"mintha pandémiás vonalak"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 24. (806.) SZÁM – DECEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Végül én, Mary Shelley
ANDRÉ FERENC
„A pokolba vezető út kritikusi erőtlenséggel van kikövezve” Interjú Lapis József irodalomtörténésszel
Árkossy István
A lélegző vonal cselekedetei 2.
Lövétei Lázár László
Zákeus fügefája1
PAPP-FÜR JÁNOS
Papp-Für János prózaversei
Ferencz Imre
Ferencz Imre versei
Simonfy József
Simonfy József versei
Balthasar Waitz
Balthasar Waltz versei
Ovio Olaru
Ovio Olaru versei
Sztaskó Richard
Végül mindig
Buna Blanka-Boróka
A mesék után (második rész)
Szakács István Péter
Pietà
FERENCZI SZILÁRD
Az újra nem élhető élet jegyében
Bartha Réka
Bambina, a jogvédelmi szuperhősnő
Radnai Dániel Szabolcs
„Sose látott, mégis nagyon éles képek”
ANDRÉ FERENC
Vidám bestiárium
Panoráma Uruguaytól Isztambulig
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 9.
HORVÁTH BENJI
Idő és fény
 
Papp Attila Zsolt
Végül én, Mary Shelley
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 24. (806.) SZÁM – DECEMBER 25.

Mindig délnek tartottunk. Maroknyi,

fogyatkozó csapat, komoly, északi

emberek, akik Athénon keresztül

közelítenék meg Jeruzsálemet.

 

Jól fejlett küldetéstudatunk sem

feledteti a lányt, aki magányosan

táncolt a londoni bálteremben. Vagy

az orgonistát, aki úgy töltötte

meg élettel elhagyott templomát,

hogy nem látogatták meg esténként

a külvilág vádló kísértetei.

 

A táj, amely most elénk tárul, attól

kölcsönzi opálos ragyogását, hogy

halott istenek rejtőztek el benne.

Látnak bennünket és egymást is. Csak

a tekintet hiányzik, amelyik

visszanézne rájuk. Üres szemgödör

maradt belőlünk, mire a Léman-tó

dombos paradicsomába értünk.

 

A világ nélkülünk tökéletesen

értelmetlen – elmerült füvek, fák,

hegyek, vizek egyszerre megható

és nevetséges álcája alá.

Amíg elérnénk úticélunkat,

a becsvágy végez a férfiakkal,

ha nem is tudnak róla. Percyt, aki

nem hitt istent, sem menthette meg

az ész az elemektől. Végül én, Mary

Shelley leszek a legotthonosabban

idegen e földön: valakinek

számlálni kell a veszteségeket.

 

Halottaink magukra ismernének

bennünk, de nem tükrözünk semmit.

A szél úgy süvít át rajtunk, mintha nem

érzékelné áttetsző csontjainkat.

 

Athén egyre távolabb kerül már,

de még elérhetem Rómát. Azzal

áltatom magam, hogy választhattam

volna – örökké árnyéka legyek

egy óriásnak. A magaslatról,

ahol megpihenek, belátható

minden. Az arénák áldozati

véres játszmái és az elfelejtett

rítusok a kihalt Szent Péter téren –

rovátkák egy érme mindkét oldalán.

 

Ha választhattam volna, nem itt lennék.

Barátkozom meghitt szörnyeimmel,

érzem, ahogy egyre nőnek bennem.

A képzelet nem engedelmeskedett

soha a szabad akaratnak. Álom

vagy képzet, visszaverődés a holt

falakról: megnyugszom abban, hogy

Rómában nem halhatok meg

másként, mint a rómaiak.

 

 

 

 


Legfrisebb híreink




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében