1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

(Farkas Árpád emlékének)

a színpad már nem a miénk

ahogy a múlt sem

markában tart a zsugori idő

cenzúrázza emlékeinket

ahogy a jövőt is

mi haszna hát a hiányt kutatni

amikor közénk szivárognak

provinciális érdekek

vasalt ingbe öltözött démoni mosolyuk

köszön vissza két felvonás között

könyvek lapjain feszeng

a vajúdó történelem

megkeseredve csordul a remény

hitetlenné tesznek

a depressziós reggelek

száműzik az ifjúkor csavargó

bandázásait

a lámpaoszlopnak támasztott barátságokat

keserves szembesüléseket

a kocsmaasztalon könyöklő sakktudást

helyette kérkedők habzsolását bámulhatod

mert poggyász nélküli utas vagy te is

alulmaradsz

elnyel a tegnapok szennyese

a szégyen és megalkuvás

s ha visszaperegnek a képek

már csak halottaid ruganyos járását figyeled

valószínűtlenül messze járnak

mégis belekucorodsz a történetbe

egy réges-régi hintaló örökébe lépsz

amire sörösüvegek kupakja

volt egykor a fedezet

s bár nem adatott meg soha

most fáj hogy nincs tovább

mert a múlás mélyéről visszanézve

még a sírokon is kihajt a remény