"ott lehetek, ahol nem lehetek"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 2. (808.) SZÁM – JANUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
Mese, 2323
Tóth Gödri Iringó
„Ezt meg kell mutatni” – Beszélgetés Korniss Péter fotográfussal
Fried István
Töredékek Tamási Áronról
Eszteró István
Eszteró István versei
Patak Márta
A művésznő
Gömöri György
Találkozások Brodszkijjal
Pásztor Andrea
Pásztor Andrea versei
Horváth Szekeres István
Helyek, ahol jól meg lehet dögleni
Radu Nițescu
Radu Nițescu versei
Muszatics Péter
Pannóniában
Hellmut Seiler
Hellmut Seiler versei
Lovász Krisztina
Párbeszédek
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Sakk, Drogok, Rock & Roll
Bartha Réka
Valóságunk, te melankolikus, te párhuzamos
Lakatos-Fleisz Katalin
„A világ végétől innen”
Papp Attila Zsolt
A szép mint provokáció
Jakabffy Tamás
Brubeck, a százéves
Száraz Miklós György
Korniss Péter képeiről
 
HORVÁTH BENJI
Mese, 2323
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 2. (808.) SZÁM – JANUÁR 25.

Mondjak egy mesét? Jó, de utána alvás! Valamikor nagyon régen, egy olyan időben, amelynek történéseit elfedi az évszázadok során összegyűlt hiedelmek és ellentmondások vastag homálya, összeköttetések végtelen hálójában éltek a humánok. Nehéz elképzelni, de minden mindennel összeköttetésben állt, és minden egyén csak tovább szőtte kicsinyke pókként a világ nagy hálóját. Mindenki szenvedett a kegyetlen éberségtől, ha valakinek a nyaka roppant itt, megérezte azt egy kedves ismeretlen, e valakitől sok-sok mérföldnyire, amott. Egyesek szerint a humánok ebben az időben tömeges álmatlanság áldozatai voltak, és csak a maguk szorgoskodása okán. Olyannyira össze voltak kötve, hogy ebben az időben nagy járványok pusztították a népeket, amelyeknek szinte semmi akadály nem állta útjukat. A világ legeldugottabb zugaiba is befurakodtak a vírusok.

 

Mások azt mondják, hogy a Földbolygó, az a pontocska egünkön, amit mutattam neked a minap, ahonnan idejöttünk immár három évszázada, szóval, hogy a Földbolygó bosszúját élték át abban a korban az őseink, amiért uralkodni akartak felette. Nagyon gazdag hely volt ez a Földbolygó, annyira, hogy el sem hiszed. A vének azt mondják, az az égitest magától termelte meg az oxigént és az élelmet, hogy a saláta, a zöldség és a gyümölcs nagy fürtökben csüngött a kertek fáiról, amelyeknek nem volt szükségük ellátásra, sőt, a viharoktól sem kellett megvédeni őket, mert nem voltak viharok. Nem ilyen nagy, vörös viharok, amilyenek itt pusztítanak, legalábbis. Azt mondják, hogy a húsoknak saját szervezete és teste volt, és keresztül-kasul szaladgáltak a bolygón, csak meg kellett őket fogni. És a vizek! A vizek szabadon zúgtak-búgtak a felszínen, a bolygó nagy részét vizek borították.

 

Bármennyire is hihetetlen, az őseink uralkodni akartak a Földbolygón, és behálózták. Szelídebb volt ez a bolygó, szelídebb isteneik voltak, mint a mi kegyetlen Háborgó Egyetlenünk, aki karjának egyetlen csapásával hegyeket rendez át és városokat töröl le a térképről. De a Földbolygó istenei akkor megbüntették a humánokat, és ezért is indult útnak honatyánk, Muskétás Elón abban a reményben, hogy fajtánk itt új életet kezdhet. Mindez már nagyon régen volt, amint tudod, nem sokkal azután, hogy ideértek, végleg megszakadt a kapcsolatuk a Földbolygón maradt rokonainkkal. Muskétás Elón azzal töltötte életét, hogy helyrehozza ezt a kapcsolatot, mielőtt elragadta a Háborgó első nagy vihara. Azóta sem tudjuk, mi történt a Földbolygón, és hogyan teljesedett ki ez a bosszú. Hogy élnek-e még ott humánok és próbálnak-e elérni hozzánk, ahogy mi hozzájuk. Csak reménykedhetünk benne, hogy egyszer sikerül visszatérni arra a gazdag bolygóra, ahonnan jöttünk.

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében