Különös magyar szó – ha csak önmagában olvassuk! – a SZÓZAT. Szavak sokasága, gyűjteménye, szerkezete lenne a jelentése. Egy kicsit mesterséges szóképzés szülötte is, amolyan fokozat, okozat, stb. Mégis mekkora többletet kapott Vörösmarty óta ez a szó, univerzális jelentés hordozójává vált: KIÁLTVÁNY egy néphez, a világhoz, az univerzumhoz. A fenségesség hordozója lett ez a szó, a felmagasztosulás lehetőségének a hírnöke. Elég kiejtenünk a szót: SZÓZAT, és máris emelkedett, ünnepi hangulat vesz erőt rajtunk. Nem véletlen, hogy Zrínyi szövegének megzenésítésekor címül választotta Kodály ezt a szót. Bátor tett volt, rendkívül nemes gesztus a mindenkori magyarság felé: „Sárdis város megvételekor egy vitéz magára Krőzus királyra akadván, meg akarja vala ölni. A király fia, ki egész életében néma vala, látván veszedelmét atyjának, megszólala mondván: Ne bántsd a királyt! Valjon nem hasonló-e az én mostani felkiáltásom édes nemzetem hozzád? Látok egy rettenetes sárkányt, mely méreggel, dühösséggel teli, elragadja s ölében viseli a magyar koronát. Én, csak nem mint egy néma felkiáltok, ha kiáltásommal elűzhetném ezt a dühös sárkányt, kiáltván: Ne bántsd a magyart!” A baritonszólóra és vegyes karra írt kompozíció kiadásának dátuma: Budapest, 1955., új kiadásra egy évvel később ismét sor került, akkor 1956-ot írtunk.
Az idézetet záró kétségbeesett felkiáltás végigvonul ezen a kórusszimfónián. Nem refrénként tér vissza, sokkal inkább vezérmotívumként. Egy jellegzetesen Kodály-dallamfordulat csatlakozik hozzá: a lehajló majd visszapattanó kvarthangköz. A kvart-hangköz egy ősi zenei rendszer emlékét idézi, amit a magyar népzene máig változatlan erővel olt bele mindenféle dallamfordulatába, akár kezdő vagy záró mozdulatként is, mint ahogyan „A csitári hegyek alatt” kezdetű népdalunk példázza. Ebben a sajátos hangközhasználatú zenében a kvart uralkodik szemben a nyugati zene tiszta kvintjével. Kodály keresi is ezt a sajátos moll kvartszeksztes, aranymetszés rendszerű hangzásvilágot. Ahogyan alkalmazza ezt a népzenei indíttatású hangzást: az a KODÁLY–HANG. A lehajló kvartot ott találjuk a más kései Kodály-szózatban is, pl. a MOHÁCS című vegyeskari műben. Az első három dallamsor már a kvartlépés zárlatok „lépcsőin” vezet a vezérszó-felkiáltásig: „Mohács” (Kisfaludy Károly verse). A Magyarokhoz című, Berzsenyi versére készült nagyszabású vegyeskari kánonja szintén szózat-fogantatású műve Kodálynak. Már a kezdő dallamsorok kihangsúlyozzák a Kodály-hang kvartfordulatait, a későbbi kontrapunktok mégtovább gazdagítják, formálják ezt a hangvételt. Természetesen minden Kodály-dallamnak sajátja az ősi magyar népdalok pentaton fordulatainak újra alakalmazása, új életre keltése. Bőven megtaláljuk a Háry Jánosban, a Székelyfonóban, a Psalmus Hungaricusban, de a szózat hangvételű Kodály-művekben többlet jelentést kap: vezérhangközzé válik. Például A székelyekhez c. Petőfi vers megzenésítésében (szintén vegyeskari mű!), a „Föl, székely, föl!” szenvedélyes felkiáltás dallamfordulata egyezik a Zrínyi szózat vezérmotívumával. Vagy például a Petőfi Csatadal c. vegyeskari műben valósággal halmozza a mindig lefele hajló kvartlépéseket.
A Kodály-hang kvart-fordulatai mellett, vagy ezekhez közvetlenül csatlakozva, sokféle más kiegészítő hangközlépést és ezekből alkotott dallamfordulatot találunk, kiütközik belőlük a pentaton dallamok hangvétele. Vissza az ősi melódiákhoz, hogy azokból születhessen meg a valódi új. Ez a Kodály-koncepció a dallami őssejtektől a legbonyolultabb szerkezetekig áthatja Kodály művészetét. Zenéjét átlényegíti a PENTATÓNIA: a legbelső lényeg kifejezőjévé, hordozójává válik. Érthető, hogy a kodályi SZÓZAT-HANG megjelenésekor ez a legbensőből fakadó hangzás tűnik fel: la-mi-mi-szo-mi-do-re-mi-la-szo, hirdeti Vörösmarty Liszt Ferenchez c. verse megzenésítésének első dallamsora („Hírhedett zenésze e világnak...”). Aki tud szolmizálni, az ért a (Zene) SZÓBÓL. Maestoso, ma con moto- sugallja a tempójelzés. A mű talán a legnagyszerűbb KODÁLY-SZÓZAT, appassionato kicsengésével: „Árja közben a szilaj zenének zengedezzen diadalmi ének”.
