"nincs ember a Holdon"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 20. (802.) SZÁM – OKTÓBER 25
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Haza magadban
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
A dekonstrukció a részletekben, az angyal az egészben rejlik
Karácsonyi Zsolt
Karácsonyi Zsolt versei
Lovász Krisztina
Lovász Krisztina rövidprózái
Szakács Péter
Mitológiaértelmezés és (perem)vidéke Kerényi Károly, Vicente Ferreira da Silva és Eudoro de Sousa munkásságában
Werner Nikolett
Werner Nikolett versei
Jeremy Allan Hawkins
A lejövetelről (About the Coming Down)
Vida Krisztina
A barlangom nagy, és egyedül vagyok benne
Zsidó Ferenc
Társalkodói folyamat
Gerber Erika
Az utolsó nap
Anubhav Tulasi
Anubhav Tulasi versei
Jakab-Benke Nándor
Egy tökéletlen, tökéletes palindróma
Karácsonyi Zsolt
Labirintusok
Kovács Péter Zoltán
Buddha a blokkok között
Antal Balázs
„És ezen nem szólalok meg”
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
[„Az város sötét oldala”]
MÁRTON EVELIN
Egy Halle élete
Jakabffy Tamás
A mozarti csúcsoperáról
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Ami járványidőben is konzerválható
 
Jakab-Benke Nándor
Egy tökéletlen, tökéletes palindróma
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 20. (802.) SZÁM – OKTÓBER 25

„Kizökkent az idő; – ó kárhozat!

Hogy én születtem helyre tolni azt.”


William Shakespeare: Hamlet,
dán királyfi
, ford. Arany János

 

Tenet. Angol főnév, jelentése alapelv, tantétel, teológiai dogma. Bebizonyíthatatlan – de a szintén bebizonyíthatatlan, eleve logikusnak tűnő (természettudományi) axiómától eltérően a tenetet eszébe se jutna senkinek bizonyítani, megmagyarázni. Egyszerűen csak igaz, mert Istentől, Allahtól, Jahvétól származik, bármennyire abszurdnak tűnik elsőre, és kész. Ahogy Christopher Nolan filmjének az elején egy természettudós elmagyarázza a névtelen főhősnek: „érezni kell, nem megérteni”. Rezonál ez némileg a szintén nagy filmmágus Stanley Kubrick hitvallására (tenetjére) is, amit a 2001: Űrodüsszeia kapcsán (de nem csak) hangoztatott előszeretettel, miszerint nem az intellektust célozza meg elsősorban a filmmel, hanem hogy „elérje a néző tudatalattiját”. Nos, valami ilyesmiben sántikálhatott korunk egyik leginkább komolyan vehető blockbuster-filmese, Christopher Nolan is új, agyzsibbasztó Tenetjével, amikor még a tíz évvel ezelőtti Eredetre (Inception) is rátett egy lapáttal – már ami a paradoxikus csavarokat illeti.

 

Egy ismeretlen nevű CIA-ügynök (John David Washington) egy bevetés során fura dologra lesz figyelmes: egy golyó befúródás helyett kipattan a falból. Kiderül, hogy a jövőből érkező golyókról van szó, amelyek tökéletesen fordítva „működnek”. Amikor emberünk megpróbálja felgöngyölíteni a golyó eredettörténetét, mondani sem kell, hogy egy hatalmas méretű összeesküvés/hidegháború kellős közepébe csöppen, ahol a tét nem is annyira az emberiség vagy a bolygó sorsa, hanem maga az idő megszüntetése, illetve annak megakadályozása lesz. Jó-jó, de mikor?

 

Nem véletlen, hogy a film címe nem kapott a világ semelyik országában új forgalmazási címet, mindenhol Tenet maradt. A film címe ugyanis palindróma, tükörszó, ami fordítva olvasva is ugyanazt jelenti. Bármelyik oldalról ugyanolyan, és a filmet is efféleképpen kéne nézni: mint valamit, ami visszafele nézve is működik, önmaga tökéletes tükre (csakhogy nem lett, nem is lehet tökéletes, erről később). Persze, ez csak a „cselekmény” viszonyában érdekes – és azért használom a „cselekmény” szót idézőjelben, mert ennek a filmnek talán az egyik (alig deklarált) célja pont az, hogy teljesen dekonstruálja a cselekményt. Az egyik módszer erre máris a témaválasztás: míg más „időutazós” filmek kényesen megpróbálják kikerülni azt az óriási, tátongó, fekete lyukat, ami az időutazás paradoxona, Nolan hagyja magát beszippantani. Tudja jól, hogy lehetetlenségre vállalkozik, hiszen a film mint műnem egyik leverhetetlen béklyója a temporalitás – a tény, hogy az alkotást az elejétől a vége felé nézzük, és közben t mennyiségű idő telik el, és a cselekményről való tudásunk percről percre építkezik (még ha sokszor zavarosan is). Szóval nem lehet kétszer ugyanazt a filmet megnézni (a folyóba lépéshez hasonlóan), még akkor se (vagy akkor pláne), ha másodszorra fordítva nézed.

 

Nolan nem zavartatja magát, felvállalja a paradoxont, és a lehetőségeihez mérten megpróbálja létrehozni a tökéletes tükörfilmet, benne egy olyan párhuzamos világgal, ahol az idő visszafele telik, a szél visszafele fúj, a kifújt levegő helyett beszuszogott levegő van, a forró hideg, a hideg pedig forró (még szerencse, hogy a piros nem kék) – és a tökéletes modorú, kifogástalanul borotvált és felöltöztetett, minden nőt lefektető brit, fehér bőrű, egyből felismerhető 007-es kém helyett egy szimpatikus, fekete, szakállas, a sznobok közül olcsóbb öltönyével kilógó, fekete amerikai CIA-ügynököt kapunk, akinek nemhogy nem tudjuk a nevét, de még azt az egyszem szőke, hosszúlábú hölgyet sem teszi magáévá, akivel összesodorja a sors. De attól a néző tudja: ez bizony egy James Bond-parafrázis. Már csak azért is, mert az időutazásos maszlagot és a martinit leszámítva ott van minden, amit elvárunk a nullanullahetes ügynök kalandjaitól: országokon, érdekszférákon (és most már a téridő-kontinuumon is) túlmutató összeesküvést, mozgalmas, high-tech versenyfutást a, khm, idő ellen, stílusos autós üldözéseket és verekedéseket, sőt, még egy igazi hidegháborús, ruszki főgonoszt (Kenneth Branagh) is, megfelelő akcentussal.

 

Más értelemben is tükörfilm a Tenet, csakhogy a tükör – amint az lenni szokott – sokszor a nem igazán imponáló, tökéletes fordítottját mutatja a dolgoknak: amint említettem, egyszerre szórakoztató, lebilincselő nyári blockbuster és szerzőieskedő, a cselekményt tudatosan dekonstruáló mozi (nem lepődnék meg, ha Nolan nagy rajongója lenne pl. a Tavaly Marienbadbannak); egyszerre tökéletesen polírozott kémthriller és érthetetlen blöff; egyszerre a koronavírus utáni (közbeni) mostoha mozibajárási szokásokat rebootoló, a filmszínház intézményét egyes-egyedül megmentő heroikus nyilatkozat és csúfos bukás, ami épp hogy a ritkán jelentkező, sokba kerülő megalomán filmrendezők alkonyát jelenti a kis, intim, tévének futószalagon sorozatot gyártó alkotók korszakában. Ezek mind egyszerre érvényesek a Tenetre, pont mint a film legemlékezetesebb jeleneteiben, amikor a kétfele haladó idő összetalálkozik.

 

Nem kell tombolni, ha nem értjük a Tenetet, a legjobb tanács az lenne, amit már említettünk, és ami a film elején hangzik el: „érezni kell, nem megérteni”. Persze, meg lehet próbálni visszafejteni a csavarokat, de még mielőtt megerőltetnénk az agyunkat, jusson eszünkbe, hogy az egész mégiscsak egy paradoxon, nem is lehet túl sok értelme. Mindezek mellett van még egy kettős aspektusa a filmnek: amennyire mindenki a mozik megváltását várta tőle, olyan jól működhet majd otthon, házimoziként, folyamatosan megállítva, akár visszafele nézve, „remixelve” a lehető legtöbb értelem kifacsarásának érdekében, többször végigbogarászva. Csak hát kinek van erre ideje?

 

 

Tenet, színes angol–amerikai–kanadai film, 150 perc, 2020. Rendező és forgatókönyvíró: Christopher Nolan. Zene: Ludwig Goransson. Operatőr: Hoyte Van Hoytema. Vágó: Jennifer Lame. Szereplők: John David Washington, Robert Pattinson, Elizabeth Debicki, Kenneth Branagh, Dimple Kapadia, Michael Caine, Clémence Poésy, Himesh Patel.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében