"a kőtestben valami dobog"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 21. (803.) SZÁM – NOVEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Demeter Zsuzsa
A Szék
ANDRÉ FERENC
Saját szégyenem szavaiból dolgozom Interjú az 50 éves Németh Zoltán költővel, irodalomtudóssal
Végh Attila
Végh Attila versei
Angi István
Esszé a hangvarázsról
Gömöri György
Ginsberg ujjlenyomata
Szőcs Margit
Akciónév: Halál
Kósa András László
Drága Marius,
Vallasek Júlia
Amikor bezavarnak a csillagok
Debreczeny György
Debreczeny György versei
Repkő Ágnes
Repkő Ágnes versei
Ádám Szilamér
Elszakad
ANDREI DÓSA
Andrei Dósa versei
László Noémi
„Sose aggódjék, művész úr!”
Nánó Csaba
Kertvárosi keringő* (Részletek)
Dan Coman
Dan Coman versei
Papp Attila Zsolt
A rajzfilmművész, akinek a csillagos ég a határ
Bartha Réka
Vidám életünk, akár egy sepsiszentgyörgyi turkáló
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Szigetközben szálloda
ANDRÉ FERENC
Borostyánok ölelése
Nem gondolni függőhidakra
Jakabffy Tamás
Beethoven-odüsszeia
Túros Eszter
Hargitai Szalon 2020
 
Demeter Zsuzsa
A Szék
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 21. (803.) SZÁM – NOVEMBER 10.

 

Ködös, zimankós őszi délelőtt volt. A Szék egykedvűen álldogált a kirakatban, bámulta a rosszkedvű, szürke arcú, jövő-menő kolozsváriakat. Nálam már csak egy bádogbéka magányosabb, sóhajtotta, sírni lett volna kedve, ha nem szégyellte volna így, ország-világ előtt, a főutca kirakatában. A toronyóra delet kongatott, s nem sokkal később két férfi állt meg a kirakat előtt. Egy elkínzott nyakkendős, szürke öltönyös és kalapos, sörtehajú, korán fehéredő kefebajszú, hóna alatt egy velúrossá kopott barna bőrtáska és egy nagyon fiatal, marha jóképű, nyurga legény. A széket nézték, beszélgettek.

 

A Széket nem fogadta kitörő öröm új lakóhelyén – csupa kemény vágású, sötéttónusú, derékfájós, öreg, fából készült székek közé került, bordópiros párnázott támlájával, ezüstözött lábaival új idők új dalainak ígéretét hozta. De nem törődött a rangidősek gúnyos nevetésével, alantas, kicsinyes élcelődéseivel – csak az új gazdájára figyelt, a jóképű legényre, akit mindenki csak Anti tatának szólított vagy Kájaka Bantalnak, ahogy öregecskedő írógépén nap mint nap lekopogtatta az íráskényszerben szenvedő dilettánsoknak a válaszokat. A Szék szerette a szerkesztőségben – anekdotafüzérré baggatott életek, gépírónőket őrületbe kergető ceruzavégek, kisebb hisztik és ártatlanul gyilkos pletykák vették körül, mindig jött valaki, volt, aki leült, volt, aki csak ácsorgott, kedvence az a felejthetetlenül groteszk író volt, aki szárközépig érő barna műbőr kabátban járt, fején kajla kalap, kezében punga, benne a karalábé meg a sör. Megszokta Király egyszerre morózus, egyszerre derűs jelenlétét, a napról napra ismétlődő nagyjelenetet, ahogy Szilágyi István megérkezik a szerkesztőségbe.

 

Egy idő után kezdtek elmaradozni az ismert arcok. Nem jött gyapjú sísapkájában az egykor modernista költő Lászlóffy, elmaradt a köpcös, kerek képű író is, s annak barátja, a lírai novellista Hornyák és a többiek. Aztán egy nap nem jött a gazdája sem. Az öreg székek sutyorogtak, szánalommal néztek rá, mígnem egykori gazdája barátja megszánta. Ha valaki, ő tudja, mi a magány, gondolta a Szék, hiszen emlékezett még, hogy ezt a meggyötört, az égből kizuhant, szárnyatlan angyalroncsot egykoron szemtelenül szellemes, szőke fürtű, kisfiúsan gonoszkodóként ismerte meg. Együtt merengtek régmúlt idők szerkesztőin, mígnem a szerkesztő bájos csacsogású történetei s majd a szerkesztő is rendre elmaradt.

 

A harmadik gazdája türelmetlen volt. Ülni akart a széken, kényelmesen, azt akarta, a Szék tartsa őt és ne fordítva. Hogy viselkedjen úgy, mint egy közönséges szék. Nem érdekelték a történetei. A Szék egyenként, észrevétlenül potyogtatta el csavarjait. A fiatal főszerkesztő mentette meg a szemétteleptől. Azóta a raktár homályában, poros, molyrágta folyóiratok társaságában ücsörög. Éjszakánként kopogó írógépek, pipakoppanás, pungarecsegés, harsány nevetés hangjai szűrődnek be a raktárba. Egy foghíjas fogas azt meséli, van valahol egy hely, ahol épp a rozzant székeket, asztalokat szokták kiállítani, hogy meséljenek egy hajdanvolt nemzedékről, a nyavalyás, átkozott, érthetetlen életekről.

*

(A szöveg Király László-, Markó Béla-, Mózes Attila-, Szálinger Balázs-, Szilágyi István- és Tamás Gáspár Miklós-idézeteket tartalmaz)


 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében