"összébb húzza magát a dombhát"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 23. (805.) SZÁM – DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A sárkány és a gyermek
Szántai János
A túlsó parton
Tompa Gábor
Újmagyar Géza-siralom
Karácsonyi Zsolt
Aurel Rău versei
Vida Gábor
Medveszalon
MÁRTON EVELIN
Laudáció helyett. A Kemény Zsigmond-díj elé – Vida Gábornak
Buna Blanka-Boróka
A mesék után (első rész)
Luca Ștefan Ouatu
Luca Ştefan Ouatu versei
Molnár Ildikó
A Vásárhelyi Találkozó új olvasata Jancsó Elemér életművének tükrében
MESTER GYÖRGYI
Bársonyszív
Muszka Sándor
Muszka Sándor versei
FAZAKAS ATTILA
Fazakas Attila versei
Bakk Ágnes
Minden szerelmi kapcsolat kezdete egy thriller
FISCHER BOTOND
Valóságjáték, játékvalóság
Laczkó Emőke – Péter Blanka – Tóth Emese
Hogyan vág vissza az irodalom?
Fleisz Katalin
„Versed felér a Koponyahegy tetejére?”
Az egykeségből a testvériség érzülete felé
Jakabffy Tamás
Csend… zenényi szünet
Egyed Emese
Environment (A Forró Ágnes-évtized)
MÁRTON EVELIN
Bolygó regényhősök Beszélgetés a 70 éves Szávai Gézával
 
Karácsonyi Zsolt
A sárkány és a gyermek
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 23. (805.) SZÁM – DECEMBER 10.

Az első történet mindig a gyermekről szól, aki a világunkban, bennünk alszik. Alszik, vagy anélkül, hogy sejtenénk, ott lebeg a vizek, a Szamos, a Duna vagy valami más, jeles felület felett, várja, faágon ülve, mint egy ausztrál mesében, hogy a megfelelő hordozót önmaga számára megtalálja, hogy az elérjen hozzá.

 

Az isteni gyermek vonásait vagy a képességei, vagy a születés körülményei világítják meg először erősebb fényben. Olykor az isteni gyermek akkora hangerővel bír, hogy egy egész hadsereg kell e primordiális hangsáv elfüggönyzéséhez. Más esetekben a tűz nem fogja vagy két kígyót is legyőz nem sokkal születése előtt. Világra jötte olykor a nép és a szellemi erők váratlan vándorlását eredményezi, csillagok új útjait.

 

Ha a népmesék hőseire tekintünk, akkor is megfigyelhetjük, hogy képesek átváltozni, új életre kelni, több alakban megjelenni. Túl a cselekedeteiken, melyek minden esetben legalább váratlanok, az észjárásuk, a gondolkodásmódjuk csak nehezen érthető, legalábbis nem könnyű a kiindulópont és az elért cél között minden egyes fontosabb állomást, a hálózat összes gócpontját bejelölni. Előfordulhat, hogy a hős, a hérosz, a mesebeli királyfi, avagy szegénylegény átvágtat mindenen a cél elérése érdekében, és csupán ott tekint fel a vágtából egyetlen pillanatra, ahol senki más nem szemrevételezné a tájat.

 

A fenti és a lenti világokban egyaránt otthonosan mozog, sárkánnyal, táltos paripákkal, állatokkal, medvékkel, nyulakkal, farkasokkal egyaránt szót ért, otthonosan mozog nem csak a középsőben, a hétköznapokban, de az összes többiben is, ahol hangok hallatszanak a folyó hullámai alól, ahol a sétatéri tó szellemi erőtér is egyben, ahol Erdély jóval több önmagánál, s mindaz, ami korábbi hősökkel történt, csak segíti az éppen mostanit a magabiztos előrejutásban. A korábbi megnevezéseket (hős, hérosz, mesebeli királyfi) az elmúlt évszázadban a csodagyerek megnevezés váltotta fel.

 

Az éppen mostanit egy emberöltő erejéig Szőcs Gézának hívták.

 

A fenti eszmefuttatás azért is juthatott eszembe, mert a róla szóló egyik nekrológban1 a „csodagyerek” jelzővel illették, mely jelző számomra, utólag sok mindent megmagyarázott, az élet és a mű kapcsán. Mert e két szó az életpálya számos szakaszában bukkan fel, más-más értelemben, egymástól igencsak eltérő jelentéshorizontok előterében, erőterében – mondhatnánk.

 

Az egyik fontos jellemvonás, amely a csodagyerek, mesebeli királyfi tartományban megtartja Szőcs Géza nevét, az a hagyományokra, a forrásokra való odafigyelés, az a mód, ahogy példának okáért Erdélyre, azon belül Kolozsvárra, annak is a közvetlenül a szülőházhoz közeli részeire (Fellegvár, Szamos, Szamos-híd) figyel oda különösképpen, nem mintha a Mátyás-szobor vagy a Sétatér nem bírna jelentőséggel a számára. A hely géniusza foglalkoztatja, e géniusz forrásait szólaltatja meg, amikor a föld alatti fejedelmekről, az igazi, a föld alá rejtett Mátyás-szoborról ír, Kolozsvár és Erdély kapcsán, amikor Fellegvár címmel „folyóiratot” indít a kolozsvári napilap hasábjain, amikor Európára figyelő folyóiratot szerkeszt-igazgat A Dunánál címmel, amikor az európai kultúrkörön túlra is tekint, a magyar irodalmat és kultúrát igyekszik a távoli Keleten is minél jobban és pontosabban megmutatni.

 

A géniuszra való odafigyelés, annak történeti keretekbe ágyazása mutatja meg nekünk, kortársaknak és korai utódoknak, mi történik, ha a csodagyerek csodagyerek marad – csodás, meglepő módon: felnőtté válik. A felnőtté válás különböző szakaszaiban Szőcs Géza újból és újból fontosnak érzi a programszerű megnyilatkozásokat, például a „zseblap” keretein belül a Fellegvár mint lapcím és jelentés pontos meghatározását: „100 %-os messzelátó kalap, ugrótorony mint jel a Fellegváron”.

 

Miért is időzöm el a Fellegvárnál? Mert Szőcs Géza annak indulásakor, 1978 tavaszán már nem csupán teljes fegyverzetben áll a páston, de „harcedzetten” is, három verseskötettel, több mint három éves Echinox-szerkesztői tapasztalattal. Tömören fogalmaz a fenti meghatározással, ami azonban egyértelmű, például az idősebb nemzedéknek, Méliusz Józsefnek is, hogy „a szellemi igény, amelyet a Fellegvár tükröz, a legidőszerűbb út az olvasónak a korszerű művelődés-élménybe való bevezetésére és bevonására”2. Ráadásul olyan nemzedéki megnyilatkozás is e lap, amelyben a minőség és a tág horizontok a meghatározóak „a kétségbeesett, madárnyelvbe és süketnéma-jelbeszédbe át-átcsapó generációs nagymonológnak – monológnak, mert ugyan honnan is várhattunk volna választ –, ennek volt két hangosítóberendezése, az Echinox, majd a Fellegvár. Ezt követően az önkifejezés lehetséges csatornái sorra-rendre lezárultak, a nyolcvanas évekre már csak a nyílt konfrontáció vállalása maradt – az olyanszerű öngyilkos lépéseké, mint az Ellenpontok vagy mostanában a Kiáltó Szó3.

 

Fellegvárban (Fellegváron?) már érzékelhető, ami később bekövetkezik. A madárnyelvről nem csupán a kettős beszéd, a sorok között olvasás juthat eszünkbe, de a Limpopo című regény is, az Echinoxról, hogy még a „csodagyerekek” helyzetét is megkönnyíti, ha nemzedékben gondolkodhatnak,4 ha van kire számítani; az Ellenpontokról az a valóban mesébe illő történet, melynek főszereplőjeként Szőcs Géza hosszú heteken keresztül rejtőzik el sikeresen a Szekuritáté elől. Ami pedig az „önkifejezés lehetséges csatornáit” illeti, Szőcs Géza esetében az interjút követő években sorjáznak a drámák, librettók, esszék, tanulmányok, a Limpopo a regény műfajában, miközben az 1993-ban közölt „utolsó verseskönyv”, mint kiderült, csak egy szerzői korszak végét kívánta jelölni… vagy inkább csak egy adott kör lezárását, az egyik utazás befejezését.

 

A különböző motívumok, gondolatsorok ugyanis olyan sokdimenziós, együttesen az értelmezések számtalan változatát lehetővé tevő tereket hoznak létre, hogy az életmű bármely pontjáról induljunk is el, előbb-utóbb eljutunk azon központi, belső körbe, ahol a medve, a sárkány, az utazó rámutat egy alvó kisgyerekre, aki álmában éppen visszanyúl „a tabusított, elsüllyesztett hajdani értékekhez”.5

 

A „csodagyerek” műszó sokat segít abban, hogy megértsük azt a szövevényes hálózatot, amelynek közepén Szőcs Géza helyezkedett el, mint könyvkiadó, politikus, lapszerkesztő, műértő (például Tasso Marchini vagy Valentin Lustig művészetének népszerűsítőjeként), zenerajongó, a történelmi emlékezet őrzője, a költő, akivel éppen A varázsfuvola kolozsvári bemutatója után volt alkalmam utoljára találkozni…

 

Kávéztunk egy kolozsvári teraszon, a készülő könyvéről beszéltünk, a Sétatér, szellemvasút a Szamos partján munkacímet viselő kötetről, majd megérkezett Tompa Gábor is, a beszélgetés pedig átváltott az európai kultúra kapcsán megfogalmazott aggodalmak sorolásába…

 

De az igazi kávézás a Széchenyi téri piac mellett egy zugkocsmában zajlott le. Szőcs Géza azt a lepukkant félig lebuj, félig pizzázó helyet találta alkalmasnak a találkozóra, ahol a tíz éve a Helikonban megjelent interjú készült.

 

Amikor beléptem a zsírtól fénylő, vinilinnel borított asztalok közé, Szőcs Géza már várt rám. De nem a kocsmában ült – a saját irodájában, ráadásul a zugkocsma többi vendége számára is egyértelmű volt, hogy, amíg ott ül az „íróasztalánál”, addig a hely az ő belső tere, ahol engedélyezett jelenlétünkben elsősorban a hely szellemével, a Géniusszal társalog.

 

Egyike a legnagyobbaknak, csodagyerek, mondják róla búcsúztató mondatokban – hogy a Géniusszal közvetlen kapcsolatban állt: egészen bizonyos.

 

Jegyzetek

 

1 Tamás Gáspár Miklós: Barátom, ellenségem. Szőcs Géza halálára. Forrás: https://plakatmagany.transindex.ro/baratom-ellensegem-szocs-geza-halalara-tamas-gaspar-miklos/

2Méliusz József levele a Fellegvárról. In: Martos Gábor: Volt egyszer egy Fellegvár. Erdélyi Híradó Lap- és Könyvkiadó, Kolozsvár, 1994., 29. o.

3A zsebben hordott idő pontossága. Keresztury Tibor beszélgetése Szőcs Gézával. In.: Alföld, 1989., 7. szám

4 Például egy ankét elkészítésekor, amely a következő címet viseli: Miért akarta Ady megkarmolni az agg rozmárok arcát? Ilyen címmel jelent meg ankét a Korunk hasábjain. Szerzői: Andrási Katalin, Balla Zsófia, Egyed Péter és Szőcs Géza. Lásd: Korunk, 1977., 9. szám

5 Lásd: A zsebben hordott idő pontossága.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében