1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Szürkület

Esténként megtelt a konyha,

a pálinka szaga már a folyosón érzett.

Arcizmuk rángott, de nem beszéltek,

azok az erdélyi férfiak.

Énekeink

I

A gyerek a betonon térdel,

orrával egy lapot tart a falon, 

az anyjára gondol, a nagymamájára,

ha elszaladok, ők is megvernek.

Nagy leszek, és nem fogok félni,

erős leszek majd, ismételgeti,

verejtékcsepp szalad végig a homlokán,

orrából lassan csepegni kezd a vér.

II

Ha édesapám bejön,

magunkra hagynak, 

levetkőzünk és bebújunk az ágyba.

Azt mondták, jobb, ha vele szokom meg.

III

A plafonra újabb nejlont szegeztek,

száraz szőnyeget a hálózsák alá,

nem hallja senki.

A szilvafáról

Mi árnyékban maradt

nem érik már be

zöld hernyók

bábok

fekete férgek

rágják a magról a fonnyadt aszott húst

s ha elengedi szárukat a mélység

füvek dajkálják

bujtatja hó jég

míg életük kihajt

s a kertész lemetszi.

Idő

Elhallgatnak hajnalban a fák,

megrázzák maguk a felriadt tornyok,

szétrebbennek a bálozó árnyak,

összébb húzza magát a dombhát.

Áll a bércen, a völgy felé kémlel,

belesápad a földút,

szél támad, vacog, szalad a hírrel, 

az idő jár erre, a sebezhetetlen.

Botanika 

Nem akarnak tudni rólunk a fák,

gyújtsátok rájuk az erdőt,

– madaraik sem jobbak semmivel –

nevetnek rajtunk.

Lejjebb

Mert szabad csak valaki másként lehettem,

elvitt az ördög.

Elkapdosom a süllyedők bokáit,

kik félnek elengedni a rácsot.

Bál

Így süllyedek és emelkedem fel,

hívom a napot, hívom a holdat,

kezemben borral teli pohár.

Átölelem az illanó árnyat,

hadd melegítse fel most a vérem,

hívom a hegyet a folyót, nagyon fáj.