"mintha pandémiás vonalak"
Kereső  »
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 24. (806.) SZÁM – DECEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Végül én, Mary Shelley
ANDRÉ FERENC
„A pokolba vezető út kritikusi erőtlenséggel van kikövezve” Interjú Lapis József irodalomtörténésszel
Árkossy István
A lélegző vonal cselekedetei 2.
Lövétei Lázár László
Zákeus fügefája1
PAPP-FÜR JÁNOS
Papp-Für János prózaversei
Ferencz Imre
Ferencz Imre versei
Simonfy József
Simonfy József versei
Balthasar Waitz
Balthasar Waltz versei
Ovio Olaru
Ovio Olaru versei
Sztaskó Richard
Végül mindig
Buna Blanka-Boróka
A mesék után (második rész)
Szakács István Péter
Pietà
FERENCZI SZILÁRD
Az újra nem élhető élet jegyében
Bartha Réka
Bambina, a jogvédelmi szuperhősnő
Radnai Dániel Szabolcs
„Sose látott, mégis nagyon éles képek”
ANDRÉ FERENC
Vidám bestiárium
Panoráma Uruguaytól Isztambulig
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 9.
HORVÁTH BENJI
Idő és fény
 
HORVÁTH BENJI
Idő és fény
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 24. (806.) SZÁM – DECEMBER 25.

Két művész, két külön világ – egy kiállítás. Első ránézésre nem nagyon találni közös pontokat Tóth György többszörösen exponált, egyszerű, mégis szédítő, hideg, mégis intimitás érzését keltő aktfotográfiái – és Vásárhelyi Antal szimbólumokkal telített, absztrakt, perspektívát és teret egyszerre kihasználó és meghazudtoló, mestereket és szellem(iség)eket megidéző munkái között.

 

Tóth György Emese-fotói az idő múlásával kacérkodnak, amíg Vásárhelyi Antal konstrukciói az örökkévalósággal járják táncukat. Tóth az ellentmondásokkal játszik, Vásárhelyi a harmóniával. Mégis, ez így túl egyszerű. Az ellentéteket könnyű kiszúrni. De nyomban eszünkbe jut a népszerű mondás: „az ellentétek vonzzák egymást.” Ebben az esetben azt mondanám, kiegészítik egymást. Nézzük csak:

 

Tóth témája, nyelve, anyaga, amivel dolgozik: a test. Vásárhelyié pedig az architektúra. Ami, mondja valahol Umberto Eco, a kozmosznak, vagyis az ékesnek a rendjét hivatott utánozni. Akkor induljunk ki ebből, mint kapcsolódási pont a két művész között: gondoljunk csak Leonardo da Vinci jól ismert Vitruvius-tanulmányára: az emberi test, ez a tökéletlenségében is tökéletes konstrukció, ahogyan puszta létezése által személyességet kölcsönöz a két személytelen, de talán legtökéletesebb geometriai (kétdimenziós) formának: nevezetesen a négyzetnek és a körnek.

 

És akkor itt el is kezdődik a párbeszéd a fotók és a grafikák között.

 

Mert mi is a test? Templom, állítja több ízben is a Biblia. Mi a templom? Test, amiben egyesülhetnek a hívek. A test szövete, a sejtfalak, az atomok: tesszaláció. A tesszaláció: egymáshoz illeszkedő minták, vonalak, formák szövete – építőkövek –, ami organizmusokká, testekké áll össze. A kétdimenziós formákból épülnek fel a háromdimenziós testek – és valahogy így jut el Brunelleschi a lineáris perspektíván át az olyan csodákig, mint a firenzei dóm – többek között Vitruvius segítségével. És ha már elindulunk ezen a vonalon, lehetetlen figyelmem kívül hagyni Escher látomásait. Antikvitás, reneszánsz, modernitás – mind az ékes kozmoszban egyesül: idő az időtlenségben – és fordítva, a jelenben szemlélődő befogadó szemszögéből nézve: időtlenség az időben: máris ott vagyunk, ahonnan elindultunk, az idő múlása és az örökkévalóság közti feszültségnél.

 

A fotográfia, mint tudjuk, megállítja az időt – Vásárhelyi pedig a fényképezőgépet, ezt az időt megállító eszközt elhelyezi a folyamatos jelenben, az időtlenségben A fényképezőgép című munkájában. A Vásárhelyi képein felsejlő időtlenség örökös mozgást sugall, a kozmosz alakulását – ahogy Platónnál a befejezett Létezés az ideák (formák) sajátja, míg a miénk a befejezetlen alakulás –, a Tóth fényképein megfagyasztott idő (és test) e mozgás emlékét hordozza magában.

 

Messziről nézve a szemközti csillagködök mozdulatlan formákként jelennek meg előttünk – de minél közelebb megyünk, annál több a folyamatos, megzabolázhatatlan mozgás. Olyan csillagokat is látunk, amelyek valójában már évezredek óta kihunytak – de a felmérhetetlen távolságnak köszönhetően szemünk fényképezőgépe formaként, testként megfagyasztotta őket az időben. Mindez pedig a fénynek köszönhető.

 

És akkor még egy kapcsolódási pontot találtunk: fény és árnyék viszonya. Tóth sem, Vásárhelyi sem nagyon használ színeket: árnyalatokkal dolgoznak. Ahogy a test felületein, úgy az építészeti formákon is a fény és árnyék feszültsége, nyelve érvényesül. Tóth fotográfiái, Vásárhelyi konstrukciói is a fény nyelvén szólalnak meg. Az idő, és az időtlenség is elmondható a fény nyelvével: máshogyan tűnnek fel a ráncok, más árnyalatokat kap a bőrfelület, más formák kerülnek előtérbe, más kilátások nyílnak meg aszerint, hogy honnan és mikor éri őket a fény. És ami az időben elenyészik, az az időtlenségben ismétlődik – mindig kicsit másképp. Ahogy a testek, ahogy a méhek, ahogy a kozmosz… szorgoskodik, rajzik, szétszóródik, megáll, újrakezd.

 

Ahogy Lorand Gaspar, a magyar származású francia író és fotóművész mondja: „Ott lélegzik a fény, ahol tud.”

 

 

 

 


Legfrisebb híreink




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében