"virraszt a metaforákban valaki"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 4. (810.) SZÁM – FEBRUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
MÁRTON EVELIN
Földművelési napló
Zsidó Ferenc
Egy jó versnek van akkora ereje, mint egy bombagólnak Beszélgetés Dimény H. Árpád költővel
DIMÉNY ÁRPÁD
Dimény H. Árpád versei
Nagy Lóránt
Tokány simoni szesszel
Bordy Margit
Bordy Margit versei
Vicente Ferreira Da Silva
A rácsodálkozás dialógusa (Folytatás előző lapszámunkból)
Codău Annamária
A szavak és a túlélés
Kovátsch Tamara
Kovátsch Tamara versei
Ștefan Manasia
Ștefan Manasia versei
Bájer Máté
Bájer Máté versei
Gömöri György
Szymborska versei és macskái
Ada Milea
Ada Milea versei
Pintea László
Éjszakai halászat
FERENCZI SZILÁRD
Színkezelt diplomaták és monokróm fegyencek
Karácsonyi Zsolt
Élő adás, előadás. Megoldás, persze, nincs
Tankó Andrea
Bárki – más is
Papp Attila Zsolt
Velencében nem szabad repülni
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Háborúra nincs mentség, se magyarázat
Jakabffy Tamás
„Könyvek, Judit – könyvek, könyvek”
Túros Eszter
Festői jelek
 
Papp Attila Zsolt
Velencében nem szabad repülni
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 4. (810.) SZÁM – FEBRUÁR 25.

Kezdjük a végén. Mindenkinek vannak rögeszméi, engem például szenvedélyesen érdekel minden, ami Velencével kapcsolatos, ezért minél több, a szigetvárosról szóló munkát igyekszem elolvasni – és ha egy ilyen könyv szerzőjéről az is kiderül a mű vége felé, hogy Velence-szenvedélye társul a Mary Shelley sorsa és életműve iránti érdeklődéssel, illetve ő is ugyanolyan lelkesedéssel olvasta az angol írónőnek Az utolsó ember című regényét, mint én, akkor „meg vagyok véve”. Irigylem is kicsit Bánki Évát, mert lehetősége adódott heteket, hónapokat eltölteni az Adria királynőjének nevezett városban, akárcsak Frankenstein „szülőanyjának”, bár utóbbi nem túl szerencsés csillagzat alatt. De milyen csillagzat alatt fekszik maga Velence – egykor és most? És milyen arcát, arcait mutatja a (kívülről nézve legalábbis) fények, barokkos csillogás, karneváli pompa városa egy, a történelem és kultúra rejtélyeit és viszonyait búvárló felnőtt magyar nőnek és iskoláskorú kislányának, akik nem turistákként, hanem afféle albérlőkként igyekeznek belakni, megismerni, megtörni előkelő idegenségét? Mi van a muzeális díszletek mögött, ahová annyian – akik csak turistaként fordultunk meg ott, vagy úgy sem – szeretnénk belátni?

 

Bánki Éva könyve útirajz, de több is annál: mert miközben megismerjük az idős szállásadónőt, Effie nénit és rajta keresztül a város szépkorúinak gondjait, betekinthetünk a helyi oktatás és egészségügyi ellátás (néha még kelet-európai szemmel sem túl rózsás) világába, láthatunk kolduló bevándorlókat, vagy éppen paloták, múzeumok termeiben, pazar templombelsőkben – pazarissimo!, idézhetnénk a kisiskolás Esztert – barangolhatunk, sétálhatunk a Canal Grande mentén, a Szent Márk téren, meghitt kis tereken és rejtett sikátorokban, a szemünk előtt „épül fel” egy másik Velence, az, ami több a létezőnél: ami lehetett volna. Számunkra, magyarok számára is. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a magyar–velencei kapcsolatoknak komoly hagyománya van, az egykori tengeri kalmárnagyhatalmat, a nyugati és bizánci kulturális-politikai hatások metszéspontjában fekvő, több irányú tradíciót magába olvasztó legfenségesebb köztársaságot szövevényes viszonyrendszer fűzte az Árpádok középkori királyságához, elég Gellért püspökre vagy az Orseolók, majd a Grittik magyarországi ambícióira gondolni; és miközben egyre több réteget sikerül lefejtenünk erről a bonyolult kapcsolathálóról, szinte észrevétlenül bűvöl el bennünket Bánki alternatív történelmi víziója egy velencei–magyar dominanciájú, szerencsésebb sorsú, lehetséges Közép-Európáról.

 

„Mi lett volna, ha…” – csakhogy eszünkbe idézhetjük, amit a félkegyelmű őr mondott a harangtorony tetején bóklászó szerzőnek: „nem szabad repülni”. Lehet, hogy ez a fiú néha megpróbálja? – ötlik fel benne a gondolat… Így hát marad Velence, a tündöklő, a mesés, az álombéli, az undok, az idegen, a mesterkélt: a kiismerhetetlen és valóságos; mindez Bánki Éva optikáján keresztül.

De ő legalább megpróbált repülni.

 

 

Bánki Éva: Telihold Velencében. Jelenkor, Budapest, 2020.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében