzetlenebb mind közül.
A Mesék a zárkából nem egy szocio-doku-reality mesebetétekkel, a kamera nem tölt hosszú időt a fegyencek életkörülményeinek és a börtönvilágnak a pásztázásával, és a szereplők mélyszegénységben tengetett életének tablószerű bemutatásával sem. Visky Ábel kizárólag idealista premisszáját akarja kifejteni (amit szöveges formában jelez is a filmje nyitányában), miszerint „a fikció felszabadít”, ezért is egyengeti biztos kézzel filmjét a zárlatot kitevő, katartikus montázs felé, amelyben az apák és családjaik elérzékenyült arcát mutatja, amint először szembesülnek az általuk írt történetek filmes/animációs formájával. Ha nem is „szabadítja fel” és váltja meg ez a kísérlet az alanyait, de mindenképp kizökkenti őket komfortzónájukból, és egy olyan „lélektáplálásban” és önismereti élményben lesz részük, amelyből magabiztosabban táplálkozhatnak a jövőben, ahogy a fenti Vonnegut-idézet is hirdeti. És hogy az amerikai írómester egy másik bonmot-ját is idézzük: „Mi szép, ha nem ez?”
A filmnek legfeljebb némi túlzott szentimentalizmus róható fel túlzenélt családi életkép-montázsai miatt, de enyhe sallangossága ellenére a Mesék a zárkából egy bátor, ötletes, őszinte, szereplői felé figyelemmel, mély empátiával és humanizmussal forduló alkotás, ahogy Visky Ábel régebbi, rövid, YouTube-on már jó ideje elérhető dokumentumfilmjei/dokufikciói is, a We Are The Championstől a Zsolt és Krisztáig.
Mesék a zárkából, színes magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2020. Rendező és forgatókönyvíró: Visky Ábel. Operatőr: Kürti István, Nagy Zágon. Vágó: Hargittai László, Vághy Anna. Zene: Asher Goldschmidt. Szereplők: Putnoki Alex Gábor, Putnoki András, Putnoki Andrásné, Putnoki Anita, Putnoki Gábor, Kanász Dávid, Kanász Zoltán, Kanász Zsófia, Kanász Mátyás, Jónás Tibor, id. Jónás Tibor.
