hunt
minden hétfőn lenyom a kudarctól való félelem
szomorú
embereket nézek
copouban a
tévé üvegén
fogom a távirányítót és kinyitok
egy csomó pixelt
amit gondosan választott ki egy srác
aki nem néz a rajzokra
minden relevancia nélkül
a hajlongó fenyők előtt
a kutatók demonstrálják milyen
bámulatos az emberi agy
a kép minden fekete pontját
kitöltöm kívánság szerint
a hétfő olyan nap ami arra van hogy
dokumentumfilmeket nézz a national geographicon
varánuszokkal és rózsaszín bilincsekkel
indonéziában is vannak szomorú emberek
a komodói sárkányok megették az állataikat
néha az élettársukat is
mégsem hal senki éhen
kultfiú akarnék lenni
a cnn-en
2 hajléktalan férfi
megpróbált kirabolni egy bankot
sok nekem
túl lusta vagyok főzni
lenyom a kudarctól való félelem
annyi példány és példa között
csak túlélek
summerise
kigyúlt bennünk a felnőttkor
egy rovaroktól körülvett lámpa
lobog az ellenőrzött vonatokon
rave-partikon sátorba vizel az alkohol
a szobából láttam
a tömött utcán a szomorúságot
és a rózsaszín
krétával rajzolt, szinte eltörölt élvezetet
rajzoltam
szememben nőni kész
kis emberi kontúrokat mint ahogy
pupillák a rossz drogon
azt akarom ebben a 10 000 alatti halott városban
hogy megüssön a szerelem
halántékon mint a fogfájás
amikor senki se várja és érzem hogy
minden rendben ahogy görgetek a neten
houseum-számok olcsó
netflix-sorozatok körülöttem
mozgásban a fiúk a vizuális
művészettől és k-csíkoktól készen
hazudok magamnak hogy minden ok
és ami bennünk szép
nem fog eltűnni sohasem
nyomás alatt tesztelem
a súlyos kezektől nyomott türelmemet
mint a játékgépek szinkrongombjai
készen rá hogy ígérjek egy helyet a tenyeredben
összeszeded
a felnövést kerülő elmémet
mint egy labdát ütő
kölyök az iskolaudvaron
készen rá hogy szüljön és kitöltsön új űröket
még gyermek vagyok és mi marad még kérdezem
amikor minden ami szép eltűnik bennünk is
még a sorozatok se világítanak többé
mi marad amikor elolvad a szerelem
mint egy konyhaasztalon felejtett Kinder tojás
: a szinesztézia és egy rendezett élet
tányérban szószok helyeken ahol
nem látszanak az arcok a neontól
és fényt álmodok az arcomra mint két pofont
meleg és sebezhető emberek vesznek körül
regenerálódik arcuk alatt
a függönytől megszűrt napfény
nyár derekán
senki nincs itt már
2000 óta kölyök vagyok
gyenge fókusszal és nagy álmokkal
szája sarkában boldogság mint saormázás után a fiúk
élettrippen és trippen egész életében
kaleidoscope
eltűnt a biztonsági zóna
sápadt arcok vannak velem
néma mimikával és gesztusokkal
amiket próbálok megérteni
de nem tudok
energiák ragadnak emberekre és tárgyakra
elkapom őket a retinában csinálok helyet nekik
és csak akkor észlelem őket amikor a nyár
már nem bújik el a balkonokon kacagásokban
és a mályvaszínű égen
eltűnt a biztonsági zóna
és vele együtt elkezdett megjelenni
egy toxikus hely ahol harcolok
hogy érezzem hogy megmentem magam
hogy kimenjek a világ közepére és ordítsak
mert végre valami belőlem
fájni tud
kiterjedt a toxikus zóna
én pedig itt vagyok
egy hiányzó csakrával
kitéve az emberiségnek várok
egy intim zónára
egy nyitott fókuszpontra
ahonnan csak a rezgések árasztanak el
HORVÁTH BENJI fordításai
Luca Ștefan Ouatu 2000-ben született Negrești-ben, jelenleg Kolozsváron tanul. Egyike a legígéretesebb fiatal román költőknek. Első kötete Cinematic címmel jelent meg 2019-ben az OMG Publishing House kiadónál.