"visszhangzik, halkul, visszhangzik"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 22. (804.) SZÁM – NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Fordított világok
MÁRTON EVELIN
„Néha úgy érzem magam, mint egy Rejtő-regényhős” Beszélgetés George Volceanov műfordítóval
Borsodi L. László
Borsodi L. László prózaversei
Karin Gündisch
A mennyország kapujában
Bordy Margit
Bordy Margit versei
Kézdi Imola
Kézdi Imola versei
Codău Annamária
Otthontalan holtak társasága
Dénes Gergő
Sub
Ovio Olaru
Ovio Olaru versei
Mohai Szilvia
Egyetlen film sem érhet véget így
Szente B. Levente
Szente B. Levente versei
Hilgert István
Hilgert István rövidprózái
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Ha mindenki fogyasztó, ki a díler?
FISCHER BOTOND
A loop tragédiája. Komédia
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
„A múlt emlék vagy valóság”
ANDRÉ FERENC
A távolság fizikája
Annyira szép és jó
Jakabffy Tamás
Peacock odaát – és nagyon itt
Túros Eszter
G6 – virtuális kiadás
 
ANDRÉ FERENC
Annyira szép és jó
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 22. (804.) SZÁM – NOVEMBER 25.

A strand átmeneti tér, ahol mindenkiről lehull a szemérem. Az ember megmártózik a kíváncsi tekintetekben, kényelmetlenségét színlelt önbizalommal leplezi. Egyszerre akarja, hogy bámulják és hagyják figyelmen kívül. Ennek hangulata hullámzik végig Simon Bettina első verseskötetén is.

 

A versnyelv az élőbeszéd határain lebeg, rideg távolságtartás itatja át, mint amikor két fürdőruhás idegen beszélget: feszülten bámulnak egymás szemébe, nehogy bármi félreérthető történjen. Mert ez a strand egyáltalán nem annyira szép és jó: „Anya testén barázdákat ejt/ a bánat, és szégyenemben/ nem tudok máshova nézni.”

 

A kötet szövegeiből egy hányattatott, töredékes családtörténet bontakozik ki. Az első három ciklusban mintha egy albumot lapozgatnánk, a versek pedig kommentárok régi fotókhoz. Rendkívül finom feszültségeket épít fel a vizualitás távolságtartó tárgyiassága révén, és ezeket többnyire nem is oldja fel, hiszen nem mindenhez jár feloldozás. Az emlékezet hullámain megtörik a fény, ezért az anyával és apával való viszonyt rendre kicsit más szögből láttatja.

 

Simon Bettina lírájában negatív támaszpontok mentén lehet tájékozódni. Ahogy az üres strandszékek is a szezonon kívüliséget, a fürdőzők jelen-nem-létét implikálják, úgy a versekben az első ránézésre otthonosnak tűnő pillanatfelvételeken mindig feldereng egy elbizonytalanító, már-már fenyegető részlet.

 

Innen csak az utolsó ciklus mozdul el, amely a Biblia szövegével lép párbeszédbe: Noénak napjaink társadalmában kell viszonyulnia a felelősségvállalás elviselhetetlenségéhez: „Nem vagyok benne biztos,/hogy ezek az én traumáim,/szólt Noé a kiszáradt tenger partján.” Mert hiába vonult el az ár, még ott egy állatsereg, egy család és hordalékkal borított táj, amiben előbb-utóbb muszáj lesz útra kelni.

 

Strand arra próbál válaszokat keresni, hogy mihez kezdhetünk azokkal a tetteinkkel, amelyeket megbocsátani, jóvá tenni nem, legfeljebb újra elkövetni lehet, azonban ezeket megpróbálni elfeledni és meg-nem-történtté tenni mindenképp bűn. Mert ezen a strandon senki nem ússza meg szárazon.

 

 

Simon Bettina: Strand. JAK–Magvető, Budapest, 2018.

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében