"ez nem egy könyv"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 3. (809.) SZÁM – FEBRUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Szélcsend, aztán mégsem
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
A zuhanó ember a létbe kapaszkodik Interjú Iancu Laura költővel, néprajzkutatóval
Iancu Laura
Iancu Laura versei
FELLINGER KÁROLY
Fellinger Károly versei
Magyary Ágnes
Egy férfi. Stilisztikai reváns Esterházy Péter Egy nő című művére.
Lakatos Artur
Hadifoglyok mesélik
Borsodi L. László
Miként a bőr, reped
Demeter Arnold
Demeter Arnold versei
Horváth Florencia
Horváth Florencia versei
Szijj Márton
A Bel Air Coup’
ANDREI DÓSA
Andrei Dósa versei
Lövétei Lázár László
Hogyan olvassunk?
Varga Borbála
Varga Borbála versei
Adorjáni Anna
Adorjáni Anna rövidprózái
Vári Csaba
Vári Csaba versei
Vicente Ferreira Da Silva
A rácsodálkozás dialógusa
RITTER GYÖRGY
Hullámhossz
Bartha Réka
Beszélnek a színészek. Zavarba ejtő…
Tamás Dénes
„A tálalhatóvá hűtött anyag”
ANDRÉ FERENC
Halálra valósítjuk önmagunk
Ahová nem ér fel a tériszony
Jakabffy Tamás
Milyen zenét szeret Isten?
Túros Eszter
Köztes állapotok
 
ANDRÉ FERENC
Ahová nem ér fel a tériszony
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 3. (809.) SZÁM – FEBRUÁR 10.

Biró Krisztián halk szavú, de tűpontos alkotó. Verseivel ritkán lehet találkozni folyóiratok hasábjain, pályáját mégis meglepően sokan követték és várták kíváncsian első kötetének megjelenését. Mert Biró verseinek közérzete sokak számára zavaróan ismerős. Az eldorádó ostroma az újkomolyság megszólalásmódját építi tovább: merész logikai társítások, ingázás a személyesség és elidegenedés pólusai közt, kibillenő elbeszélői pozíció. Precízen szelektál az eszköztárából, a kevesebb több elvét követi. Gördülékeny mondatai hamar magukkal sodornak, viszont bőkezűen bánik a meghökkentő képzettársításokkal és a kreatív perspektívajátékokkal is.

 

Számot vet a múltjával, a szülőfalujával, a nagyvárossal, az örökölt és tanult félelmekkel. Próbál nevet adni nekik, hogy könnyebben magához szelídítse őket. Azért van erre szüksége, hogy a pánikbetegség szemébe nézzen és leszámoljon vele. Kitapintható a formálódó identitás és a beilleszkedési kényszer, illetve a szégyen és a szorongás közé ékelődő feszültség. Ennek a nyelvét dolgozza ki, hogy tájékozódni tudjon az idegesítő otthonosság és az elidegenített környezet útvesztőiben, ahol „ki akarnak rabolni a zárt városkapuk” (Lecke).

 

Mintha valami furcsa kényszer taszigálná a versbeszélőt a nyugtalanságba, azonban nem tiszta, hogy a nyomás kintről vagy bentről tapad a mellkashoz. Az „orosz fakopáncs” monoton kattogása csak a fejünkben dübörög vagy valóban az orosz rakétavédelmi radarok rádióhullámait érzékeljük? Kérdés, hogy melyik esetben nagyobb az esély arra, hogy megszabaduljunk tőle? Hogy lehet-e elég messze menekülni a bizonytalanságtól?

 

Mindannyian keressük Eldorádót: a színarany országot, ahol többé nem tölt el az aggodalom a hétköznapok csetlő dolgai miatt. De ha véletlenül mégis rábukkanunk, akkor sem vagyunk hajlandók elhinni, hogy megérkeztünk, mert újabb és újabb eldorádók derengenek fel majd a messzeségben. „De hát mi is így tanultuk: darabonként/hagyni el azt, ami eltört, táskánkat/szorongatva utazni mindig/a rossz irányba” (eldorádó ostroma).

 

 

Biró Krisztián: eldorádó ostroma. Jelenkor, Budapest, 2020.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében