1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Mesterek 1.

Séta Giorgio de Chirico terein

Nyomot hagyó múltból árad,

nem csodás, „anakreoni dal”.

Csendet int a Mester, a nap

virradni sem akar.

Végtelenbe vész az árnyék,

a sötét, fénymintázott

arcot altat.

Süllyeszt, majd kivet az üresség,

szobor és oszlop között

szédül, földre hull

a szél.

A kihalt utcán

Szárnyra kel az abszurd,

a lehetetlen porlad,

s a formában a szertartás

már nem ismétli a múltat.

Az eljátszott képzelet

ködfüggönyt húz,

s ha él,

a pillanat csúcsán

megpihen,

messze néz.

Csak a szél zúgásában

a visszhang:

„maradj nekem”,

csak a víz morajában

„maradj velem”.

A játékőrök

bábokat öltöztetnek.

A megszűnt időben

éled a varázs, akár

az egyetlen napban viruló

Golgotavirág.

Szférák zenéje

Ez itt asztráli lakosztály

se édes pokol, se talányos menny

nincs hőzöngés, hangzavar

csata utáni vert kebel

lankás mezőben ismeretlen arc

a délibábon sápadt szobor

s valami törvényszerű égi rend

csak te látod, hogy vár

beavatottnak szól a hely.

Lent, az út testén keréknyom,

kövek, bozót a széleken

nyugalom száll a Szfinx körül

vörös, sárga párakörökben

valaki úton jön, társtalanul

a tisztáson elnémult madár

szakadt ökörnyál ágat ölel

a győztes könnye a dicsőségben,

mert csak ami elmúlt, az lehet örök.

Szférák zenéje az égövön

az árnyék, mit csak részben értesz

mint pestis terjed, szent imákra hull

villám ragyog a föld belsejében

kifordított jelenben a nehéz múlt

valahonnan egy hang álmodba szól

hogy vágyod újra a lehetetlent

mert másból is magadba tükrözi

míg világot választ belőled a lélek.