"visszhangzik, halkul, visszhangzik"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 22. (804.) SZÁM – NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Fordított világok
MÁRTON EVELIN
„Néha úgy érzem magam, mint egy Rejtő-regényhős” Beszélgetés George Volceanov műfordítóval
Borsodi L. László
Borsodi L. László prózaversei
Karin Gündisch
A mennyország kapujában
Bordy Margit
Bordy Margit versei
Kézdi Imola
Kézdi Imola versei
Codău Annamária
Otthontalan holtak társasága
Dénes Gergő
Sub
Ovio Olaru
Ovio Olaru versei
Mohai Szilvia
Egyetlen film sem érhet véget így
Szente B. Levente
Szente B. Levente versei
Hilgert István
Hilgert István rövidprózái
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Ha mindenki fogyasztó, ki a díler?
FISCHER BOTOND
A loop tragédiája. Komédia
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
„A múlt emlék vagy valóság”
ANDRÉ FERENC
A távolság fizikája
Annyira szép és jó
Jakabffy Tamás
Peacock odaát – és nagyon itt
Túros Eszter
G6 – virtuális kiadás
 
Karácsonyi Zsolt
Fordított világok
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 22. (804.) SZÁM – NOVEMBER 25.

Vidulj gyászos elme, megfordult a világ! Idézhetném, nem szó szerint. Most már legalább tudjuk: minden a feje tetejére állt, nem segít ólomnehezék, tőkesúly, ami a bábu fejét, az árbócot eredeti helyzetébe visszarántja, túlságosan is kizökkentünk ahhoz, hogy a megszokott kerékvágásba visszatérhessünk – mert már a kerékvágás látványa is ritkán tapasztalható; földutakon, erdőkben, ahol van sár, ahol a kerékagy nem valami kültelki vagány beszólásra emlékeztet, elmebéli állapot meghatározására, de nagyonis konkrét helyzetre, megnehezített körülményre, valósághoz tapadásra, elmerülésre.

 

Jó ideje már, ha választ kívánunk találni az alapkérdésekre, csak kifele nézünk, nem a közvetlenül levőre, inkább a műholdak által sugárzott információk irányába, és nem gondolunk a hajdani szigorú sarlóra, Szeléné szerelmére vagy más effélékre, ha az eget kémleljük (egyáltalán). Azt gondoljuk: a közvetítettség, a dolgok távolról, az űrből történő szemlélete valami új, pedig a távolságtartás igencsak régi dolog. Még öt évszázad sem telt el azóta, hogy Ariosto üvegcsébe helyezte Orlando elméjét és felküldte a Holdra, a Föld e jobb sorsra érdemes mellékbolygójára, még kétezer év sem, amióta Lukianosz az Igaz történetben különféle űrbéli csatákról tájékoztatta a bolygó földhözragadt lakóit, tükröt tartva, hogy abba tekintve álá­száll­hassanak saját, nem annyira tragédiába, inkább szatírjátékba illő (belső) világukba.

 

Lukianosz, a Megnemírt szónoklat című művében arról is értekezik, hogy a világ kezdetén nem voltak tiszták és tisztátalanok, nem hordtak álarcot még a színészek sem, mindenki egy hatalmas hordóban lakott, egyedül Diogenész ősét tartották kint a hidegben, mert az nem volt hajlandó tiszteletben tartani saját hordója megépítésekor a dongák közötti másfél méteres távolságot, mondván, hogy a nagy távolság miatt, a deszkák között majd bezúdul az eső. Lukianosz azt is leírja, hogy Diogenész ősének elméje egy szép napon magától helyrezökkent, ám széllelbélelt elméje utolsó komolytalanságát (egyetlen rövid mondat), még a jövendőbe röpítette.

 

A mondat szó szerint így hangzott: Isa Poor és Domestos leszünk. Szabadabb fordításban: egyszerűek és szelídek.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében