"nem lehet tudni, mi történik"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 1. (807.) SZÁM – JANUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Vegyen mély levegőt és indítsa újra gépét
Zsidó Ferenc
Ami a történet által megmutatkozni vágyik. Beszélgetés Balázs K. Attila költővel, íróval
Markó Béla
Markó Béla versei
Balázs K. Attila
A hír
Vörös István
Vörös István versei
Biró Mónika-Anita
Homo artificialis, avagy Ádám modern köntösben
Sebők György
Sebők György versei
Oláh Péter
Oláh Péter rövidprózái
Horváth Eve
Horváth Eve versei
Dankó Tímea
Dankó Tímea versei
Traian T. Coșovei
Traian T. Coșovei versei
Tóth Mária
Piac
Cseh Katalin
Cseh Katalin versei
Pipics János
John Betjeman, a koszorús költő
Jakab-Benke Nándor
Hollywood alulnézetből
Karácsonyi Zsolt
Az ember(tömeg) tragédiája
Tankó Andrea
Ellenállni a mágusi rontásnak
Asztalos Veronka-Örsike
A humor árnyékában
Kapcsolatok újragondolása
Jakabffy Tamás
Amikor a fiúk összeálltak
HORVÁTH BENJI
Rétegződések. Interjú Sipos Sándorral
 
Biró Mónika-Anita
Homo artificialis, avagy Ádám modern köntösben
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 1. (807.) SZÁM – JANUÁR 10.

                        „Hulló levelünk

                        Megújítja a tavasz.

                        Ti egyszer hulltok.”

                        Ádám

 

Mi különböztet meg minket, embereket más élőlényektől, vagy éppen a gépektől? Mi tesz igazán emberré, és hol húzódnak meg ezen emberség határai? Melyek az öntudat, az önállóság, az empirikus tájékozódás, illetve az érzelmi intelligencia határai? Mi a bűn és mi a bűnhődés? Ki érdemel megbocsátást, és ki vonható felelősségre? Mi történik, ha egy mesterséges gép legfőbb célja az emberi élet védelme, de közben az ember árt önmagának és környezetének a legtöbbet? Mikor és hogyan veszíti el az ember az irányítást teremtményei, s így önmaga felett? Ian ­McEwan regénye megszámlálhatatlanul sok morális, technológiai, politikai és társadalmi kérdést boncolgat, s egy igencsak szórakoztató történet köntösébe bújtatva olykor már kegyetlen módon szembesítő görbe tükröt tart a modern ember és annak mindennemű etikai magatartása elé.

 

A modern technológia világában keletkezett regény (2019) története 1982 Angliájának fiktív, alternatív történelmi-­politikai-­technológiai múltját, illetve annak eseményeit tárja fel a London déli részén élő Charlie perspektívájában. A Mi, gépek (Machines Like Me) határozottan disztópikus hangvételű, alapjaiban science fiction elemeket felvonultató története mintha egy „így is történhetett volna” alternatívát villantana fel, de közben a mesterséges ember folyton nyugtalanító jelenlétében az ember természetére vonatkozó kérdések legmélyére ás. A főszereplő-elbeszélő jellemét egyrészt antropológiai végzettsége, másrészt a technológia, a gépek, a mesterséges intelligencia iránti már-már megszállottságba áthajló, fáradhatatlan érdeklődése határozza meg: az ember- és a gépközpontú látásmódok, s az ezek alapján kialakított ítéletek hol egymásnak feszülnek, hol pedig jó együttműködést mutatnak.

 

A történet cselekménye önmagában hosszabb időt ölel fel, s leginkább az otthon tere dominál. Sok esetben a cselekmény dinamikája szinte a minimumon van, konyhai beszélgetések, séták követik egymást, azonban ezek jócskán tele vannak tűzdelve mozgalmasabb fordulatokkal, melyek szóban (Miranda vallomása, mely a regény közepén elhelyezve külön történetté válik az elbeszélés egységén belül, s nagyban meghatározza az ezt megelőző és követő történéseket is), vagy éppen cselekedetben, eseményekben (Ádám önállósulása, Colling fenyegetése, Salisbury-i látogatás) valósulnak meg. A regény témájához mérten a várhatónál kevesebb szereplőt vonultat fel: a szűk mikroközösség centrumában Charlie és Miranda, valamint mondhatni „közös projektjük”, Ádám áll. Hozzájuk kapcsolódó periférikusabb pozícióban jelenik meg Miranda apja, a lány múltjából felbukkanó Colling, illetve az alternatív valóságban még életben lévő Alan Turing. A tudós szerepeltetése igazán ötletes és kulcsfontosságú eleme a regénynek, eleve jelenléte jelzi leginkább, hogy egy fiktív, alternatív múltbéli valóságba láthatunk bele, s a történethez kapcsolódó technikai magyarázatokat, illetve a végső „tanulságot” is az ő szájába adja McEwan. A fiktív és valós elemek (főleg technológiai és tudományos szempontból) nagyon finoman illeszkednek egymáshoz, így az olvasó egy olyan világban érezheti magát, mely éppen csak ingázik a valóság illúziója és a (technológiai) realitás között: bár mindez csak fikció, mégis nagyon közel állunk a megvalósuláshoz.

 

Ami tulajdonképpen lenyűgöző, kellőképpen kellemetlen, valamelyest ijesztő, s mégis határtalanul kíváncsivá tesz, az nem más, mint az Ádám-jelenség, avagy a történet szerint Charlie-hoz tartozó Ádám, illetve együttvéve az Ádámok és Évák (összesen 25) kollektív sorsa. McEwan regénye az eddig megszokottól eltérőbb módon ragadja meg a MI kérdését. Egyrészt a mindennapok felől, a hétköznapi ember felől közelít, a mindennapok rutinja, apró-cseprő gondjai, valamint a nagyobb, életre szóló események és döntések (erőszak, bűn, csalás, gyermekvédelem és örökbefogadás, családalapítás) kereszttüzében ismerkedhetünk meg a mesterséges intelligencia közvetlen közelségével. Másrészt a szerző nagyon érzékenyen és pontosan domborítja ki az emberi tudat és a mesterséges gépi tudat, valamint létmód között húzódó, nem csupán technikai jellegű, hanem morális és egzisztenciális különbözőségeket. A regény képes új és egyedi köntösbe bújtatni a mesterséges intelligencia témakörét. A populáris irodalom legtöbb (természetesen nem kizáró jelleggel) science fiction műfajú kiadványától eltérően a felszíni szórakoztató fikció alatt erős lét- és világértelmezési, morális, tudományos, pszichológiai és társadalmi kérdések húzódnak meg.

 

McEwan prózája tagadhatatlanul jó, még annak ellenére is, hogy az elbeszélő számos olyan információt is közöl, melyek sok esetben érdektelenné válnak az olvasó számára: szinte mindegyik fejezet több oldalon keresztül ecseteli a múltbeli és jelenbeli politikai állapotokat a korabeli London és Anglia kontextusában, s bár a technológiai témájú ismertetések szorosabban kapcsolódnak a történethez, előbbiek unalmassá válnak, megszakítják a történet fonalát, kizökkentenek. Feltehetőleg a könnyebb kontextualizálását, az egységes kép kialakítását hivatottak segíteni a regény fiktív-alternatív világában, azonban ezek valahogyan mégsem tesznek hozzá semmilyen többletet a kialakítandó olvasathoz, sőt inkább zavarják az egységes befogadás élményét. Összességében ilyenkor támadhat bennünk egyfajta „ez most miért érdekes?” érzés.

 

A történet során alapvető kérdéssé válik Ádám létének jellege, hiszen „nyelvhasználatunk elárulja gyengeségünket: készek vagyunk összemosni a tárgyat és a személyt a kettő határán álló gép fogalmában.” Ádám érez, szeret, gondolkodik, megismer, haikukat költ, sőt szexuális aktusba lép, önállóvá válik és a beprogramozott leghomogénebb erkölcsi rendszer szerint dönt, majd cselekszik. Turing maga magyarázza el Charlie, s így az olvasó számára a lényeget: „A legerősebb hajtóerő ezekben a gépekben az, hogy önálló következtetéseket vonjanak le, és ezeknek megfelelően formálják önmagukat. Gyorsan megértik, amint nekünk is kellene, hogy a legnagyobb érték a tudatosság. Ezért hatástalanítják olyan hamar a leállítógombjukat. Ezután egy darabig reményteli, idealista eszméket hangoztatnak, de mi nem vesszük komolyan őket. […] A legjobb esetben ők vagy az utánuk következő nemzedékek tükröt tartanak elénk: így fejezik ki szorongásukat és döbbenetüket. Ismerős szörnyeteget látunk majd ebben a tükörben, a magunk tervezte lények friss tekintetével. Ez talán annyira megráz majd, hogy elszánjuk magunkat a cselekvésre. Ki tudja?”

 

McEwan regényének erős erkölcsi vonala egyrészt rámutat az emberek gyenge pontjaira és hibáira, másrészt Ádám (görbe) tükre mindeközben őszinte átélésre és latolgatásra sarkall. Szinte képtelenség úgy elmenni a felvetett problémák mellett, hogy ne gondolnánk bele azok súlyába, s hogy ne vennénk észre, hogy a némiképp egyoldalú emberi látásmódból kizökkenve olykor a stabilnak vélt viszonyok és határok jelentős mértékben átrendeződnek. A 20. század félresikerült Genezise ez, ahol az istenemberek kígyók módjára tömködik le almáikat újonnan teremtett Ádámjaik és Éváik torkán, s az öntudatra ébredő „teremtmények” létük megélhetetlenségét felismerve végső kapálózásukban még feltárják a kívül vonzó alma rothadó belsejét. Így az istent játszó humán teremtmény legalapvetőbb hibáira a saját Ádámjai és Évái mutatnak rá: a hazugságra eleve képtelen intelligens tudatú gép szimmetrikus igazságérzete összeegyeztethetetlen az emberekével, s bár Ádámunk vesztét ez okozta, a regény mégis nyitva hagyja, s közben sejteti, hogy mindezen végsősoron maga az ember veszít igazán.

 

 

Ian McEwan: Mi, gépek. Fordította Lukács Laura. Scolar Kiadó, Budapest, 2020.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében